2010. szeptember 22.
 |
| Tőkés támogatásáról biztosította a tibeti vezetőt |
Kőrösi Csoma Sándort ábrázoló Tőrös Gábor-plakettet ajándékozott Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke hétfőn a dalai lámának. A mintegy negyven percesre sikeredett budapesti találkozón Tőkés hangsúlyozta: az erdélyi közösség mindig büszkén gondol arra, hogy Kőrösi Csoma Sándor, aki annak idején angol-tibeti szótárával elősegítette Tibet egyedülálló kultúrájának megismerését a nyugati világban, közülünk való volt. Hozzátette: az erdélyi magyarság többek között ezért is tekint a legmélyebb együttérzéssel a Tibetben zajló kegyetlen elnyomásra.
Az EP kultúrák közötti és vallási közösségekkel folytatandó párbeszédért felelős alelnökeként Tőkés a dalai láma Mahatma Ghandiéhoz hasonló, erőszakmentes, de rendíthetetlen küzdelmét is méltatta, amelyet hosszú évtizedek óta folytat az emberi jogok tiszteletben tartásáért, valamint a valódi szabadság megvalósulásáért. Az emberiség szolgálatában álló világvallások összefogásának, illetve a szeretet krisztusi parancsolatának európai és globális meghonosításának szükségességéről szólva XVI. Benedek pápa ez irányú törekvéseit is említette. Támogatásáról biztosította a dalai lámát, hiszen, mint rámutatott, a kínai kommunista diktatúra továbbra is brutális eszközökkel igyekszik megtörni a tibeti nép szabadságvágyát, s a kormány teljes tibeti befolyásra és tökéletes hírzárlatra törekszik.
Őszentsége tömör áttekintést nyújtott a tibeti helyzetről, és arra kérte Tőkés Lászlót, hogy lehetőségei szerint tegyen lépéseket egy európai parlamenti tényfeltáró bizottság tibeti látogatásáért, amennyiben a totalitárius rendszerek elleni leghatékonyabb fegyver a nyilvánosság és az átláthatóság. A megbeszélés rendjén Tőkés László ismét meghívta Erdélybe a neves személyiséget, és sajnálatának adott hangot amiatt, hogy idén nem láthattuk vendégül. Őszentsége is sajnálatosnak nevezte a román diplomácia Kína iránti elutasító magatartását, és arról biztosította Tőkés Lászlót, hogy örömmel eleget tesz meghívásának, amint és amennyiben a román kormányzat viszonyulása e téren kedvezőre fordul. Tőkés László ígéretet tett, hogy közbenjár Traian Băsescu államelnöknél és a román kormánynál annak érdekében, hogy a dalai láma nyugodt körülmények között látogathassa meg az első európai „buddhista szent”, Kőrösi Csoma Sándor szülőfaluját.
A megbeszélések végén a dalai láma A vallások közötti testvériség felé vezető úton című dedikált könyvét ajándékozta Tőkés Lászlónak.
Külpolitikai és nemzeti érdekeink
Kína – a többpólusú világ megjelenítője és formálója
A méreteiben gigantikus és több ezer éves kultúrával büszkélkedő ország talán nem volt mindig a történelem legmeghatározóbb szereplői között, de az utóbbi évtizedek rohamos fejlődése során igazi világhatalommá nőtte ki magát, amelyet ma már semmilyen alapvető nemzetközi problémában nem lehet megkerülni, mellőzni. Ezért nem tűnik érdektelennek – csupán rövid gondolatsor erejéig – egy kicsit „magyar szemmel” is betekinteni az úgynevezett „Kína-jelenség” világpolitikai kihatásai mögé, ezek kapcsán pedig magyar nemzetpolitikai lehetőségeket keresgélni és megfelelően megjeleníteni.
