Bukásra áll Románia (1-2 rész)

http://manna.ro/kozter/bukasra-all-romania-2010-10-26.html 2010 okt.26

A közoktatásban résztvevők háromnegyede tudományos analfabéta, a tanárok menekülnek a rendszerből. Egyetemi oktatókat, pedagógiai szakértőket kérdeztünk: mit rontott el a tanügy?

Évek óta folyik a készségfejlesztés erősítésére összpontosító tanügyi programváltás Romániában. És semmi eredménye, sokkolt nemrég egy minisztériumi jelentés. A közoktatásban résztvevő diákok 56 százaléka olvasási nehézségekkel küzd, 75 százalékuk tudományos analfabéta, azaz egyszerűen nem tud mit kezdeni az általános iskolában oktatott, tudományos ismeretek alapjaival sem.Az iskolaelhagyók aránya az európai átlaghoz képest kiugróan magas. Az idei érettségin a maturandusok egyharmada megbukott, a nyolcadikos záróvizsgán a végzősök egynegyede vérzett el. A tanügy minisztérium felmérése szerint nem csak az alaptanterv, de az egész iskolarendszer átalakításra szorul. Jó-jó, de hogyan? Kádár Annamária a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Óvodai és elemi oktatás pedagógiája nevű, Marosvásárhelyre kihelyezett szakán tanít. Szerinte “az oktatás hatékonysága perspektivikusan úgy lenne javítható, ha figyelembe vennénk a tanulók életkori és egyéni sajátosságait, és ehhez igazítanánk az oktató-nevelő munkát, és nem fordítva, hogy az oktató-nevelő munkával szeretnénk befolyásolni a tanulók életkori sajátosságait.” A pszichológus úgy véli, a hazai oktatás olyan gyorsan haladó tanulási-tanítási ütemet tekint természetesnek, amellyel csak a tanulók egy része képes együtt haladni. Az eltérő tanulási képességű és a hátrányos szociokulturális hátterű tanulók így tartósan és véglegesen lemaradnak – figyelmeztet körkérdésünkre adott válaszában Kádár –, a lemaradással pedig folyamatosan újratermelődnek a társadalmi egyenlőtlenségek. A BBTE oktatója azt javasolja, olyan iskolarendszereket kellene megvizsgálni, ahol a nemzetközi eredménymérések (pl. PISA – Program for International Student Assesment) jó eredményeket mutattak ki a tanulók teljesítményében. A finn iskolarendszer kimagasló eredményeiben nagy szerepe van annak, hogy oktatási rendszerük “komprehenzív jellegű”, és az egyik legkevésbé szelektív, amelyben minden tanuló a neki megfelelő fejlesztésben részesül. A készségfejlesztés lassan történik, az olvasás tanítására például hat év áll rendelkezésre. Nincsenek olyan gyerekek, akikről lemondanak, minden gyereket a saját képességének maximumára akarnak eljuttatni. Vegyes, heterogén csoportokat alakítanak ki még az osztályokon belüli egyes munkafolyamatokban is, mivel – véli az általunk megkérdezett szakember – az ilyen csoportokban lehetséges leginkább a fejlesztés/fejlődés. A rendszer hatékonyságának titka a gondoskodásban, törődésben és figyelemben rejlik, mindent megtesznek azokért a gyerekekért, akik nehézséggel küzdenek az olvasás és írás területén. A fejlesztést az iskola több más profilú szervezettel, intézménnyel együttműködve végzi, mivel a gyermek fejlődését megtérülő befektetésnek tekintik. Ha szükséges, néhány diáknak olyan egyénre szabott tantervet készítenek, amely a tanulókat saját képességükhöz igazodva fejleszti – figyelmeztet Kádár Annamária. A pedagógusként és kutatóként is dolgozó szakember meggyőződése, hogy az oktatási rendszer hatékonyságának javítása a pedagógiai kultúra tudatos átalakításával kezdődik, ahol nagy szerepe van a pedagógus szakmai-emberi felkészültségének, a személyközpontú pedagógiai gyakorlatnak és a gyermek életkorának megfelelő támogató, segítő pedagógusszerep kialakulásának is. Ebben a kontextusban a pedagógiai értékelés nem csupán osztályozást jelent, hanem folyamatos visszajelzést, amelynek funkciója, hogy elősegítse a tanuló belső értékelését, önértékelését. A funkcionális analfabetizmusra vonatkozó adatok olyan iskolarendszer keretében javíthatók – mutat rá Kádár –, amely megfelelően gondoskodó, a gyerek szükségleteit, igényeit helyezi középpontba, amelyben nincs központi szerepe a versengésnek, ahol elegendő idő van a lassú készség- és képességfejlesztésre, és amely egyenlő esélyt biztosít minden diákjának. A legkiszolgáltatottabb gyerekek szívják le a hatékonyságot Péter László, a BBTE szociológus oktatója a manna.ro megkeresésére elmondta: gazdasági, kulturális okai is vannak annak, hogy magas Romániában az iskolaelhagyók aránya, de nem “veszélytelen” a most folyó oktatási