Posted on 15 január 2011.
A kétezer évvel ezelőtt írt kínai krónikák megemlítik, hogy a hunok és lovas kultúrájú utódaik nagy tiszteletben tartották Bor Tengri hegyét, ahol áldozatot mutattak be az Újjászületés Istenének, Bor Tengrinek. A bor ebben az esetben szimbolikus jelentéssel bír és őseink Istenfogalmának egyik megnyilvánulási formáját, az átváltozó és újjászülető tulajdonságát jelölte. Őseink hitvilágában az Ég Urának három meghatározó megnyilvánulása volt. Ezek közül az egyik Bor Tengri az Isten hajnali és alkonyati átváltozását és újjászületést jelentő megnyilvánulási formája. Szimbolikája, a szőlőlé az erjedés során új, magasabb rendű, nemesebb itallá változik. Megnyugvást hozva, hogy a fizikai halál után az ember is hasonlóan megnemesedve, magasabb szinten újjászülethet, új életre kelhet. Ősi gondolkodás szerint egy ital, amely képes egy olyan méretű átváltozásra, mely nemesebbé, kívánatosabbá és euforizáló hatásúvá tesz, abban isteni tulajdonságok rejlenek. Következtetésképpen ez alkalmas az istenekkel való kommunikációra. Ezért vált a bor az ókori kultúrákban az istenek italává.
Egyiptomi fáraókat és babilóniai királyokat, akik az istenekhez vezették vissza származásukat, csak a borral lehetett köszönteni és isteni tulajdonságaikat dicsőíteni. A hagyomány tovább élt a görög és római civilizációban, ahol a magas rangú személyeket szintén borral köszöntötték. A görög szimpóziumokon először Dionüszoszt és az isteneket köszöntötték borral, majd a városállam vezetőit és végül az összejövetel minden résztvevőjét. A római bankettek az első időkben a görög szimpóziumok mintáját követték, de a császárság idején gyakran előfordult, hogy a szaturnália orgiába csapott át, ahol a bor euforizáló és részegítő hatására a férfiak és nők, az istenek és a császár köszöntése után átengedték magukat a zabolátlan szabadságérzés erotikus túlzásainak.
