Mi az élelmiszer-önrendelkezés?
Az élelmiszer-önrendelkezés a népek, államok, vagy államszövetségek joga arra, hogy meghatározzák a saját mezőgazdasági és élelmezési politikájukat a harmadik országok felé történő dömping kivételével.
Az élelmiszer-önrendelkezés fogalmában benne foglaltatik:
A lakosság élelmezésére irányuló helyi mezőgazdasági termelés előnyben részesítése, a parasztok és földnélküli vidéki lakosok termőföldhöz, vízhez, vetőmaghoz és mezőgazdasági hitelhez jutásának biztosítása. Ebből következik a földreform szükségessége, a GMO-k elleni harc, a vetőmagokhoz való szabad hozzáférés, és a víz mint egyenlően elosztandó közjószág biztosításának érdekében.
A gazdák és parasztok joga arra, hogy élelmiszert termeljenek és a fogyasztók joga ahhoz, hogy eldöntsék, mit akarnak fogyasztani, ki által és hogyan termelt élelmiszert kívánnak megvásárolni.
Az államok joga arra, hogy megvédjék magukat a túl olcsó mezőgazdasági és élelmiszerimporttól.
A termelési költségekhez kötött mezőgazdasági árak: ez akkor érhető el, ha az országoknak ill. államszövetségeknek joga van megadóztatni a túl olcsó importot, ha elkötelezik magukat a fenntartható mezőgazdaság felé, és ha kontrollálják a belső piacokra való termelést a strukturális feleslegek képződésének elkerülése érdekében.
A lakosság részvétele az agrárpolitikai preferenciák eldöntésében.
A női gazdák – akik meghatározó szerepet vállalnak a mezőgazdaságban és az élelmezésben – jogainak elismerése.
Honnan származik az élelmiszer-önrendelkezés koncepciója?
Az élelmiszer-önrendelkezés koncepcióját a kistermelők nemzetközi mozgalma, a Via Campesina fejlesztette ki és hozta be a nyilvános vitába az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (Food and Agriculture Organisation, FAO) 1996. évi Élelmezési Világfórumán, mint a neoliberális politikával szembeni alternatívát. Azóta a koncepció a nemzetközi mezőgazdasági diskurzus meghatározó témája lett még az ENSZ-intézményekben is. Ez volt a fő témája annak a civil szervezeti fórumnak, melyet a FAO élelmezési csúccsal egy időben tartottak 2002 júniusában.
A neoliberális politika tönkreteszi az élelmiszer-önrendelkezést
A neoliberális politika a lakosság élelmiszer-ellátásával szemben a nemzetközi kereskedelmet tartja fontosabbnak. Egyáltalán nem járult hozzá az éhezés megszüntetéséhez. Ellenkezőleg, növelte a népeknek a mezőgazdasági importtól való függését, erősítette a mezőgazdaság iparosítását, ezáltal kockára tette bolygónk genetikai, kulturális és természeti örökségét és az egészségünket. Gazdák százmillióit kényszerítette arra, hogy hagyjanak fel ősi mezőgazdasági tevékenységükkel, hagyják el falujukat, vagy akár szülőföldjüket. Az olyan nemzetközi intézmények, mint az IMF (Nemzetközi Valutaalap), a Világbank, vagy a WTO (World Trade Organisation, Kereskedelmi Világszervezet) a nagy multinacionális cégek és szuperhatalmak igényei szerint alkalmazták ezeket a politikákat. Nemzetközi, regionális, illetve bilaterális „szabad” kereskedelmi megállapodások az egész globális élelmiszerpiac ellenőrzését lehetővé teszik ezen vállalatok számára. A WTO teljesen alkalmatlan intézmény arra, hogy élelmiszerrel és mezőgazdasággal kapcsolatos ügyeket tárgyaljon. Ezért a Via Campesina képviselői nem akarják a WTO-t a mezőgazdaság közelében látni.
Az alacsony árú import átka: a dömping tönkreteszi az élelmiszertermelést
Az olcsó mezőgazdasági import az egész világon tönkreteszi a helyi mezőgazdaságot. Vegyük például az európai importtejet Indiában, az amerikai disznóhúst a Karib-szigeteken, az európai húst és gabonát Afrikában, az Európába irányuló takarmányimportot és így tovább. Ezeket a dömpingtermékeket mind a helyi áraknál olcsóbban importálják. Az Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) új dömpingpolitikát fogadtatott el a WTO-val, melyben az exporttámogatásaik helyett csupán belső agráráraikat csökkentik, állami direkt kifizetésekkel kombinálva. Az élelmiszer-önrendelkezés elérése érdekében a dömpingnek véget kell vetni!
