A Duna vízszintjének intenzív emelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendel el szombaton 23 órakor a Fővárosi Védelmi Bizottság – közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája.
A folyó vízszintje az este nyolc órakor mért adatok szerint a fővárosban elérte a 745 centiméteres magasságot; ez péntek éjfél óta több mint félméteres emelkedést jelent. Az árhullám várhatóan a jövő hét elején tetőzik Budapestnél, 800 centiméteres vízállással. A Dunán az eddigi legmagasabb vízállás 2006-ban volt, akkor 860 centimétert mértek.Szerző: MTI
Árad a Duna: már költöztetik ki a lakókat
Bár a Duna tetőzését hétfőre várják, a fővárosi Népszigetről már költöztetik ki a lakókat. Az ár a Római-partot és a Margit-sziget egy részét is elöntheti, ahol reggel óta homokzsákokkal erősítik a töltést. A folyó vízszintjének emelkedése miatt Pest megyében egyre több utat kellett lezárni.
Géppel töltik a homokzsákokat a Fővárosi Csatornázási Művek munkatársai a Margit-szigeten - a hagyományos módszernél így ötször gyorsabban készül el a 1,5 kilométer hosszú gát. A szakemberek azt mérik, hogy milyen magasra kell pakolni a homokzsákokat, a sziget déli részét ugyanis már 8 méteres vízszintnél elöntené a Duna. „A hivatalos előrejelzés hétfőre 8 méter 14 centis +/- 12 centis magasságot mutat, ezért most 8 méter 30 centiig építjük ki az ideiglenes védelmet. Itt körülbelül 110 emberünk dolgozik, ezen kívül dolgozunk 40 fővel a Római-parton a Királyok útján védekezünk az összes árvíz védelmi kaput bezárjuk, a figyelőszolgálatot fenntartjuk Pünkösdfürdőn, az Aranyhegyi-patakon, és készülünk arra, hogy ha valahol szivárgás lenne” – nyilatkozta Palkó György, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. vezérigazgatója.
A Népszigeten hat családnak már szombaton ki kellett költöznie otthonából. A házat 2002-ben és 2006-ban mellmagasságig árasztotta el a víz. A teniszakadémiánál három napja több mint 50-en dolgoznak a gát megerősítésén, hogy megvédjék a pályákat, különben veszélybe kerülhet a 4 hét múlva kezdődő Budapest Gran Prix megrendezése is.
A Duna magas vízállása miatt az Erzsébet híd alatt már alig férnek át a sétahajók, a turisták pedig már csak külön kiépített rámpán tudnak feljutni a rájuk. Szombaton a pesti és a budai rakpartot is teljes hosszában lezárták.(hírTV)