reform se. (A diákok 16 százaléka sosem fejezi be az általános iskolai tanulmányait.) A társadalomkutató úgy véli, a vidéken élő, elszegényedett, szociálisan kiszolgáltatott rétegek a legveszélyeztetettebbek. Azzal, hogy a tanügyminisztérium a hatékonyságra hivatkozva iskolákat szüntet meg, egyre többen lesznek olyanok, akik nem vállalják a hosszú utakat a legközelebbi oktatási intézményig – magyarázta Péter László. Az utóbbi időben romlott a diplomások elhelyezkedési esélye, a friss felmérés szerint az egyetemi végzősök csupán 53 százaléka talál munkát. Ez az arány két évvel ezelőtt 58, négy évvel ezelőtt 65 százalék volt: ez a tény is arra sarkall nagyon sok fiatalt, hogy ne folytassa a tanulmányait. Se pénz, se karrier, se motiváció Silye Loránd, a BBTE geológus oktatója szerint dúl a kontraszelekció a teljes oktatási rendszerben: „a jelenlegi egyetemi felvételi rendszerrel, valamint a helytelen egyetemi finanszírozással már évekkel ezelőtt életre hívták a tökéletes kontraszelekciót a romániai tanügyben”. A bajt szerinte tetézi az oktatók motiváltságának teljes hiánya, amelynek gyökerét egyrészt a nem megfelelő bérezésben kell keresni, de ehhez legalább olyan mértékben hozzájárul az egyetemi oktatók esetében az előléptetések kaotikus és hibás rendszere. Ráadásul hozzáférhetetlenek a kutatási pénzek, mert sok pályázatot előre levajaznak, vagy csak hosszú hónapokig nem kapják meg a megnyert összegeket, vázolta az egyetemi tanár. A diákok felkészültsége sem alkalmas már arra, hogy felvillanyozza a professzorokat. Silye Loránd saját tapasztalatai szerint az érettségi után a diákok ezzel a négy legfontosabb hiányossággal jönnek egyetemre: 1. A diákok több mint fele nem beszél idegen nyelveket, még románul sem tud. 2. A fenti arányon szerinte nem is lehet csodálkozni, hiszen 50 százalék körüli azoknak az aránya, akik saját anyanyelvükön (ide értek román anyanyelvű hallgatókat is) sem tudnak rendesen fogalmazni, vagy fogalmakat megmagyarázni: funkcionális analfabéták. 3. A reáltudományokhoz kapcsolódó képzés esetében mindezt súlyosbítja „természetesen” a matematika, fizika és a kémia elemi ismereteinek a hiánya, főként az úgynevezett társadalomtudományi osztályt végzettek esetében, de sajnos nem csak ők a rosszul képzettek. 4. A számítástechnikai programok ismeretének hiánya is jellemző, a hallgatók körülbelül 80-90 százalékánál. Mindenki tud "messenger"-ezni, webböngészőket használni, de amikor már szövegszerkesztőt, grafikus szerkesztésre használt alapvető programot vagy képszerkesztőt, táblázatkezelő vagy bemutató-szerkesztésre használatos programokat kell használni, akkor a legtöbb diák azt sem tudja, mi a sorköz, a bekezdés, hogy lehet stílusokat létrehozni, mi a vektorgrafikus és raszteres kép, stb. A tanügynek magára kellene ébrednie Mit lehet tenni? A választ megadni a jéghegy csúcsáról, az egyetemi berkekből igen nehéz, véli Silye, mivel az oktatási rendszer sok elemből tevődik össze. Ennek ellenére hasznosnak gondolja, ha minden oktatási szint megfogalmazná, mit vár el a belépőtől, és mit szándékszik megvalósítani. „Természetesen ezt elsősorban nemcsak úgy értem, hogy pontosan leszögezzük, mit kell tudni matematikából, kémiából, irodalomból stb., hanem olyan általános célokat szeretnék végre látni, amelyek életszagúak. Például a diák tud kommunikálni anyanyelvén és egy idegen nyelven, képes az alapvető számítógépes programok használatára, képes egy szöveget értelmezni és az ahhoz kapcsolódó kérdésekre válaszolni. Ha minden szint „ezt leírta”, meghatározta, akkor lehet őket közelíteni egymáshoz, azaz meg lehet nézni, hogy amit a középiskola útravalóul ad, az elég-e az egyetemnek, és ha nem, akkor mit kell változtatni, és így szépen lefele óvodáig” – nyilatkozta az oktató, aki elég szkeptikus az új kerettörvénnyel szemben. Szerinte olyan pedagógusokkal, olyan eszközökkel, szülői hozzáállással, mint a romániai, a legjobb törvény is halálra van ítélve. A romániai közoktatásban tanulók fele funkcionális, háromnegyede tudományos analfabéta, járta be a hír nemrég a hazai sajtót. Azért hír, mert most először a tanügy minisztérium készítette jelentés rántja le a leplet az évtizedekig a nemzetközi tantárgyversenyeken aratott győzelmekkel hencegő oktatási rendszerről. A jelentés eredményei megegyeznek azoknak a nemzetközi felméréseknek az eredményeivel, amelyeket Romániában korábban is elvégeztek.