Emberek millióinak sorsát dobálgatták jobbról-balra Talán nem rossz kiindulópont, ha mindjárt abból a valóságból indulunk ki, hogy Kína az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT) öt állandó tagjának az egyike, s így minden fontos nemzetközi döntés meghozatalában igen jelentős szerepe van. Egyetlen esetre kitérve, például Koszovó önálló állam létrejöttében is. Laikus szemlélettel azt lehetne kérdezni, hogy ugyan mi köze lehet Kínánk e piciny és igen távol fekvő országhoz? Hiszen eléggé valószínű, hogy sok kínai politikus csak alapos keresgélés után, ha egyáltalán rátalál a térképen erre az országra, arról nem is beszélve, hogy a történelméről, a kultúrájáról, az ott lakó emberek mindennapjairól – diplomatikusan fogalmazva – aligha van valamiféle halvány ismeretük. Kevésbé hiszem, hogy mindezek jelentős mértékben érdekelték a kínai politika vezetőit. Azt viszont tudjuk már, hogy Kína igencsak nyomatékos álláspontot jelenített meg a tartomány Szerbiától való elszakadásának folyamatában, éppenséggel Oroszországgal „karöltve”. Mindezt pedig nem azért tette, mert életbe vágóan érdekelte volna a körülbelül kétmilliónyi ember sorsa és jövője, hanem egyszerűen csak azért, mert az Egyesült Államokkal szemben akarta a saját politikai erejét megmérettetni-fitogtatni. Röviden fogalmazva, ahogyan a történelemben már számtalanszor előfordult, a nagyhatalmi érdekek küzdelmében emberek millióinak sorsát dobálgatták jobbra-balra, sokszor éppen teljesen függetlenül az emberi jogoktól, az igazságtól vagy az alapvető demokratikus elvektől.
Az előző példából kicsit okulva, a magyar politikai elitnek azt kellene végre-valahára jól a fejébe vésnie (a XX. század történéseinek tükrében is), hogy az ilyenfajta játékot a „nagyok” mindig is el fogják játszani, akárhányszor a saját érdekeik ezt megkövetelik. Amikor pedig nem, akkor majd újra a demokráciáról és az alapvető emberi jogokról fognak mondani megható és szép meséket a „kicsiknek”. Természetesen, ezen utóbbiak elaltatására. De amint a mesében is lenni szokott, az esélytelen „legkisebbik fiú” is kitalálhat csavaros eszével olyan megoldásokat, amelyek segítségével sikeres lehet az óriással szemben, akár még reménytelennek tűnő helyzetekben is.
Tulajdonképpen, ez esetben nem is valamiféle reménytelen helyzetről volna szó, hanem olyan magyar nemzetstratégiai lehetőségekről, amelyeket jó volna az elkövetkezőkben a megfelelő bölcsességgel nemzetünk javára ügyesen kihasználni. A stratégia röviden fogalmazva pedig abból állhatna, hogy igen előnyös lenne a következő évtizedekben Kína támogatásának a megnyerése, mégpedig úgy, hogy bármilyen világpolitikai konjunktúrában a magyar politikai érdekek mellett álljon ki, a megfelelő határozottsággal. Az ilyenfajta igen bátornak tűnő elképzelés kivitelezése egyáltalán nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak. Természeten nem úgy, hogy a magyar nemzet Kárpát-medencei helyzete iránt próbáljuk fogékonnyá tenni a kínai atyafiakat, a történelmi érveket és igazságtalanságokat felemlegetve, vagy ha az emberi jogok eltiprásának súlyos eseteit ismertetjük velük. Mindezekkel aligha érnénk el a legcsekélyebb eredményt is, főleg ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a kínaiak nem túlságosan szemérmesek az emberi jogok betartásával kapcsolatosan (lásd Tibet esetét). A kínai politikai vezetésnek vannak azonban ennél sokkal égetőbb és fontosabb problémái. Például az, hogy a temérdek árut, amit igen alacsony önköltséggel otthon legyártanak szorgos polgárai, a világpiacon el is kellene adni. Ha ez nem sikerülne, akkor náluk is nagyon megugrana a munkanélküliség, nőne az elégedetlenség, s innen már csak kis lépés a politikai hatalom elleni elégedetlenség kinyilvánítása, netalán erőszakos kikezdése.
