Kiemelt figyelemmel követtük és ezután is követni fogjuk a magyar ajkú tanfelügyelőségi dolgozók munkáját , tevékenységét , hiszen nem éppen a népközösségünk gyermekeinek az érdekeit tartják fontosnak ...
A lenti cikk majd a rá meg adott "válaszfélének" szánt iromány nem volt kielégítő , arról nem is szólva hogy a "sértett fél" magamutogatása közben éppen azokról feledkeztek meg akiknek az iskola kell!!!
Az elmúlt évben nem igazolódtak be az általuk olyan pontos és több évre előmutató "statisztikai" adataik nem bizonyultak annyira "pontosaknak" A tavalyi iskolaközpont-hóbortjuk pedig csak ürügyként szolgált ahhoz , hogy az osztályok és iskola összevonásokat igazolhassák ...
Sok esetben a rosszul értelmezett vagy "aplikált" felsőbb szervi határozatok valamint a törvényi előírások mögé bújás mind arra mutattak, hogy sok minden nem megy a "helyes" irányba! No de lássuk mi a gond:http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/archive%2CPArchiveArticleSelectedScreen.vm/id/47123/mainarticle/false/web/false/quick/false/ynews/false
Mi legyen veled, Brassai?
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezető tanácsa
 |
Tanévkezdés. Lelkes, fiatal tanárok fogtak hozzá a tanévkezdés megszervezéséhez. Izgalom, öröm, de aggodalomra való ok is akad, hiszen megint elkezdtek keringeni a Brassai Sámuel Líceum körüli kósza hírek, találgatások: „A Brassai költözik a Monostorra. Megoldódott a Brassai helyzete. Átköltözik az Ókollégium épületébe, ott kezdik a tanévet ...stb.”
Tíz éve folyik a Brassai Sámuel Elméleti Líceum körül a találgatás, azóta működik ugyanis az iskola az Unitárius Egyház tulajdonába visszaszolgáltatott épületben. Az egyház beindította saját iskoláját, s emiatt az állami iskolának a folyamatosan visszaigényelt termek miatt egyre kevesebb tanterem jut.
Tíz évvel ezelőtt jeleztük először, hogy gondjaink vannak. S kihez lehetett fordulni? Érdekvédelmi szervezetünkhöz. Akiknek a városi tanácsosai, parlamenti képviselői, alpolgármesterei, magyar tanfelügyelői elmondták, hogy a kormánynak sajnos nincs semmiféle stratégiája, amellyel ezt a problémát megoldhatná. Pedig tudott dolog, hogy a Brassai esete nem egyedi eset, az országban hasonló helyzetek bőven akadnak.
Tíz éven keresztül folyamatosan jeleztük a felmerült problémát és írásos beadványainkat eljuttattuk mind a kolozsvári RMDSZ-hez, mind a helyi önkormányzathoz és a tanfelügyelőséghez, hisz a probléma megoldása nem csak a Brassai Sámuel Líceum és az Unitárius Egyház feladata, nem egyedül nekik kell gondoskodniuk egy állami magyar iskoláról.
Írásbeli választ csak a polgármesteri hivataltól kaptunk, 2009. október 14-én, amelyben közölték velünk, hogy nem rendelkeznek olyan épülettel, amelybe átköltözhetnénk, és a helyzet megoldását a két iskola egyesülésében látják. (Ezzel szemben a hasonló helyzetben levő kolozsvári román tanintézetek problémáját úgy oldották meg, hogy új épületeket építettek számukra...)
Ezt követően a két iskola vezetőtanácsa átgondolta az egyesülés lehetőségét, s arra a következtetésre jutottunk, hogy igazából egyik iskola sem tartja megfelelő megoldásnak a fúziót. Az osztályok száma ugyanis jóval nagyobb, mint amit az épület megbírna, függetlenül attól, hogy két különálló, vagy egy egyesült iskola működne benne.
A megbeszélés mégis eredményes volt, mert megfogalmazódott egy olyan közös nyilatkozat a két iskola és az Unitárius Egyház részéről, hogy közösen megtesznek mindent annak érdekében, hogy a Brassai Sámuel Líceum egy hagyományainak és tekintélyének megfelelő épülethez jusson.
