Ott kellett volna abbahagyni, ahol elkezdődött. Akkor nem beszélnénk oklevélbotrányról – legfennebb egy szenátor szereplésvágyáról. A Maros megyei főtanfelügyelő azonban érdemesnek látta megkeverni a politikai ellenfele által tálaltakat, ezért az intézmény honlapján közzétett egy dokumentumot. Az oktatási egységek igazgatóinak figyelmébe – áll a címzésben, majd a következők olvashatók a sürgős átiratként (adresă) címkézett anyagban: „A Maros Megyei Tanfelügyelőség a sajtó képviselőinek a tudomására hozza, hogy az iskolákban kiosztott okleveleket nem a mi intézményünk dolgozta ki.” Hogy konkrétan melyik iskolában kiosztott és milyen oklevelekről van szó, az homályos. Konkrétan annyit tudunk meg, hogy ezeken az okleveleken nem szerepelnek állami jelképek, és a tanfelügyelőség jelzése is hiányzik róluk. Ennek következtében az iskolák vezetőinek tilos ezeket bélyegzővel ellátni, illetve aláírni.
A dokumentumról nehezen állapítható meg, hogy valójában mi is: az iskolák igazgatóinak szánt tájékoztató jellegű átirat, sajtóközlemény vagy korlátozó jellegű rendelet. A RMDSZ Maros megyei vezetője az utóbbiként értelmezte, és a tanulmányi okmányok kibocsátását szabályozó minisztériumi rendeletre, valamint nyelvhasználati jogokra hivatkozva kérte a tanfelügyelői „rendelet” visszavonását. Kérését azzal az indoklással utasították el, hogy a tanfelügyelőség által kibocsátottközleménynek (kiemelve a közlemény szót), semmi köze nincs a minisztériumi rendelethez.
Valóban, a tanfelügyelőség honlapjára feltöltött dokumentum nem hivatkozik egyetlen jogszabályra sem. Rendelkezik viszont, ami egy közlemény esetében szokatlan. A rendelkezés azonban nem az oklevelek nyelvére vonatkozik. Hiábavaló próbálkozás ebbe belekötni. Innen kezdve ez a történet, az egymásnak való írogatás egyre kínosabb. Eredménytelen, zsákutcába vezető út. Máshol kell keresni a megoldást.
A tanév kezdetén román nyelvű nyomtatványokat, az iskola és a szülők között megkötendő, úgynevezett együttműködési megállapodásokat küldtek haza a kilencedikes tanulók szüleinek. Mielőtt aláírtam volna a nekem címzett példányt, beadvánnyal fordultam az iskola igazgatóságához. A tanügyi törvényre hivatkozva, amely szerint a nemzeti kisebbségek tagozatain a belső-, illetve a szülőkkel való kommunikálás történhet azon a nyelven is, amelyen az oktatás zajlik, kértem, hogy a megállapodást szíveskedjenek magyar nyelven kiállítani, és a további kommunikációnk során is a magyar tagozaton zajló oktatás nyelvét használni.
Anyanyelvemen írt kérésemet iktattam az iskola titkárságán, ennek következtében néhány nap múlva kézhez kaptam a megállapodás magyar változatát. Aki rendelkezik ennek a dokumentumnak bármilyen nyelvű változatával, ellenőrizheti a következőket: fejlécében csupán az iskola és az oktatási minisztérium jelképei találhatók, a tanfelügyelőségé nem. Ha az együttműködési megállapodás megkötése az önálló jogi személyiséggel rendelkező iskola hatáskörébe tartozik, akkor nem kérdéses, hogy ki az illetékes a magyar – vagy ha úgy tetszik – a tagozaton zajló tanítás nyelvén kiállítandó oklevelek ügyében. Ezen az ajtón tessenek kopogtatni! (Amúgy, tudja-e valaki, hogy a tanfelügyelőségnek írt beadványaiban miért nem használta az anyanyelvét a RMDSZ Maros megyei elnöke?)
Megjelent a Vásárhelyi Hírlapban, 2013.06.28-án.