Temérdek árut kell szállítaniuk Európába Ennek az óriásnak az egyik legégetőbb problémája most éppen az, hogy nagy felvevő piacokat találjon. Az Európai Unió ideális piac lenne, hiszen ami a felvásárló erő kérdését illeti, polgárainak nagy része viszonylag tehetős. A gond most csak az, hogy a temérdek árut el kellene szállítani először Európába, onnan majd egy stratégiai elosztó központon keresztül kellene megoldani a terítés problémáját. Aki a sajtót figyelmesen követi, tudja, hogy a kínai vezetés komolyan tapogatózik ebben a kérdésben, s éppen Magyarországon a legalaposabban. Földrajzi adottságait tekintve, Magyarország ideális helynek tűnik logisztikai központok kialakítására, a nemzetközi áruforgalom lebonyolítására. Erre már működőképes kezdeményezések is vannak, sőt ígéretes tervek is körvonalazódtak. Jó lenne, ha a magyar politikai vezetés a megfelelő okossággal és figyelemmel kezelné ezt a kérdést. Sőt, a gazdasági kérdéseket leleményesen lehetne bizonyos mértékig érzelmi adalékokkal is fűszerezni, hiszen a kínaiak jelentős része ma is távoli rokonoknak tekinti a magyarokat, nagyfokú empátiát tanúsítva irántunk. Nem kellene tehát mást tenni, mint a gazdasági kapcsolatok építése mellett gyakran felemlegetni a közös történelmi szálakat. Azt, hogy több mint ezer éve a magyarság valahonnan Ázsia keleti részeiről vándorolt Európába, s máig az egyetlen népcsoport, amelyik megmaradt saját mivoltában az európai kontinens közepén, ennyi évszázad után is. Sok esetben pedig az érzelmi kapcsolatok megfelelő alakítása igen kedvező hatással lehet még a gazdasági folyamatok kialakításában és egyengetésében is.
Most pedig képzeljünk el egy olyan forgatókönyvet, hogy a kínai politikai vezetés szemszögéből Magyarországot a kínai áruk legfontosabb európai elosztóbázisának tekintenék, igen fontos gazdaság-stratégiai jelentőséggel. Ettől kezdve, bármilyen nemzetközi konjunktúrában valószínűleg számítani lehetne a magyar politikai érdekek nagyfokú támogatására a részükről, hiszen valójában inkább a saját gazdasági érdekeik alapján mérlegelnének. Ebben a században nem kizárt, hogy még lesznek nagyarányú változások, sok vonatkozásban, itt Kelet-Közép-Európában is. Jól fogna e helyzetben a hátunk mögött tudni egy olyan meghatározó támogatót, mint amilyen Kína.
Előnyös helyzet más taktikázókkal szemben Kína kegyeinek az elnyeréséért mások is serényen buzgólkodnak. Még a román politikusok is, akik még akkor is ijedten agitálnak, amikor senki sem kérte őket a feladatra. Jó példa erre a Dalai Láma meghívásának esete, amikor a bukarestiek, szokásukhoz híven, a jól bevált módszert próbálták újra előhúzni. Vagyis, minden kedvezőnek látszó nemzetközi helyzetben szájaskodni és hangoskodni teljes torokkal, aztán pedig várva ravaszul, hogy a helyezkedő politikai alakulás folytán hátha majd valami újra ingyen pottyan az „asztalra”. Autópályák ugyan nincsenek, a befektetőknek segítő logisztikai központok léte csak halvány vágy, a mára már korszerűtlenné vált vasúti infrastruktúra pedig alapjaiban még mindig az, amit javarészt mások fektettek le bő egy évszázaddal ezelőtt. Van viszont világelsőségre pályázó bizánci-fanarióta korrupció és bürokrácia. Persze, mindezek a tények a román politikumot egyáltalán nem zavarják. Hiszen ők eddig még nem szoktak hozzá, hogy valamit is adjanak valamiért, ők csak az ingyent szokták lesni szüntelenül. Tehát, a kínai befektetőknek sincs mit felajánlani, de ha az egy és oszthatatlan ország jól bevált szlogenjét kiabálják szolgalelkűen, akkor hátha meg lehetne téveszteni a távol-keleti országot, s potyaleső helyzetbe lehetne kerülni újra.
Magyarországnak viszont már jó infrastruktúrai adottságai vannak: eléggé fejlett az autópálya hálózata, megfelelőek a logisztikai adottságai, valamint kiváló a földrajzi elhelyezkedése. Tehát eléggé előnyös helyzetben van más taktikázókkal szemben, csupán csak a megfelelő és hathatós politikai irányvonal kell még, hogy nemzetstratégiai szempontból a Kínával való kapcsolatrendszer a vártnak megfelelően alakuljon. Például ahhoz hasonlóan, ahogy a Mercedes konszern kecskeméti befektetése esetében történt, amikor szakszerűen, a megfelelő határozottsággal és hozzáállással kezelve a kérdést, rendkívül fontos és nagy volumenű befektetést sikerült megnyerni a magyar gazdáságnak. Az ügyeskedő-ravaszkodó bizánci taktikázás pedig esélytelenül alulmaradt a versenyben.
