Megjelent a Polgári Hírvivő-ben aug 04
A Szatmár megyei Egriben két éve alakult meg a Magyar Polgári Párt helyi szervezete. Két év alatt rengeteg közösségi programot szerveztek, utcabajnokságokat, bográcsozást, különféle ifjúsági programokat. Annak ellenére, hogy a helyi és a megyei sajtóba nehéz volt bekerülniük, minden rendezvényükön ismertették a Magyar Polgári Párt törekvéseit és célkitűzéseit. Amikor aztán 2010 júliusában időközi helyhatósági választásokra került sor, úgy gondolták, hogy megméretkeznek, az ugyancsak sikeresen szereplő kaplonyi szervezet példáján felbuzdulva. A kampány ideje alatt többször is végigjárták a községet, elbeszélgettek az emberekkel, szórólapokat osztogattak, plakátokat ragasztottak.
A választás napja aztán elhozta a jól elvégzett munka gyümölcsét, az egri tanácsba öt Magyar Polgári Párt-os, három RMDSZ-es, két PSD-s, illetve egy PNL-s jelölt jutott be. Márton Miklós, a helyi szervezet elnöke a következőképpen foglalta össze a választás tanulságait:
“Az igaz egyenes útját jártuk, és mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy legyünk türelmesek és végezzük el a munkát, mert az erőfeszítés meg fogja teremni a gyümölcsét. A mi erőfeszítésünk is akkor teljesedik ki istenigazából, amikor két év múlva legalább haton leszünk a tanácsban és Magyar Polgári Pártos polgármesterünk lesz”.
A kaplonyi és egri delegáció meghívást kapott a Magyar Polgári Párt elnökétől, Szász Jenőtől, hogy vegyenek részt Dr. Kövér László Országgyűlési Elnökké választása alkalmából tartott parlamenti ülésen.
“Nagy élménynek számított nekünk az elnök úr meghívása. Elkísért bennünket Hegedűs Pál,a Szatmár megyei Magyar Polgári Párt elnöke, Mosdóczi Vilmos és Ernyi Mihály, kaplonyi polgármester és alpolgármester. Az egri delegációt Márton Miklós elnök, Dolhai Endre és Márton Botond alkotta. Dr. Kövér László személyében a Magyar Polgári Párt nagy barátját ismerhettük meg, aki további támogatásáról biztosított minket. Megható volt, amikor a meghívottai számára tartott állófogadáson a pohárköszöntőjében kifejtette, hogy többek között azért vállalta magas közjogi méltóságát, hogy jelen lévő elvbarátainak segíteni tudjon. Az RMDSZ nem volt hivatalos az Országgyűlésbe, úgy gondolom, ez sok mindent elárul…”