Az Unitárius Egyház 2010 áprilisában felajánlotta s írásban beleegyezett abba, hogy a Brassai átköltözzék az Ókollégium épületébe, ahol jelenleg a Victor Babeş Líceum működik. Megoldódni látszott az iskola ügye. Ahhoz viszont, hogy átköltözhessünk, szükség van a polgármesteri hivatal jóváhagyására, határozatára. S itt van a gond.
A nyári vakáció jobbára azzal telt el, hogy a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezetősége találkozásokat szorgalmazott az illetékesekkel, hiszen tudtuk azt, hogy nemsokára kezdődik az új tanév, s a jelenlegi állapotban az iskola részben működésképtelen.
Július elején meg is érkezett a jó hír, László Attila alpolgármester, az RMDSZ megyei elnöke biztosította iskolánk igazgatóját, hogy rendeződtek a dolgok, költözhetünk az Ókollégium épületébe. Egy hét múlva viszont az alpolgármester úr már azzal vádolt minket, hogy felelőtlenek vagyunk, mert nem akarjuk megérteni azt, hogy Kolozsvárnak nincs szüksége ennyi magyar iskolára.
Jogosan merült fel bennünk a kérdés, miért éppen a Brassai Sámuel Elméleti Líceumra nincs szükség? Talán azért, mert tenni is kellene valamit az érdekében? S akinek az lenne a dolga, hogy a kolozsvári magyarság érdekeit képviselve felvállalja egy nagy múltú kolozsvári magyar iskola megmaradásának az ügyét, az képtelen rá, vagy pedig számára ez csak egy kényelmetlen, elodázandó, „majd csak megoldódik valahogy magától” problémát jelent?
Közel 600 gyerek továbbra is a Brassai Sámuel Elméleti Líceumba szeretne járni, így megpróbáltunk megoldást keresni arra, hogy normális körülmények között kezdhessük a gazdasági megszorítások miatt amúgy is nehéznek induló tanévet.
Így aztán erre a tanévre született is egy rövidtávú megoldás, sajnos most is az RMDSZ és a magyar tanfelügyelők segítsége nélkül. Akik segítettek: a Victor Babeş Líceum igazgatónője, Anca Podoleanu, valamint a főtanfelügyelő asszony, Anca Cristina Hodorogea. A Victor Babeş Líceum igazgatónője kiüríttetett nekünk négy tantermet az iskola földszintjén, így az idén is zavartalan körülmények között folyhat intézetünkben az oktatás.
Tíz évvel ezelőtt jeleztük először, hogy gondjaink vannak. S kihez lehetett fordulni? Érdekvédelmi szervezetünkhöz. Akiknek a városi tanácsosai, parlamenti képviselői, alpolgármesterei, magyar tanfelügyelői elmondták, hogy a kormánynak sajnos nincs semmiféle stratégiája, amellyel ezt a problémát megoldhatná. Pedig tudott dolog, hogy a Brassai esete nem egyedi eset, az országban hasonló helyzetek bőven akadnak.
Tíz éven keresztül folyamatosan jeleztük a felmerült problémát és írásos beadványainkat eljuttattuk mind a kolozsvári RMDSZ-hez, mind a helyi önkormányzathoz és a tanfelügyelőséghez, hisz a probléma megoldása nem csak a Brassai Sámuel Líceum és az Unitárius Egyház feladata, nem egyedül nekik kell gondoskodniuk egy állami magyar iskoláról.
Írásbeli választ csak a polgármesteri hivataltól kaptunk, 2009. október 14-én, amelyben közölték velünk, hogy nem rendelkeznek olyan épülettel, amelybe átköltözhetnénk, és a helyzet megoldását a két iskola egyesülésében látják. (Ezzel szemben a hasonló helyzetben levő kolozsvári román tanintézetek problémáját úgy oldották meg, hogy új épületeket építettek számukra...)
Ezt követően a két iskola vezetőtanácsa átgondolta az egyesülés lehetőségét, s arra a következtetésre jutottunk, hogy igazából egyik iskola sem tartja megfelelő megoldásnak a fúziót. Az osztályok száma ugyanis jóval nagyobb, mint amit az épület megbírna, függetlenül attól, hogy két különálló, vagy egy egyesült iskola működne benne.
A megbeszélés mégis eredményes volt, mert megfogalmazódott egy olyan közös nyilatkozat a két iskola és az Unitárius Egyház részéről, hogy közösen megtesznek mindent annak érdekében, hogy a Brassai Sámuel Líceum egy hagyományainak és tekintélyének megfelelő épülethez jusson.
