2010. június 5., szombat

Megkondulnak a harangok a trianoni szerzodés évfordulóján

Számos erdélyi településen, többnapos programok keretében szerveznek megemlékezéseket a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulója alkalmából. Az Erdélyi Református Egyházkerület Elnökségének csütörtöki közleménye szerint pénteken délután 17 óra 30 perckor megszólalnak a református és az evangélikus templomok harangjai. „A harangszó nemcsak arra emlékeztet, hogy Trianon egy egész nemzetet, közösségeket, családokat és egyházakat megnyomorító döntés volt, de az Istennel való találkozásra is hív, aki erõsebb minden erõtlenségünknél” – olvasható a közleményben.
Nagyváradon az evangélikus gyülekezet Körös (Vladimirescu) utcai templomában ökumenikus imán vehetnek részt a megemlékezõk 17.30-tól. Szintén pénteken adják át a városi RMDSZ-szervezet kisiskolások számára kiírt, Magyar nemzet határok nélkül címû rajzversenyének díjait is. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) városi szervezete este 21 órakor indul a vasútállomás melletti gyaloghídtól a közeli dombtetõre, ahol egy Trianont jelképezõ T formájú alakzatot gyújtanak meg az évforduló emlékére. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 17 órakor kezdi megemlékezését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) székházában.
A szatmárnémeti RMDSZ székházában csütörtökön 17 órakor a Szent István Kör szervezésében Thoroczkay Sándor történelemtanár tartott elõadást A trianoni békeszerzõdés elõzményei és utóélete címmel. Pénteken a Szatmár megyei Széchenyi István Emlékbizottság középiskolás diákoknak szervez vetélkedõt, amelynek célja, hogy a „legnagyobb magyar” életét és munkásságát az ifjúság jobban megismerje. A verseny legjobbjait díjazzák. Gyergyószentmikló son a helyi önkormányzat szervez mûsoros megemlékezést pénteken: a 17 órától kezdõdõ eseményen Rokaly József nyugdíjas történelemtanár A Trianon utóélete címmel tart elõadást. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) megemlékezõ felvonulást tart a város fõterén, majd csatlakoznak a temetõkertben gyülekezõ megemlékezõkhöz. Gyergyószék Székely Tanácsa felhívásban fordult a szék valamennyi lakosához, civil, egyházi és közéleti vezetõkhöz, hogy minden településen szervezzenek megemlékezéseket, illetve minél többen vegyenek részt ezeken az eseményeken. Ugyanakkor kérik a települések papjait, lelkészeit, hogy pénteken 17 óra 30 perckor szólaltassák meg a harangokat. „Emlékezzünk – legalább lélekben – együtt!” – olvasható a felhívás végén.

A Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyö rgyi szervezete pénteken délután 17.30-kor a belvárosi Erzsébet parkban a volt országzászló helyén tart megemlékezést. Beszédet mond Kádár Gyula történész, valamint a politikai szervezetek képviselõi. Imát mond Incze Zsolt református lelkész. A résztvevõket arra kérik, hogy tûzzenek fekete szalagot. Hargita megyében három napig tartó rendezvénysorozat keretében emlékeznek a diktátum aláírásának évfordulójára. A programokat az EMNT, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), az EMI, a HVIM csíki szervezetei, valamint a Magyarok Szövetsége és a Csíkszéki Mátyás-huszárok Egyesülete közösen szervezi. Pénteken Trianon: a Magyar Golgota címmel szerveznek felvonulást Csíkszeredában 16.30-tól a magyar konzulátustól a református templomig, ahol ökumenikus istentiszteletre várják a megemlékezõket. Ezt követõen lovas felvonulásra és zenés megemlékezésre kerül sor a Mikó-várnál, fellép a Role és az Árvácska együttes. Szombaton elõadássorozatot szerveznek a Szakszervezetek Mûvelõdési Házának Márványtermében. Vasárnap Gyimesbükkön folytatódik a megemlékezés. Délben 12 órakor a helyi katolikus templomban megemlékezõ szentmisét tartanak, ezt követõen kezdõdik a felvonulás az ezeréves határhoz, 14.30-tól pedig zenés megemlékezés veszi kezdetét, melynek keretében többek közt Tõkés László EMNT-elnök, EP-képviselõ mond beszédet.

Krónika, 2010-06-04