2010. augusztus 9., hétfő

Nem épül meg a Máramaros megyei Rozávlyán a hulladéklerakó

Megjelent az Erdély.ma-ban [ 2010. augusztus 09., 10:55 ]
http://www.erdely.ma/kornyezetunk.php?id=72761&cim=nem_epul_meg_a_maramaros_megyei_rozavlyan_a_hulladeklerako
Most már szinte egészen biztos, hogy nem épül Rozávlyán hulladéklerakó.
A négy évig folyó tárgyalássorozat és az ez idő alatt megszervezett számos lakossági fórum után az illetékesek úgy döntöttek, lemondanak eredeti elképzelésükről, és csak a többi tervbe foglalt szemétbegyűjtő és –feldolgozó telepet építik meg.Rozávlya lakói ugyanis hallani sem akarnak arról, hogy községükben hulladéklerakó épüljön, még akkor sem, ha ezzel a megye elveszíti a célirányos támogatást. A legutóbbi lakossági fórumon, amelyen a környező települések is képviseltették magukat, megnyugodtak a kedélyek, amikor az illetékesek bejelentették, hogy visszalépnek.
Előreláthatóan 2017-ig megépítik és engedélyeztetik a nagybányai és a máramarosszigeti hulladékbegyűjtő központokat és a térségi tárolótelepeket, közben pedig elkezdik a megye déli részére tervezett központ építését is. Ennek ellenére az illetékesek azt is fontolóra vették, hogy a megyei jogú városokba tervezett központok helyett egy korszerű hulladékégető üzemet létesítsenek. Ez hosszú távon kifizetődőbb volna.
Ez ügyben több céggel is folytatnak tárgyalásokat. Ha egyikkel sem sikerül záros határidőn belül egyezségre jutni, az eredeti tervet ültetik életbe. Vagyis egy hulladékbegyűjtő központ a Nagybánya környékén, egy pedig a Történelmi Máramaros területén lakókat fogja kiszolgálni.
nagybánya.ro/Kolozsvári Rádió Megjegyzés Ilyen hozzáállást lehetne elvárni a gyergyóremeteiektől is , akik referendum utján elutasíthatnák a regionális hullalerakó építését! Mikor megkerestek ebben az ügyben a Rozávlya-i helység lakói -nagy meglepetésemre -, már az első beszélgetés után megértették mivel járna egy ilyen létesítmény "szomszédsága" és annak ellenére, hogy a polgámester és néhány tanácsos is ellenük "működve" a hulladéklerakó megépítésének az útját "egyengették"... Hasonlóan hozzájuk néhány remetei lakos is megkeresett, akik a hulladéklerakó megépítését ellenezték , de akik végül is alulmaradtak a remeteiek nemtörődömsége és a polgármester kiskirálykodása miatt s aminek a következménye a hulladéklerakó megépítése lett ! Akkoriban már írtunk róla , hogy még ha a lakosság figyelme nem is terjedt ki a saját egésségük és a nyugalmuk megőrzésére, de a ritkaságszámba menő híres remetei "Mocsár" mellé egy hulladéklerakót csak a remeteiek ellenségei és nem az általuk megválasztott tisztségviselők építettek volna !!! Amint a cikkből is kiderül , hogy az egyszerű máramarosi ember négy éves "ellenállása" miatt a tisztségviselők megértették, hogy a közmeghallgatáson a választók akarata ellen még Ők sem tehetnek és nem is ajánlott , hiszen a tisztségükkel ők sem játszadozhatnak ellentétben a remetei előljáróval, aki mindenkinek összevissza mondogat , igérget ... (Erdélyi Polgár)