Az Unitárius Egyház 2010 áprilisában felajánlotta s írásban beleegyezett abba, hogy a Brassai átköltözzék az Ókollégium épületébe, ahol jelenleg a Victor Babeş Líceum működik. Megoldódni látszott az iskola ügye. Ahhoz viszont, hogy átköltözhessünk, szükség van a polgármesteri hivatal jóváhagyására, határozatára. S itt van a gond.
A nyári vakáció jobbára azzal telt el, hogy a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezetősége találkozásokat szorgalmazott az illetékesekkel, hiszen tudtuk azt, hogy nemsokára kezdődik az új tanév, s a jelenlegi állapotban az iskola részben működésképtelen.
Július elején meg is érkezett a jó hír, László Attila alpolgármester, az RMDSZ megyei elnöke biztosította iskolánk igazgatóját, hogy rendeződtek a dolgok, költözhetünk az Ókollégium épületébe. Egy hét múlva viszont az alpolgármester úr már azzal vádolt minket, hogy felelőtlenek vagyunk, mert nem akarjuk megérteni azt, hogy Kolozsvárnak nincs szüksége ennyi magyar iskolára.
Jogosan merült fel bennünk a kérdés, miért éppen a Brassai Sámuel Elméleti Líceumra nincs szükség? Talán azért, mert tenni is kellene valamit az érdekében? S akinek az lenne a dolga, hogy a kolozsvári magyarság érdekeit képviselve felvállalja egy nagy múltú kolozsvári magyar iskola megmaradásának az ügyét, az képtelen rá, vagy pedig számára ez csak egy kényelmetlen, elodázandó, „majd csak megoldódik valahogy magától” problémát jelent?
Közel 600 gyerek továbbra is a Brassai Sámuel Elméleti Líceumba szeretne járni, így megpróbáltunk megoldást keresni arra, hogy normális körülmények között kezdhessük a gazdasági megszorítások miatt amúgy is nehéznek induló tanévet.
Így aztán erre a tanévre született is egy rövidtávú megoldás, sajnos most is az RMDSZ és a magyar tanfelügyelők segítsége nélkül. Akik segítettek: a Victor Babeş Líceum igazgatónője, Anca Podoleanu, valamint a főtanfelügyelő asszony, Anca Cristina Hodorogea. A Victor Babeş Líceum igazgatónője kiüríttetett nekünk négy tantermet az iskola földszintjén, így az idén is zavartalan körülmények között folyhat intézetünkben az oktatás.
Hogy jövőre, illetve hosszú távon mi lesz, az ismét a megyei érdekvédelmi szervezetünk városi tanácsosainak, parlamenti képviselőinek, magyar tanfelügyelőinek, alpolgármesterének, elnöki tanácsadójának stb. hozzáállásán és cselekvő tenni akarásán múlik. És nem utolsósorban azon, hogy a kolozsvári magyarság hogyan gondolja: vajon valóban túl sok a magyar iskola városunkban, illetve lehet-e hagyni azt, hogy Kolozsvár magyar múltjának és jelenének egyik szimbóluma csak úgy eltűnjön?Kolozsvár, 2010. szeptember 14.
Tanévkezdés
A „Mi legyen veled, Brassai?” című cikk margójára
Új tanév kezdete.
Mivel foglalkoznak ilyenkor a Kolozs megyei magyar tanfelügyelők? Azzal, hogy iskoláinkban – városi és vidéki környezetben egyaránt – szakképzett pedagógusok oktassanak és neveljenek.
Azzal, hogy tagozatos iskoláinkban legyen magyar igazgatóhelyettes.
Azzal, hogy újabb óvodai csoportok indulhassanak be Kolozsvárott és vidéken. Új elméleti líceumi kilencedik osztály indulhasson be Szamosújváron…
Mivel foglalkoznak ilyenkor a Kolozs megyei magyar tanfelügyelők? Azzal, hogy iskoláinkban – városi és vidéki környezetben egyaránt – szakképzett pedagógusok oktassanak és neveljenek.
Azzal, hogy tagozatos iskoláinkban legyen magyar igazgatóhelyettes.
Azzal, hogy újabb óvodai csoportok indulhassanak be Kolozsvárott és vidéken. Új elméleti líceumi kilencedik osztály indulhasson be Szamosújváron…
Tankönyveket kell átutalni egyik iskolából a másikba…
Szakmai tanácskozásokat kell szervezni. Megyei és országos szintűeket…
A felsorolást folytathatnánk.
