A Magyar Polgári Párt (MPP) január folyamán tárgyalni fog a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel egy közös európai parlamenti jelöltlista kialakításáról, amelynek harmadik helyére tart igényt – közölte szerdán Bíró Zsolt, az MPP elnöke Marosvásárhelyen.
Hozzátette: ha az alkotmánymódosító népszavazást valóban egy időben tartják az EP-választásokkal, akkor a románság részvétele is magas lesz, és az RMDSZ nem teheti kockára az erdélyi magyarság európai képviseletét azzal, hogy elzárkózik az összefogástól, mert kétséges, hogy átlépi-e még az öt százalékos küszöböt.
Az MPP 2014-ben kiemelt feladatának tekinti, hogy a magyarországi választásokra is mozgósítsa a könnyített honosítással magyar állampolgárságot szerzett erdélyi magyarokat – mondta Bíró Zsolt. A párt plakátokkal és személyesen kézbesített szórólapokkal fogja voksolásra buzdítani a jogosultakat, irodái tanácsadással segítik a regisztrációt.
(Transindex/MTI)
