Elöntött házak, kitelepített lakók
A nyolcvannégy éves edelényi Zsigrai Illésnét – vagy ahogy a kisvárosban mindenki ismeri: Mária nénit – péntek hajnalban fél háromkor riasztották a tűzoltók, hogy nyolcvanhét éves férjével együtt azonnal el kell hagyniuk Tóth Árpád úti házukat, mert a Bódva gátja átszakadt, s a töltés melletti utcákat elöntötte a víz.
Fotó. Kocsis Zoltán
– Ruhában aludtunk, így azt legalább nem kellett magunkra kapni, amikor bejöttek értünk – meséli az idős asszony péntek délelőtt Edelényben, a Bányász utcai kistérségi központban, ahol a kitelepítetteket szállásolták el. Földre terített matracokon fekszenek férfiak és nők egymás mellett, miközben az előtérben babgulyást osztanak önkéntesek, és egy lelkésznő is igyekszik lelki támaszt nyújtani azoknak, akik ezt igénylik.
Mária néni azt mondja: amikor lekászálódott az ágyáról, már a térdéig ért a víz vályogházuk szobájában.– Ölben vittek ki a tűzoltók, alig tudtam magamhoz venni egy váltás fehérneműt meg egy pizsamát. Az uram még annyit se hozott magával, úgy meg volt rémülve – meséli az asszony, aki most már a könnyeit se tudja visszatartani. Mindenük a házban maradt, a betétkönyvük, a temetésükre szánt megtakarított kis pénzük, az igazolványaik, gyógyszereik. – Még a ház ajtaját sem tudtuk becsukni. Félek, hogy bemegy oda valaki, és elviszi a maradék holminkat. Gyerekeink nincsenek, az egyetlen rokonom a nyolcvanéves öcsém, aki Pásztón lakik, de most ők is ott vannak a nagy fenyegetettségben a víz miatt.
A vályogház, amiben Zsigariné és férje lakott, régi, még az asszony nagyapja építtette.
– Ha összedől, nem marad más hátra, mint hogy vénségünkre szociális otthonba kerülünk, és mások kegyelmére kell bíznunk magunkat – sírja el magát az asszony.A hetvenhat éves Kaposvári Istvánné próbálja vigasztalni, s nyugtatgatja, hogy a házba biztosan nem mennek be idegenek, a rendőrök folyamatosan gumicsónakokkal cirkálnak az elhagyott épületek között.
Naponta többször is meleg ételt kapnak a kitelepítettek, miként az a csaknem nyolcezer katasztrófavédelmi szakember, tűzoltó, rendőr, katona és önkéntes, akik a védekezésben segítenek a tizenegyezer lakosú kisvárosban. Az ételt az edelényi Szabó Lőrinc általános iskola konyhásai főzik, de a helyi asszonyok közül is sokan segítenek, miközben helyben és a környező falvakból, városokból többen ajánlottak fel zöldséget, húst, gyümölcsöt, pékárut a gátakon dolgozók és a kitelepítettek ellátásához.
Fotó: Kurucz Árpád
Csütörtökön késő este Molnár Oszkár edelényi polgármester még bizakodó volt, amikor a Bódva hídjáról nézte az áradó vizet. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott, miközben telefonon a homokzsákok, esőköpenyek szállítását intézte. A város lakói csütörtök éjszaka heroikus küzdelmet vívtak az árral. Tizenéves kamaszok, munkából hazaérkezett középkorúak, idős férfiak, asszonyok jöttek, és csak annyit kérdeztek: hová álljanak, hol van rájuk a legnagyobb szükség. Egymás mellett pakolta a zsákot roma és nem roma, helyi és fővárosi tűzoltó, megannyi önkéntes. De a gát, amelyik a mederkotrásokból korábban kikerült iszapból és törmelékes földből épült a folyó mellé az elmúlt évtizedek során, most nem bírta el a hatalmas víztömeget.
A Bódva vízszintje péntek hajnalban 335 centiméter magasan állt, ami harminc centiméterrel haladta meg a korábbi maximumot. A vizet a homokzsákok és a gyenge átázott töltések már nem tudták tovább tartani. Edelényt hajnali két órakor elöntötte a Bódva: a folyó előbb tizenöt méter hoszszan áttörte a homokzsákokból emelt gátat, és rövid időn belül méteres magasságú víztömeg zúdult a part menti négy utcára, és azok keresztutcáira. Száznyolcvan családot – ötszázötven embert – kellett kitelepíteni: őket a tűzoltók gumi- és fémcsónakokkal vitték biztonságos helyre, és barátokhoz, rokonokhoz, valamint az önkormányzat által kijelölt átmeneti szállásra kerültek. Néhány család a saját felelősségére otthonában maradt, ők az emeleti helyiségekben, vagy a padláson kerestek menedéket. (Még kitelepítés esetén sem lehet senkit arra kényszeríteni, hogy elhagyja otthonát – tudtuk meg katasztrófavédelmi szakemberektől.)
Pénteken késő délután tudósítónk azt tapasztalta: a téglaépületek még bírják a terhelést, a vályogházak azonban már átnedvesedtek. Tegnap helikopterekkel vittek homokzsákokat a megroggyant töltésekre, s nagy erőfeszítések árán sikerült megerősíteni a legveszélyesebb szakaszokat. A helikopterekről történt helyreállítással sikerült „betömni” a hajnalban elsodort gátrészt. E módszer korábban nem segített volna a gáton, mert a megázott töltéskorona könnyen berogyhatott volna a magasból ráejtett homokzsákok súlyától. Péntek délután mindenki azért aggódott, nehogy újabb gátszakadás történjen. Ebben a feszült helyzetben az volt a péntek délutáni órákban az első biztató jel, amikor többnapos, kitartó esőzés után néhány percre kibújt a nap a felhők mögül. De a folyó még nem tetőzött, az apadásra várni kell.
