 |
Az elmúlt félévben nagyon sok kolozsvári, erdélyi, de több távolabb élő magyar is fontosnak tartotta gondolatait, vágyait közölni azokkal az emberekkel, akikről most csupán annyit tudhatunk, hogy valamikor ezen a területen fognak élni, és rájuk hárul majd a legnagyobb magyar király, a korabeli reneszánsz kultúra egyik legjelentősebb támogatója jelképének gondozása.
A sajátos „lovas postával” elküldött levelekből kiviláglik a mindenkori emberek mindenkori vágya: ne maradjon nyom nélkül földi ittlétük. És fontosnak tartják a mindenkori igazság továbbadását, a mindenkori múlthamisítás rovására. Sokan elevenítették fel maradandó sebektől tarkított, fájó múltunkat itt, a mai Romániában: erdélyi, partiumi, bánsági, csángóföldi és Kárpátokon túli magyarok, akik attól félnek, hogy mindenre elszánt sötét erők kiradírozhatják ezeréves jelenlétünket, építőmunkánkat szülőföldünk történelméből. És sokan hivatkoznak jelenünkre, amely gyökereink további ápolását hivatott és képes szolgálni, minden felmerülő hétköznapi nehézség ellenére. Mert megmaradásunknak talán legfontosabb záloga az eltökélt kollektív akarat, az időnként komolyan szunnyadni látszó, ám valójában soha ki nem alvó tudat alatti összefogás.
Különös véletlen, hogy az időkapszula éppen Halottak napján kerül rendeltetési helyére. Ami egyáltalán nem lehangoló: ezzel a közös jelképünkkel is jobban emlékezhetünk őseinkre, akik fejében bizonyára sosem merült fel, hogy ilyen körülmények között, ilyen ritka alkalomból fogják őket emlegetni.
Az időkapszula tehát a mai napon útnak indul. Köszönet érte az ötletgazdának és annak kivitelezőjének, Kolozsi Tibor szobrászművésznek, a restaurálási munkálatok vezetőjének, valamint támogató társának, az Amaryllis Társaságnak, amely bámulatos kitartással és lelkesedéssel kutatja, élteti, ápolja Mátyás király szellemi örökségét.