A sikerrecept tehát adott. Már csak az kellene, hogy a nem eléggé körültekintően és megfontoltan mérlegelő politikusok is alaposabban gondolkozzanak, mielőtt valamit cselekednének. Ha pedig történetesen meghívást intéznének egy olyan személyiség fele, mint amilyen a Dalai Láma, akkor lehetőleg alapvető nemzetpolitikai stratégiákat is próbáljanak mérlegelni. Mert nem biztos, hogy csak nosztalgia- és látványpolitizálásra van szükségünk ebben a században. Inkább céltudatos magatartásra és látványos eredményekre a magyar nemzetpolitikában. Mert a Kínával való stratégiai viszony kifejlesztése és ápolása sok szempontból meghatározónak bizonyulhat számunkra a következő évtizedekben.dr.Szász Csaba
Őszentsége tömör áttekintést nyújtott a tibeti helyzetről, és arra kérte Tőkés Lászlót, hogy lehetőségei szerint tegyen lépéseket egy európai parlamenti tényfeltáró bizottság tibeti látogatásáért, amennyiben a totalitárius rendszerek elleni leghatékonyabb fegyver a nyilvánosság és az átláthatóság. A megbeszélés rendjén Tőkés László ismét meghívta Erdélybe a neves személyiséget, és sajnálatának adott hangot amiatt, hogy idén nem láthattuk vendégül. Őszentsége is sajnálatosnak nevezte a román diplomácia Kína iránti elutasító magatartását, és arról biztosította Tőkés Lászlót, hogy örömmel eleget tesz meghívásának, amint és amennyiben a román kormányzat viszonyulása e téren kedvezőre fordul. Tőkés László ígéretet tett, hogy közbenjár Traian Băsescu államelnöknél és a román kormánynál annak érdekében, hogy a dalai láma nyugodt körülmények között látogathassa meg az első európai „buddhista szent”, Kőrösi Csoma Sándor szülőfaluját.
A megbeszélések végén a dalai láma A vallások közötti testvériség felé vezető úton című dedikált könyvét ajándékozta Tőkés Lászlónak.
Külpolitikai és nemzeti érdekeink
Kína – a többpólusú világ megjelenítője és formálója
 |
Manapság igen sok szó esik Kína gazdasági-, pénzügyi-, valamint geopolitikai-nagyhatalmi szerepéről. Az ezzel kapcsolatos számtalan gazdasági-pénzügyi felmérés, statisztikai kimutatások sokasága és politikai elemzések összessége arra a kérdésre próbálnak valamiféle választ adni, hogy mi a szerepe ennek az országnak jelenleg a világban, de talán még inkább arra, hogy hogyan fogja majd Kína befolyásolni-alakítani a XXI. század világtörténelmi eseményeit.
A méreteiben gigantikus és több ezer éves kultúrával büszkélkedő ország talán nem volt mindig a történelem legmeghatározóbb szereplői között, de az utóbbi évtizedek rohamos fejlődése során igazi világhatalommá nőtte ki magát, amelyet ma már semmilyen alapvető nemzetközi problémában nem lehet megkerülni, mellőzni. Ezért nem tűnik érdektelennek – csupán rövid gondolatsor erejéig – egy kicsit „magyar szemmel” is betekinteni az úgynevezett „Kína-jelenség” világpolitikai kihatásai mögé, ezek kapcsán pedig magyar nemzetpolitikai lehetőségeket keresgélni és megfelelően megjeleníteni.
Emberek millióinak sorsát dobálgatták jobbról-balra Talán nem rossz kiindulópont, ha mindjárt abból a valóságból indulunk ki, hogy Kína az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT) öt állandó tagjának az egyike, s így minden fontos nemzetközi döntés meghozatalában igen jelentős szerepe van. Egyetlen esetre kitérve, például Koszovó önálló állam létrejöttében is. Laikus szemlélettel azt lehetne kérdezni, hogy ugyan mi köze lehet Kínánk e piciny és igen távol fekvő országhoz? Hiszen eléggé valószínű, hogy sok kínai politikus csak alapos keresgélés után, ha egyáltalán rátalál a térképen erre az országra, arról nem is beszélve, hogy a történelméről, a kultúrájáról, az ott lakó emberek mindennapjairól – diplomatikusan fogalmazva – aligha van valamiféle halvány ismeretük. Kevésbé hiszem, hogy mindezek jelentős mértékben érdekelték a kínai politika vezetőit. Azt viszont tudjuk már, hogy Kína igencsak nyomatékos álláspontot jelenített meg a tartomány Szerbiától való elszakadásának folyamatában, éppenséggel Oroszországgal „karöltve”. Mindezt pedig nem azért tette, mert életbe vágóan érdekelte volna a körülbelül kétmilliónyi ember sorsa és jövője, hanem egyszerűen csak azért, mert az Egyesült Államokkal szemben akarta a saját politikai erejét megmérettetni-fitogtatni. Röviden fogalmazva, ahogyan a történelemben már számtalanszor előfordult, a nagyhatalmi érdekek küzdelmében emberek millióinak sorsát dobálgatták jobbra-balra, sokszor éppen teljesen függetlenül az emberi jogoktól, az igazságtól vagy az alapvető demokratikus elvektől.