A tanévkezdés szinte mindenkit foglalkoztat. Főleg akkor, ha nagymúltú és népszerű oktatási intézményeinkről van szó, illetve akkor, ha azokkal kapcsolatosan megdöbbentő állítások jelennek meg a sajtóban. A tanévkezdéssel járó sok – és folyton tornyosuló – probléma java részének megoldása után végre időt keríthettünk arra, hogy a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezető tanácsa által közzétett, Mi legyen veled, Brassai? címmel a Szabadságban f. é. szeptember 15-én megjelent, cikkre reagálva elmondjuk véleményünket.
Fent említett cikk szerzői amellett, hogy kifejtik aggodalmukat a Brassai Sámuel Elméleti Líceum jövőjét illetően, beszámolnak arról, hogy iskolájuk működésére egy rövid távú megoldás született ebben a tanévben, sajnos –egyéb felelős szervek mellett – a magyar tanfelügyelők segítsége nélkül. Megemlítették viszont azokat, akik segítettek: a Victor BabeşLíceum igazgatónőjét és Kolozs megye főtanfelügyelőjét.
Ezekkel – a vád határait érintő állításokkal – kapcsolatosan pontosítjuk a következőket:
1. Amiről a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezető tanácsa nem tesz említést, és amit a közvélemény nem tudhat, az csupán annyi, hogy a „segítség” (a rövid távú megoldás) Kolozs megye főtanfelügyelője és főtanfelügyelő-helyettese, Anca Cristina Hodorogea és Péter Tünde közötti egyeztetés nyomán jött létre, a főtanfelügyelő-helyettes kezdeményezésére és személyes közbenjárására.
2. A cikkben említett magyar tanfelügyelők mindig szorgalmazták az egyeztető találkozásokat, amelyek a Brassai Sámuel Elméleti Líceum jövőjével kapcsolatosak voltak, és részt vettek azokon, felvállalva az iskola problémáit.
3. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum jövőjét illetően az iskola vezetőségének felajánlottunk egy alternatívát, ami hosszú távú megoldásnak minősült volna: mivel a városi tanács közölte, hogy nem áll rendelkezésére a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igényeinek megfelelő épület Kolozsvár központjában, Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes azt indítványozta, hogy az iskola költözzön át egy, a vasútállomás közelében, annak belvárosi részén levő, könnyen megközelíthető, 50 tantermes, 400 férőhelyes díszteremmel rendelkező és infrastrukturálisan fejleszthető épületbe, amely – a szükséges javítási munkálatok után – teljes mértékben megfelelt volna a líceum oktatási- és nevelési igényeinek és fejlesztési stratégiájának. (A szóban forgó épületben a Brassai Sámuel Elméleti Líceum megfelelő stratégiával erős oktatási központtá fejlődhetett volna, amely beiskolázhatta volna mind az oda irányuló belvárosi, mind pedig a külvárosi – kerekdombi, Írisz-telepi, hidelvei és alsóvárosi – gyermekeket, illetve a környező települések – Kajántó és környéke, illetőleg a Nádasmente – magyarajkú tanulóinak biztosíthatta volna a továbbtanulás lehetőségét). Ezt az indítványt azonban az iskola vezetősége szinte gondolkodás nélkül elvetette, azzal indokolva, hogy az épület nincs Kolozsvár közvetlen központjában, sőt, értesüléseink szerint a felkínált lehetőséget nem hozta sem a vezető tanács, sem a tantestület, sem pedig a szülők tudomására !
Tanévkezdés. Kolozsvárott is, Szatmárnémetiben is.
Itt azon van egy – létét veszélyben látó – iskola vezető tanácsa, hogy közzétegyen egy cikket a helyi napilapban. Amott a város nagymúltú iskolája, a Kölcsey más épületben kényszerült tanévet kezdeni, és az iskola igazgatónője tapsot kapott, amikor kijelentette: iskolája erejét nem a falak adják, hanem szellemisége, tanárai és diákjai teljesítménye. Reményt érzünk ebben az üzenet értékű kijelentésben. Erőt az újrakezdésre. Ott biztosan stratégia is lesz az építő munkához. Kezdeményezéssel. Összefogással. Példaértékű közösségi munkával. Vállalkozói segítséggel. Sajnos csak ott.
Kolozsvárott? Megjelent a cikk.
