Mesterségesen keltett búzahiány(!)

http://www.erdely.ma/gazdasag.php?id=86160&cim=mestersegesen_keltett_buzahiany [ 2011. február 24., 08:44 ]

A romániai pékségek hamar "ráültek" a világszinten hónapok óta jelzett élelmiszerválság-hisztériára, így már 2010 nyara óta riogatják a lakosságot 20-30 százalékos drágulással. A fenyegetés egy részét be is tartották, a pékségek meg is emelték a kenyér vagy péksütemények árát, más kérdés, hogy a hazai gyártók termékeik 70-80 százalékát feketén terítik a piacon, magyarán egy lejt sem adóznak utána, de a lakosságon, például, bevasalják a forgalmi adót. A feldolgozóipar azt állítja, nincs elegendő búza a romániai piacon, ezért a drágább importlisztből sütnek. A hivatalos adatok szerint 2010-ben Romániában 5,6 millió tonna búza termett, miközben az ország éves fogyasztása kb. 4 millió tonna. Vagyis volt/van egy kétmillió tonnás plusz. A szaktárca statisztikája szerint január végén a búzakészlet elérte a 720 ezer tonnát, ami bőven elegendő az új termésig. Igaz, azt senki nem tudja megmondani, hogy ebből mennyi az étkezési búza és mennyi a takarmánynak való. Mert a hazai pékségek, látva a kenyérkínálatot a polcokon, előszeretettel sütnek takarmánybúzából, sőt a kenyér vagy péksütemények liszttartalma egyre csökken, mind több pótanyagot kevernek a kovászba.Hogy az említett kétmillió tonnás plusz hol található? A válasz egyszerű: kikötői és egyéb gabonaraktárakban. Tavaly ugyanis, a drágulásra hajazó gabonakereskedők a szó szoros értelmében a földek szélén vásárolták fel a kenyérnekvalót. Könnyű dolguk volt, a gazdák inkább odaadták alacsony áron és számla nélkül, vagyis feketén, csak ne maradjon a nyakukon. És miért? Mert egyetlen országos-megyei érdekvédelmi gazdaszövetség sem akart rajtuk segíteni, kampányolni érdekükben, inkább csendben, némán figyelték, hogy a gazdák bagóért eladják munkájuk eredményét. Nem segítettek nekik a tárolásban, nem szolgáltattak nekik naprakész információkat, piaci előrejelzést. Szóval halk pártolói voltak a gazdák átverésének. A földekről felvásárló kereskedők pénzt fektettek a készletezésbe, és megvárták, amíg az árak rendesen felkúsznak, és nagy nyereséggel eladhatnak. Még egy jellemző adat: Románia 2010. október–november hónapokban 550 000 tonna búzát exportált és 110 ezret importált a közösségi piacról. A felvásárlók dörzsölhetik kezeiket, mert olcsón vettek és drágán adtak el. Így aztán nem véletlen, hogy a fokozott kereslet miatt, a termelők a betakarítást követően egykettőre megszabadultak a gabonájuktól. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy Romániában nincs szabályozott gabonapiac, az árakat, módszereket a meggyökeresedett feketepiac diktálja. De térjünk vissza egy kicsit az árakra. Az IMF adatai szerint 2009 januárjában a búza átlagára 239 dollár/tonna volt, egy évvel később 200 dollár, most pedig elérte a rekordnak számító 326 dollár/tonna árat. Vagyis durván három év alatt 67 százalékkal emelkedett az ára. Hasonló a helyzet a kukoricával is, amelyért 2009 januárjában 173 dollár/tonna árat kértek, most, 2011 februárjában pedig már 265 dollárt. A romániai piacon nincs olcsó búza, és nem is lehet, amíg a kereskedőknek az export az érdekük. Sajnos a sütőipar Romániában rendkívül fejletlen, drágán dolgoznak, ráadásul a pékségek tulajdonosai nem hajlandóak készletezni. Pedig ha 2010-ben olcsón vásárolnak búzát, most nem kellene ennyire emelniük a kenyér árát. Őket azonban ez nem érdekli, sokkal egyszerűbb a piaci ár mozgását a fogyasztók nyakába varrni, és rendszeresen siránkozni, fenyegetőzni az áremeléssel. Jelenleg Románia legjelentősebb gabonakereskedő cégei szinte kivétel nélkül multinacionális, tőkeerős vállalkozások: Cargill (USA), Glencore (Hollandia), Alfred Toepfer vagy Bunge (USA), Ameropa Holding (Svájc), a hazaiak pedig a Cerealcom Dolj, Temes, vagy Vaslui, az Ineragro. Ezek a cégek rendelkeznek elegendő tőkével és raktározási kapacitással, hogy diktálják a piacot, magyarán, ha lehet, olcsón vásároljanak és drágán adjanak el. Ugyanakkor mindegyikük tökéletesen adaptálódott a speciális romániai kereskedési szokásokhoz, hogy finoman fejezzük ki magunkat. Az Ameropa Konstanca megyére koncentrált, a Toepfer és a Cargill pedig a Duna mentén vásárolt silókat. Persze, a realitás másik oldala, hogy a kormány nem akar tenni semmit a piac rendezése érdekében. Hogy miért, azt mindannyian sejtjük, de nincsenek rá bizonyítékaink, maradjunk annyiban, hogy a kereskedők lobbija erősebb a gazdák érdekképviseleténél. Az Első siló program természetesen teljes csődbe fulladt, mert habár az ötlet jó volt, a kivitelezés annyira lassúra sikerült, hogy a magánkereskedők félgőzzel leelőzték a kormányt, s mire ez utóbbi megnyitotta a silók kapuját, a gabonát a maszekok rég felvásárolták a parcella széléről. Mert a gazdák joggal nem hittek a programban, a kormány annyi ezerszer átverte őket az elmúlt két évtizedben. A piacot jól ismerők szerint fölösleges arra várni, hogy az új termés learatásakor az árak visszaessenek. A kereskedőknek várhatóan idén is az lesz a céljuk, hogy a termelői szövetségekbe tömörüléstől érthetetlenül továbbra is óvakodó gazdáktól az aratás napján helyben vásárolják fel a termést, ami idén sem ütközik majd akadályba: a gazdáknak nincs tőkéjük finanszírozni a raktározást, kivárni az árak alakulását és a legjobb pillanatban értékesíteni. Szóval, van elegendő tartalék a silókban, de minek dobják most a piacra a kereskedők, amikor márciusban esetleg még többért lehet exportálni. Irházi János, www.nyugatijelen.com