Az előző példából kicsit okulva, a magyar politikai elitnek azt kellene végre-valahára jól a fejébe vésnie (a XX. század történéseinek tükrében is), hogy az ilyenfajta játékot a „nagyok” mindig is el fogják játszani, akárhányszor a saját érdekeik ezt megkövetelik. Amikor pedig nem, akkor majd újra a demokráciáról és az alapvető emberi jogokról fognak mondani megható és szép meséket a „kicsiknek”. Természetesen, ezen utóbbiak elaltatására. De amint a mesében is lenni szokott, az esélytelen „legkisebbik fiú” is kitalálhat csavaros eszével olyan megoldásokat, amelyek segítségével sikeres lehet az óriással szemben, akár még reménytelennek tűnő helyzetekben is.
Tulajdonképpen, ez esetben nem is valamiféle reménytelen helyzetről volna szó, hanem olyan magyar nemzetstratégiai lehetőségekről, amelyeket jó volna az elkövetkezőkben a megfelelő bölcsességgel nemzetünk javára ügyesen kihasználni. A stratégia röviden fogalmazva pedig abból állhatna, hogy igen előnyös lenne a következő évtizedekben Kína támogatásának a megnyerése, mégpedig úgy, hogy bármilyen világpolitikai konjunktúrában a magyar politikai érdekek mellett álljon ki, a megfelelő határozottsággal. Az ilyenfajta igen bátornak tűnő elképzelés kivitelezése egyáltalán nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak. Természeten nem úgy, hogy a magyar nemzet Kárpát-medencei helyzete iránt próbáljuk fogékonnyá tenni a kínai atyafiakat, a történelmi érveket és igazságtalanságokat felemlegetve, vagy ha az emberi jogok eltiprásának súlyos eseteit ismertetjük velük. Mindezekkel aligha érnénk el a legcsekélyebb eredményt is, főleg ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a kínaiak nem túlságosan szemérmesek az emberi jogok betartásával kapcsolatosan (lásd Tibet esetét). A kínai politikai vezetésnek vannak azonban ennél sokkal égetőbb és fontosabb problémái. Például az, hogy a temérdek árut, amit igen alacsony önköltséggel otthon legyártanak szorgos polgárai, a világpiacon el is kellene adni. Ha ez nem sikerülne, akkor náluk is nagyon megugrana a munkanélküliség, nőne az elégedetlenség, s innen már csak kis lépés a politikai hatalom elleni elégedetlenség kinyilvánítása, netalán erőszakos kikezdése.
Temérdek árut kell szállítaniuk Európába Ennek az óriásnak az egyik legégetőbb problémája most éppen az, hogy nagy felvevő piacokat találjon. Az Európai Unió ideális piac lenne, hiszen ami a felvásárló erő kérdését illeti, polgárainak nagy része viszonylag tehetős. A gond most csak az, hogy a temérdek árut el kellene szállítani először Európába, onnan majd egy stratégiai elosztó központon keresztül kellene megoldani a terítés problémáját. Aki a sajtót figyelmesen követi, tudja, hogy a kínai vezetés komolyan tapogatózik ebben a kérdésben, s éppen Magyarországon a legalaposabban. Földrajzi adottságait tekintve, Magyarország ideális helynek tűnik logisztikai központok kialakítására, a nemzetközi áruforgalom lebonyolítására. Erre már működőképes kezdeményezések is vannak, sőt ígéretes tervek is körvonalazódtak. Jó lenne, ha a magyar politikai vezetés a megfelelő okossággal és figyelemmel kezelné ezt a kérdést. Sőt, a gazdasági kérdéseket leleményesen lehetne bizonyos mértékig érzelmi adalékokkal is fűszerezni, hiszen a kínaiak jelentős része ma is távoli rokonoknak tekinti a magyarokat, nagyfokú empátiát tanúsítva irántunk. Nem kellene tehát mást tenni, mint a gazdasági kapcsolatok építése mellett gyakran felemlegetni a közös történelmi szálakat. Azt, hogy több mint ezer éve a magyarság valahonnan Ázsia keleti részeiről vándorolt Európába, s máig az egyetlen népcsoport, amelyik megmaradt saját mivoltában az európai kontinens közepén, ennyi évszázad után is. Sok esetben pedig az érzelmi kapcsolatok megfelelő alakítása igen kedvező hatással lehet még a gazdasági folyamatok kialakításában és egyengetésében is.