Csata Zsombor szociológus, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudománegyetem oktatója

Az eredmények nem lepték meg Csata Zsombor szociológust, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatóját, aki szerint ezeknek az adatoknak a nagy része eddig is elérhető volt, csak nem ilyen összeszedett formában. „Ezért meglepő bizonyos politikusok reakciója, például a volt tanügyminiszteré, Ecaterina Andronescu-é, aki szerint ezek az adatok túlzóak, pedig a szóban forgó statisztikák bemutatása kellően objektív, rámutat a problémákra is, nem úgy néz ki, mint egy propagandaanyag. Ennek ellenére számos ponton hiányosságok vannak az adatok szelekciójában, ami mögött nem kizárható a szándékosság” – nyilatkozta a szociológus a manna.ro-nak. Hiányos, és nincs perspektívája Csata Zsombor hiányolja az oktatási rendszer strukturális elemzését vagy legalább vázlatos bemutatását, amelyből fény derülne például a magánoktatás szerepére, az oktatás-irányítás újjászervezésére vonatkozó intézkedésekre, a sokat vitatott fejkvótás rendszer bevezetésének tapasztalataira, az ezzel kapcsolatos tervekre és várakozásokra. „A dokumentum alig érinti az egyes szervezeti szintek decentralizációjának és autonómiájának kérdéskörét, amelyről az utóbbi évek politikai nyilatkozataiban oly sokszor hallhattunk” – kifogásolta a szociológus. Hiányolta továbbá azokat az elvi megfontolásokat, amelyek mentén például az egyes iskolai szintek képzésének curriculumát, a felvételi és az érettségi vizsgák módját és tartalmát meghatározzák. Mindezek szerinte azt jelzik, hogy az oktatás hosszú távú stratégiai fejlesztésére vonatkozóan továbbra sincs koherens elképzelés, mindhiába azok a prioritások, amelyeket a dokumentum végén olvashatunk: továbbra is az éppen hivatalba lépő miniszter szempontjaihoz igazított, ad-hoc és kapkodó intézkedésekre számíthatunk az oktatás reformjával kapcsolatban. Senki sem tudja, mennyit költ az állam a tanügyre Hiányosságok mutatkoznak az a statisztikai adatok szintjén és azok szelekciójában, mutat rá a szociológus. A jelentésben becsült adatok szerepelnek arra vonatkozóan, hogy az állam a GDP hány százalékát költötte oktatásra, és a hírhedt tanári fizetésemelés-vita során is kiderült, senki nem tudja pontosan, rengeteg ezzel kapcsolatban a spekuláció. Ezért a jelentésben szereplő adatok sem meggyőzőbbek, komoly fenntartásokkal kell őket kezelni, vélte Csata Zsombor. Az oktatási statisztikák felületessége szempontjából beszédes továbbá, hogy oktatási szintenként mennyi pénz megy el évente személyi költségekre (a tanárok és az iskolai személyzet fizetésére). Ezzel kapcsolatban az utóbbi két évre nincsenek adatok, 2005-re pedig becsült értékeket találunk. Hasonló a helyzet az egy diákra jutó költségek pontos összegével kapcsolatban is, itt 2006 óta szintén becsült értékek szerepelnek, sehol nem említik viszont, hogy milyen metodológiával történt a becslés, nehéz így a hitelességükről bármit is mondani. Azt, hogy az oktatási statisztikák rögzítésében, rendszerezésében továbbra is komolyak a hiányosság, a szociológus szerint jól jelzi, hogy