"Ronggyá van ázva minden gát, de tartjuk őket, hétfő reggelre várjuk a tetőzést" - mondta igen fáradtan Tarnóczi József. Hozzátette: a község alkalmi, nem hivatalos vízmércéje már most 33 centiméterrel magasabb vizet mutat, mind a két héttel ezelőtti, szintén nagy árvíz idején, és még mindig jön a víz.
Ónodon több százan védekeznek, helybéliek, vízügyesek, önkéntesek, vám- és pénzügyőrök. Róluk az önkormányzati képviselő különösen elismerően szólt: vasárnapra virradóra emberfeletti munkát végeztek, nélkülük víz alatt lenne a település jó része.
Óránként négy centit emelkedett a víz, és bár a laikus számára ez nem tűnik soknak, ezt a víztömeget 880 méter hosszban kellett megfogni. "Amint leraktunk egy homokzsáksort, a víz máris a tetején volt, kezdhettük elölről" - mondta Tarnóczi József.
Aggregátor, reflektor és keskeny jármű hiányzik Ónodon
Aggregátorra, reflektorra és olyan keskeny, IFA-szerű járműre lenne szüksége a Borsod megyei Ónodnak, amellyel a már elöntött kis utcákba is be tudnak jutni - mondta a település jegyzője.
Üveges István hozzátette: az éjszaki védekezéshez ezekre nagy szükségük lenne, mert csak fáklyáik vannak.
A település közelében folyik össze a Hernád a Sajóval, minden korábbinál nagyobb már a víz. A faluba Sajópetri felől már nem lehet bejutni, Muhi felől, ha nehezen is, még igen, de tovább árad a folyó, és a tetőzésig még körülbelül 15 centiméternyit emelkedik a vízszint.
Kritikus éjszakára készülnek Ónodnál, a településnek segítségre van szüksége
Vasárnap délutánra harminc centiméterrel haladta meg a Sajó vízszintje a két héttel ezelőttit a Borsod megyei Ónod mellett. A település közelében ér össze a Hernád és a Sajó. A szakemberek azt jósolják, hogy a két árhullám összeérése a következő órákban körülbelül 10-15 centiméterrel tovább emeli az árvíz szintjét. Ónodon kritikus éjszakára készülnek.
Hegedűs István jegyző a Független Hírügynökségnek elmondta: a homokzsákokkal megemelt gát a kisebb szivárgások mellett egyelőre a településen túl tartja a hatalmas víztömeget. Ennek ellenére körülbelül ötven házat körbevett már, amit az okozott, hogy a talajvizet jelentősen megemelte az árvíz. Körülbelül száz helyit ki is kellett telepíteni otthonukból, és úgy tűnik, további hasonló lépésekre lesz szükség - közölte a jegyző.
Hegedűs István hozzátette: sok segítő érkezett a településre, de szükségük lenne rakodó- és szállító járművekre, köztük olyanokra, amelyek a töltéskoronán is tudnak közlekedni. Ezenkívül az éjszakai védekezéshez aggregátort valamint reflektorokat szeretnének beszerezni, mert a fáklyájuk elfogyott - mondta még
Az Ipolyon is harmadfokú a készültség
Az Ipoly teljes hosszában harmadfokú készültség van érvényben. A folyón helyenként több mint 50 centiméterrel megdőlt az 1976-os legnagyobb vízállás - írta a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság az MTI-hez eljuttatott vasárnapi közleményében.
A folyó mentén jelentős védekezési munkák a Szécsényi- és az Ipolyvecei-öblözetben folytak. A víz többször elérte a töltéskorona magasságát, de minden esetben sikerült elhárítani a veszélyt.
Az Ipolyvecei-öblözetben a töltés átázás miatt meggyengült, de bordás megtámasztással sikerült helyreállítani a védképességet.
Az Ipoly felső szakaszán lassú apadás kezdődött, így az operatív védekezés fokozatosan az alsó szakaszra tevődik át. Jelenleg Letkés térségében végeznek töltésmagasítást.

Rendőrök és katonák honvédségi járműveken mentik az embereket Felsőzsolcán |