Most pedig képzeljünk el egy olyan forgatókönyvet, hogy a kínai politikai vezetés szemszögéből Magyarországot a kínai áruk legfontosabb európai elosztóbázisának tekintenék, igen fontos gazdaság-stratégiai jelentőséggel. Ettől kezdve, bármilyen nemzetközi konjunktúrában valószínűleg számítani lehetne a magyar politikai érdekek nagyfokú támogatására a részükről, hiszen valójában inkább a saját gazdasági érdekeik alapján mérlegelnének. Ebben a században nem kizárt, hogy még lesznek nagyarányú változások, sok vonatkozásban, itt Kelet-Közép-Európában is. Jól fogna e helyzetben a hátunk mögött tudni egy olyan meghatározó támogatót, mint amilyen Kína.
Előnyös helyzet más taktikázókkal szemben Kína kegyeinek az elnyeréséért mások is serényen buzgólkodnak. Még a román politikusok is, akik még akkor is ijedten agitálnak, amikor senki sem kérte őket a feladatra. Jó példa erre a Dalai Láma meghívásának esete, amikor a bukarestiek, szokásukhoz híven, a jól bevált módszert próbálták újra előhúzni. Vagyis, minden kedvezőnek látszó nemzetközi helyzetben szájaskodni és hangoskodni teljes torokkal, aztán pedig várva ravaszul, hogy a helyezkedő politikai alakulás folytán hátha majd valami újra ingyen pottyan az „asztalra”. Autópályák ugyan nincsenek, a befektetőknek segítő logisztikai központok léte csak halvány vágy, a mára már korszerűtlenné vált vasúti infrastruktúra pedig alapjaiban még mindig az, amit javarészt mások fektettek le bő egy évszázaddal ezelőtt. Van viszont világelsőségre pályázó bizánci-fanarióta korrupció és bürokrácia. Persze, mindezek a tények a román politikumot egyáltalán nem zavarják. Hiszen ők eddig még nem szoktak hozzá, hogy valamit is adjanak valamiért, ők csak az ingyent szokták lesni szüntelenül. Tehát, a kínai befektetőknek sincs mit felajánlani, de ha az egy és oszthatatlan ország jól bevált szlogenjét kiabálják szolgalelkűen, akkor hátha meg lehetne téveszteni a távol-keleti országot, s potyaleső helyzetbe lehetne kerülni újra.
Magyarországnak viszont már jó infrastruktúrai adottságai vannak: eléggé fejlett az autópálya hálózata, megfelelőek a logisztikai adottságai, valamint kiváló a földrajzi elhelyezkedése. Tehát eléggé előnyös helyzetben van más taktikázókkal szemben, csupán csak a megfelelő és hathatós politikai irányvonal kell még, hogy nemzetstratégiai szempontból a Kínával való kapcsolatrendszer a vártnak megfelelően alakuljon. Például ahhoz hasonlóan, ahogy a Mercedes konszern kecskeméti befektetése esetében történt, amikor szakszerűen, a megfelelő határozottsággal és hozzáállással kezelve a kérdést, rendkívül fontos és nagy volumenű befektetést sikerült megnyerni a magyar gazdáságnak. Az ügyeskedő-ravaszkodó bizánci taktikázás pedig esélytelenül alulmaradt a versenyben.
A sikerrecept tehát adott. Már csak az kellene, hogy a nem eléggé körültekintően és megfontoltan mérlegelő politikusok is alaposabban gondolkozzanak, mielőtt valamit cselekednének. Ha pedig történetesen meghívást intéznének egy olyan személyiség fele, mint amilyen a Dalai Láma, akkor lehetőleg alapvető nemzetpolitikai stratégiákat is próbáljanak mérlegelni. Mert nem biztos, hogy csak nosztalgia- és látványpolitizálásra van szükségünk ebben a században. Inkább céltudatos magatartásra és látványos eredményekre a magyar nemzetpolitikában. Mert a Kínával való stratégiai viszony kifejlesztése és ápolása sok szempontból meghatározónak bizonyulhat számunkra a következő évtizedekben.dr.Szász Csaba