Az igazságos kereskedelem része az élelmiszer-önrendelkezésnek
Az élelmiszer-önrendelkezés nem a kereskedelem ellen foglal állást, hanem az export előnyben részesítése ellen: megelégszik azzal, hogy élelmiszerbiztonságot garantáljon a lakosságnak, de a természeti különbségeken alapuló kereskedelmet elfogadja. Az ENSZ fennhatósága alatt új keretet kell biztosítani ennek a fajta kereskedelemnek, amely:
– előnyben részesíti a helyi és regionális termelést az exporttal szemben,
– lehetőséget ad az államoknak és szövetségeknek arra, hogy a túl olcsó importtól megvédhessék magukat, megengedi a gazdálkodók közpénzekből való támogatását, kivéve, ha ez közvetlenül vagy közvetetten dömpingexport támogatására irányul,
– stabil nemzetközi agrárárakat garantál a kínálatszabályozást szolgáló nemzetközi megállapodások révén.
A nemzetközi piacra jutás nem jelent megoldást a gazdálkodóknak. A gazdálkodók legnagyobb gondja, hogy a saját helyi piacukon sem tudnak érvényesülni, mert az árak a dömpingimport miatt túl alacsonyak ahhoz, hogy termékeiket el tudják adni. A nemzetközi piacok csak a világtermelés 10%-át érintik, amit multik és agroipari vállalatok ellenőriznek. Az olyan trópusi termények, mint a kávé és a banán példája jól illusztrálja ezt: e termékeknek teljesen korlátlan a piacra jutása a fejlett országokban, a fejlődő országok termelőinek azonban ez semmit sem javít a helyzetén.
Az agrárpolitikának Északon és Délen (értsd: a fejlett és fejlődő országokban) egyaránt a családi gazdaságokon alapuló mezőgazdaságot kell támogatnia. A saját élelmiszer-önrendelkezésük biztosítása érdekében az országoknak joguk kell, hogy legyen ahhoz, hogy támogassák a saját mezőgazdaságukat, hogy biztosítsák a lakosság élelmiszerellátását, hogy védjék a környezetüket, fejlesszék a mezőgazdasági termelés fenntartható formáit, és védekezzenek a dömping ellen. Azért is elengedhetetlen, hogy joguk legyen ehhez, hogy egyes, a helyi adottságok és kulturális hagyományok szerinti, különböző közérdekeket támogathassanak. Jelenleg azonban különösen az Egyesült Államok és az EU arra használják a mezőgazdasági támogatásokat, hogy a belső piacukon csökkentsék az agrárárakat, és feleslegeiket dömping révén a világpiacra juttassák. Ez végzetes károkat okoz a családi mezőgazdaságoknak a fejlett és fejlődő országokban egyaránt.
A szövetségek alapvető fontosságúak
A Via Campesina évek óta meghatározó szerepet játszik a társadalmi és környezeti mozgalmak, civil és fogyasztói szervezetek összefogásának erősítésében. Seattle-től Genováig és Porto Alegréig, ezek a hálózatok ajánlatokat és stratégiákat dolgoztak ki, melyek alapvető jelentőségűek annak érdekében, hogy a neoliberális politikával szemben szolidáris politikai alternatívákat lehessen felmutatni.
Mit lehet tenni?
Lépj kapcsolatba a Via Campesina tagszervezeteivel, támogasd helyi és országos szintű akcióikat (földfoglalás, fenntartható gazdálkodás, tájfajták védelme, GMO- és dömpingellenes akciók stb.)! Az is fontos, hogy behozza ezt a vitatémát saját szervezetébe, illetve a nemzeti kormányzatokba, valamint parlamentekbe. Nemzetközi szinten a nemzetközi gazdamozgalom napja nyújt bekapcsolódási lehetőséget, amely évente április 17-én kerül megrendezésre.
Forrás: ‘What is food soverenity?’ www.viacampesina.orgFordította: Simonyi Borbála