számos esetben az EUROSTAT adataira hivatkoznak anélkül, hogy az eredeti forrást említenék. Szerinte ez nem meglepő, ő maga is kutatásai során számos esetben találkozott azzal a problémával, hogy a statisztikai hivatal és a minisztérium eltérő adatokat közölt. Mennyire szegények a tanárok? Olyan lényeges kérdésben, mint a tanárok fizetése, nem szabadna beérni néhány makroadat bemutatásával, véli a szociológus, aki szerint vannak erre standardizált mutatók, amelyek kellően árnyalják a képet. Nincsenek például olyan adatokat, amelyek a tanárok fizetését viszonyítják az egy főre jutó GDP összegéhez, az euróban kifejezett átlag-javadalmazásról nem is beszélve: ezek messze elmaradnak az EU-s országok átlagától, Románia a sor végén kullog. Ha problematizáló jelleggel készült volna egy ilyen jelentés, semmiképpen nem maradhatott volna ki az sem, hogy mennyire differenciált a bérezés a tanárok körében, és hogy ez milyen alapon történik, értékelt Csata. A fizetéskülönbségek az úgynevezett „senior” pedagógusok és a kezdők között ugyanis szintén jóval meghaladják az uniós átlagot, különösen jellemző ez a magasabb szintű oktatásra. Ennyire rugalmatlan bérezési feltételek mellett nehéz a tehetséges fiatalok számára a tanári pályát vonzóvá tenni. A romániai oktatás teljesítőképességének és hatékonyságának a látványos romlását a szociológus is az oktatói személyzet alulfizetésével és az ezzel kapcsolatos döntéshozói ignoranciával magyarázza. Őt nem annyira az érettségi és a kompetencia-vizsga eredményei aggasztják (ezeket eltérő szigorral figyelik évről évre, az eltérések jó része a felügyelet komolyságával magyarázható), hanem a nemzetközi vizsgálatok mérései. Bár ezeknek a nemzetközi vizsgálatoknak a metodológiáját más kultúrkörben dolgozzák ki, emiatt fokozottabban „életidegennek”, kontextus idegennek tűnhetnek a romániai tanulók számára, szerinte kétségtelenül a hazai oktatás romló minőségét igazolják. Ebben a tekintetben érdemes odafigyelni a romániai magyar tanulók teljesítményére is, amely több dimenzióban az országos átlagtól is elmarad, figyelmeztet a kutató. Kilépés: idő előtt és idejében Az iskolaelhagyás problémájának szerinte szintén kiemelt fontosságot tulajdonít a média, holott érdemes lenne ezt is árnyaltabban megvizsgálni. Plauzibilisnek tűnik számára az az érvelés, hogy a szüleikkel külföldre telepedett gyerekek rontják a statisztikát, de úgy véli, hasonlóan lényeges kutatni, hogy mekkora ez az arány a roma kisebbség esetében, és történt-e bárminemű változás ebben a tekintetben az elmúlt évekhez viszonyítva. A kisebbségi oktatás kérdését egyébként szinte teljes mértékben és indokolatlanul hanyagolja a jelentés, mutatott rá Csata Zsombor. A végzősök munkahelyi életpályájának követése szintén halaszthatatlan feladat lenne, szisztematikus vizsgálathoz egyelőre úgy tűnik, nincsenek meg az egységesített keretek, a szociológus számára erről árulkodik a jelentés. Szétszórt, főként magánkezdeményezésre születtek ilyen elemzések, ezek viszont módszertani szempontból számos esetben kifogásolhatóak. Két évente új miniszter új reformmal

Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia Tanszékének oktatója

„Hogy a közoktatás minősége romlott-e, vagy a kulturális kódok alakulnak-e át, nem tudom egyértelműen megítélni” – keresi a jelentés kontextusát Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia Tanszékének oktatója. Azt viszont biztosnak ítéli, hogy az a romániai gyakorlat, mely szerint „kis túlzással átlag kétévente van új tanügyminiszterünk, és minden miniszter azzal kezdi, hogy "reformok" címszó alatt fenekestől felforgatja az oktatási rendszert, majdhogynem lehetetlen állapotba hozza a pedagógusokat”, akiknek követniük kell a különböző megmérettetések, főleg az ún. kis-érettségi és a középiskolai érettségi kaotikus és kiszámíthatatlan változásait. Ráadásul a pedagógusok bérezése a bányabéka feneke alatt van – érzékelteti az egyik fő problémát az oktató, aki szerint „lehet ugyan hivatástudatra hivatkozni – ezt a Tanítóképzőben a kilencvenes évek elején sulykolták is belénk –, de a hivatástudat is meg tud kopni, ha az embernek napi egzisztenciális gondjai akadnak”. A tanári motiváció anyagi része nem az egyedüli strukturális gond, a tanszemélyzet felkészítése sem ideális: a tömegoktatás elterjedésével az egyetemekről is rengeteg "nem odavaló" káder kerül ki. „Így nem csoda – és ez nem mentség, de magyarázat –, hogy a pedagógusok egy része jobb álláslehetőséghez jutva otthagyja a pályát” – vázolja az átlag tanár opcióit Demeter. A jövő tanárai – valami nagyon el van csúszva Ez viszont szerinte még mindig nem elégséges oka a funkcionális és tudományos analfabetizmus ilyen arányú térhódításának: „általánosan szembesülünk azzal a jelenséggel, hogy olyan érettségizett fiatalok jelentkeznek egyetemre – felvételi nélkül, ugye –, akik nemhogy funkcionálisan analfabéták, hanem az általános műveltségük is erősen tart a nullához. Pedig java része egyáltalán nem hülye, ha első éven kínlódsz velük, akkor fel tudod hozni arra a szintre, ahonnan az egyetemi oktatást kezdeni lehet. És a bolognai rendszer miatt így még marad két éved, hogy az alapokat lerakd”. Oktatóként Demeternek az a tapasztalata, hogy a mai hallgatók képtelenek az önálló munkára, nincs véleményük, ha van, nem tudják kifejteni, ha kifejtik, nem tudják megvédeni. Szerinte lehet hibáztatni a médiát, az internetet, a számítógépes játékokat, „de ez enyhén viccesnek tűnik akkor, amikor a pedagógusok infokommunikációs képességei jó esetben elérik egy átlagos felhasználó szintjét”. Úgy véli, a hallgató emiatt érezheti úgy, hogy olyan tudást kap, ami semmire sem jó: „egészen egyszerűen "testidegen" abban a világban, amelynek a fentebb felsoroltak lényeges részeit képezik, a pedagógus pedig talál egy külső tényezőt, amit hibáztatni lehet. És így elbeszélnek egymás mellett”. Emiatt kialakult a rossz közérzet az oktatási szférában. Inkompetens minisztériumi tisztségviselők oktrojálnak kerettanterveket azokra a pedagógusokra, akik a konyhapénzt számolják, és az egészet semmibe veszi az a diák, aki teljesen más modelleket lát a tágra nyílt világfaluban – összegzi Demeter Szilárd. Új oktatási kerettörvénnyel nem igazán véli megoldhatóknak ezeket a problémákat, bár közérzetjavító hatása éppenséggel lehet. Szerinte inkább hosszú távú és életképes stratégia kellene, illetve rengeteg pénz: a tanerők továbbképzésére, új módszertanok írására, új eszközök széles körű beszerzésére, bérezésre. Mindezt egy alaposan átgondolt minőségbiztosítási rendszerrel és annak következetes alkalmazásával egészítené ki, mert szerinte a világ összes pénze sem pótolja a jó tanárt: „Egy jó tanár csodákat tehet, míg egy daragép egy életre tönkretehet több nemzedéket.”Parászka Boróka

Megjegyzés

A fent említett problémák kiegészülnek a területi azaz megyei tanügyi felügyelői rendszer használhatatlanságával is! Azok csak a sok papírmunka és a korrupció fészkei és nem szolgálja a tanár-diák kapcsolatban felmerülő munkát arról nem is beszélve, hogy a didaktikai munka megkötőivé avanzsáltak... Meglétük kérdésessé vált! Megszüntetésük pedig szükségessé lett! A megyei ispáni hivatalokba is létezik - legalább is elvileg - egy hasonló feladatokat ellátni akaró tevékenység, amiért a kettő összevonása és tevékenységük kiegészítése komoly pénzalap megtakarításhoz vezethet, amiért a Kolozs megyei illetve kolozsvári MPP elnöksége ennek a sürgős megoldását követeli! Ugyanakkor a megyei tanfelügyelőségek jogi személyiségére utaló kikötéseit az új tanügyi törvényből pedig ki kell venni! (Erdélyi Polgár)