2014.01.16.
Megoldást ígér a cigányproblémára a gyergyószentmiklósi városvezetés. Mezei János polgármester elmondta: olyan intézkedéssorozatot dolgoznak ki ebben az évben, amely hosszú távon jelent megoldást a romakérdésre.
„Mintaprojekten dolgozunk, mely más település számára is használható lesz. Nagyon sok probléma volt, és van jelenleg is, indulatok szabadultak fel, melyek már nem kezelhetők könnyűszerrel. Humánus módszerekkel képzeltük el a változtatást, mert csak így, közös erővel segíthetünk a társadalom perifériájára szorult, reményvesztett embereken nemzetiségtől függetlenül" – magyarázta az elöljáró (képünkön), aki ugyanakkor nem árult el részleteket a projektről.
„Nemcsak a cigány nemzetiségűek lopnak, hanem mások is. Az igazi probléma az elkeseredettség, a kilátástalanság. Nemcsak romaproblémáról van szó, az ügy komplex és szerteágazó, ezért szükséges egy általános szociális program" – fogalmazott Mezei. A polgármester azt is elmondta: a helyi rendőrségi állományt további tizenhárom személlyel szeretnék bővíteni, így összesen húszan fognak a közbiztonságért tevékenykedni.
Megjegyzés
A fenti cikket olvasva már cim is igencsak tendenciózusnak vélhető A "titkos"-ság nem véhető fel a cikkben, de valószínüleg a székelyhon.ro munkatársai nem igen adnak az ilyen dologra. Ha az előljáró által kijelentett mondatot újra elolvassa a cikkjró felfedezheti azt a szót, hogy "dolgozunk", ami azt sejteti, hogy még nem végleges formáról lenne szó!!! Tehát kissé helytelen a fogalmazás és értelmetlen a titkos szó használata, de szerintünk már az is egy fontos részlet, hogy a roma nemzetiségűeknek legyen személyi igalzolványa és ha nem gyergyói, akkor igencsak nincs mit a városban keresnie , ha csak nem valamilyen - nem éppen törvényes - cselekedetre vetemedik. Az is elhangzott, hogy a helybéli romacsaládokat segiteni akarja és akik nem helybeliek akkor eltanácsolhatóak hazaküldendőek lehetnek... A lakóhely bejelentés az érvénybe levő törvényi előirások, mind a helybeliek megvédését szolgálhatják. (Erdélyi Polgár)