Hiányoljuk belőle – jó magyar szokáshoz híven – a köszönetet azok felé, akik a vezető tanács szerint segítettek. Mert illett volna megköszönni. Hogy esetleg mi, magyar tanfelügyelők is ott voltunk, az mellékes. Illetve teljesen természetes.
Mert biztosítjuk a közvéleményt, hogy ott voltunk. (Akkor is, ha ez nem jutott a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezető tanácsának tudtára).
Csak … mi nem várunk ezért köszönetet. Nem is vártunk soha.
Akik a cikk írói szerint segítettek, megérdemlik.
Mi csak a kötelességünket tettük és reméljük, tesszük majd ezután is.
Ebben a reményben kívánunk sikerekben gazdag, eredményes tanévet minden kedves tanulónak, pedagógusnak, szülőnek és minden kedves oktatási partnerünknek.Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes, Szabó Gábor szakfelügyelő
Megjegyzés
Ebben a válaszfélében - a "rendre utasító" hangnem mellett - meglepő, hogy éppen azok beszélnek olyan valamiről, - amit ők mint kinevezettek ha nem is hivatástudatból, hanem csak mert ez a törvény által leírt feladatuk,- hogy "az iskola erejét nem a falak adják, hanem annak szellemisége,valamint a tanárok és a diákok teljesítménye" Ezzel nem csak a tanári kar tudását vagy a diákok erejét kérdőjelezve meg, hanem még azt is elfelejtik, hogy ha ebbe a munkaközösségbe az állandó bizonytalanság van jelen, akkor az ilyen helyzetbe levőktől teljesítményt sem lehet követelni! Miért kellene valahol máshol újra kezdeni? Nem minősült volna leértékelődésnek, ha elfogadják, hogy a vidékieket is összevonják abba - a másképpen nem említett - ódon és feljavításra szoruló épületbe? Valós az a követelés, hogy egy iskola normális körülmények között akarja folytatni a munkáját?
Remény csak ott van, ahol a munka végeredménye kecsegtető, de ebben a helyzetben ez nem lehetséges,mert azok akik ezért fizetést vesznek fel nem akarnak a statisztikai adataik mögül "kikecmeregni "...(Erdélyi Polgár)
Szakmai tanácskozásokat kell szervezni. Megyei és országos szintűeket…
A felsorolást folytathatnánk.
A tanévkezdés szinte mindenkit foglalkoztat. Főleg akkor, ha nagymúltú és népszerű oktatási intézményeinkről van szó, illetve akkor, ha azokkal kapcsolatosan megdöbbentő állítások jelennek meg a sajtóban. A tanévkezdéssel járó sok – és folyton tornyosuló – probléma java részének megoldása után végre időt keríthettünk arra, hogy a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezető tanácsa által közzétett, Mi legyen veled, Brassai? címmel a Szabadságban f. é. szeptember 15-én megjelent, cikkre reagálva elmondjuk véleményünket.
Fent említett cikk szerzői amellett, hogy kifejtik aggodalmukat a Brassai Sámuel Elméleti Líceum jövőjét illetően, beszámolnak arról, hogy iskolájuk működésére egy rövid távú megoldás született ebben a tanévben, sajnos –egyéb felelős szervek mellett – a magyar tanfelügyelők segítsége nélkül. Megemlítették viszont azokat, akik segítettek: a Victor BabeşLíceum igazgatónőjét és Kolozs megye főtanfelügyelőjét.
Ezekkel – a vád határait érintő állításokkal – kapcsolatosan pontosítjuk a következőket:
1. Amiről a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezető tanácsa nem tesz említést, és amit a közvélemény nem tudhat, az csupán annyi, hogy a „segítség” (a rövid távú megoldás) Kolozs megye főtanfelügyelője és főtanfelügyelő-helyettese, Anca Cristina Hodorogea és Péter Tünde közötti egyeztetés nyomán jött létre, a főtanfelügyelő-helyettes kezdeményezésére és személyes közbenjárására.
2. A cikkben említett magyar tanfelügyelők mindig szorgalmazták az egyeztető találkozásokat, amelyek a Brassai Sámuel Elméleti Líceum jövőjével kapcsolatosak voltak, és részt vettek azokon, felvállalva az iskola problémáit.
3. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum jövőjét illetően az iskola vezetőségének felajánlottunk egy alternatívát, ami hosszú távú megoldásnak minősült volna: mivel a városi tanács közölte, hogy nem áll rendelkezésére a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igényeinek megfelelő épület Kolozsvár központjában, Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes azt indítványozta, hogy az iskola költözzön át egy, a vasútállomás közelében, annak belvárosi részén levő, könnyen megközelíthető, 50 tantermes, 400 férőhelyes díszteremmel rendelkező és infrastrukturálisan fejleszthető épületbe, amely – a szükséges javítási munkálatok után – teljes mértékben megfelelt volna a líceum oktatási- és nevelési igényeinek és fejlesztési stratégiájának. (A szóban forgó épületben a Brassai Sámuel Elméleti Líceum megfelelő stratégiával erős oktatási központtá fejlődhetett volna, amely beiskolázhatta volna mind az oda irányuló belvárosi, mind pedig a külvárosi – kerekdombi, Írisz-telepi, hidelvei és alsóvárosi – gyermekeket, illetve a környező települések – Kajántó és környéke, illetőleg a Nádasmente – magyarajkú tanulóinak biztosíthatta volna a továbbtanulás lehetőségét). Ezt az indítványt azonban az iskola vezetősége szinte gondolkodás nélkül elvetette, azzal indokolva, hogy az épület nincs Kolozsvár közvetlen központjában, sőt, értesüléseink szerint a felkínált lehetőséget nem hozta sem a vezető tanács, sem a tantestület, sem pedig a szülők tudomására !
Tanévkezdés. Kolozsvárott is, Szatmárnémetiben is.
Itt azon van egy – létét veszélyben látó – iskola vezető tanácsa, hogy közzétegyen egy cikket a helyi napilapban. Amott a város nagymúltú iskolája, a Kölcsey más épületben kényszerült tanévet kezdeni, és az iskola igazgatónője tapsot kapott, amikor kijelentette: iskolája erejét nem a falak adják, hanem szellemisége, tanárai és diákjai teljesítménye. Reményt érzünk ebben az üzenet értékű kijelentésben. Erőt az újrakezdésre. Ott biztosan stratégia is lesz az építő munkához. Kezdeményezéssel. Összefogással. Példaértékű közösségi munkával. Vállalkozói segítséggel. Sajnos csak ott.
Kolozsvárott? Megjelent a cikk.
Hiányoljuk belőle – jó magyar szokáshoz híven – a köszönetet azok felé, akik a vezető tanács szerint segítettek. Mert illett volna megköszönni. Hogy esetleg mi, magyar tanfelügyelők is ott voltunk, az mellékes. Illetve teljesen természetes.
Mert biztosítjuk a közvéleményt, hogy ott voltunk. (Akkor is, ha ez nem jutott a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezető tanácsának tudtára).
Csak … mi nem várunk ezért köszönetet. Nem is vártunk soha.
Akik a cikk írói szerint segítettek, megérdemlik.
Mi csak a kötelességünket tettük és reméljük, tesszük majd ezután is.
Ebben a reményben kívánunk sikerekben gazdag, eredményes tanévet minden kedves tanulónak, pedagógusnak, szülőnek és minden kedves oktatási partnerünknek.Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes, Szabó Gábor szakfelügyelő
Megjegyzés
Ebben a válaszfélében - a "rendre utasító" hangnem mellett - meglepő, hogy éppen azok beszélnek olyan valamiről, - amit ők mint kinevezettek ha nem is hivatástudatból, hanem csak mert ez a törvény által leírt feladatuk,- hogy "az iskola erejét nem a falak adják, hanem annak szellemisége,valamint a tanárok és a diákok teljesítménye" Ezzel nem csak a tanári kar tudását vagy a diákok erejét kérdőjelezve meg, hanem még azt is elfelejtik, hogy ha ebbe a munkaközösségbe az állandó bizonytalanság van jelen, akkor az ilyen helyzetbe levőktől teljesítményt sem lehet követelni! Miért kellene valahol máshol újra kezdeni? Nem minősült volna leértékelődésnek, ha elfogadják, hogy a vidékieket is összevonják abba - a másképpen nem említett - ódon és feljavításra szoruló épületbe? Valós az a követelés, hogy egy iskola normális körülmények között akarja folytatni a munkáját?
Remény csak ott van, ahol a munka végeredménye kecsegtető, de ebben a helyzetben ez nem lehetséges,mert azok akik ezért fizetést vesznek fel nem akarnak a statisztikai adataik mögül "kikecmeregni "...(Erdélyi Polgár)
