http://polgarielet.ro/index.php?option=com_content&task=view&id=4535&Itemid=82
Írta: Administrator
2011. október 19.
Hét év. Pont. Új bekezdés.
Írta: Administrator
2011. október 19.
Hét év. Pont. Új bekezdés.
Valami hasonló történik a Polgári Élet hetilap életében is, ezentúl Székely Újság néven megyünk tovább. Hetilap vagyunk, ahol az együttműködésben egyszerre van jelen az összevonás és a fejlesztés. Az összefogás ötlete már rég megszületett, de az élet diktálta a mostani lépéseket. Megállni a mai világban két lábon nem könnyű, hiszen láthatjuk, elakasztanának azok, akik Bukaresthez láncolva mindig az egység demagógiájára hivatkoznak, de vagyonukkal nem tudnak elszámolni. Hiteles emberekre lenne szükség, mert lám, még mindig a hiteltelenek prédikálnak, miközben a fedőnevek és dossziék omlanak ki a vasszekrényekből. A gondolat és a jó közérzet szárba kellene egyszer szökjön. Tudjuk, tele van a szülőföld eltántorgó, illetve kiábrándult emberekkel. Fiataljaink sokasága lóg az internetes telefonon, mert a köldökzsinór nem engedi elszakadni az itthon maradt szülőktől.
Merjünk nagyokat álmodni! Ez a lap nem azért kell, mert nincs elég újság, hanem azért, hogy legyen a hit megtartója. Hogy a gondolatokat ne tudják elhallgattatni, mert hitünk, tartásunk, ha megvásik, eluralkodik a bizonytalanság. Márpedig ez nem szabad bekövetkezzen. Az események döntésre kényszerítenek bennünket, ma, amikor percenként temet be az információ, arra kérem az olvasót, ne hagyja ki megismerni az érem másik oldalát. Mindkettőt ismerve nem dőlhet el a székely igazság, mely hét éven keresztül volt jelmondatunk. Ebben a politikai csatározásokkal, gondokkal terhelt, húszévente más himnuszt éneklő országban sem tilthatja meg senki nekünk, hogy nagyokat álmodjunk. Hallottuk, hegyet építene egy fiatalember Hollandiában, ismerve őket meg is csinálják. Nekünk sem szabad lemondani az autonómia gondolatáról. Jó olvasást!
Üdvözöllek „Székely Ujság!”
Mert Te nem akkor bontogattad szárnyaidat, s nem akkor állítottad csatarendbe ólom katonáidat, mikor majd az egész ország hitt a függetlenségi elvek diadalában. Mikor mindenki magyar volt. Mikor profétákká lettek a farizeusok és hivőkké a hitetlenek.
Nem akkor tüntél fel! ...
Most állasz ki a küzdőtérre, mikor újból a csüggedés vett erőt a sziveken és a lelkeken. Mikor a hivők csoportja kicsinyre olvadt. S azok közül is sokan hitetlenekké, csüggedőkké s reményükvesztettekké váltak – köszöntötte dr. Ráth Endre országgyűlési képviselő az 1904. január 3-án megjelent Székely Újságot.
A korabeli, hetente két alkalommal megjelenő újság Kovács Jenő István (1888. július 5. – 1966. május 2.) laptulajdonos, újságíró gondoskodása alatt közölte a híreket. Első felelős szerkesztője Dr. Balogh Vendel ügyvéd, aki egyben az akkori idők legeredményesebb kézdivásárhelyi atlétája volt. Egyetemi tanulmányainak elvégzése után tért vissza a céhes városba, ahol ügyvédként és szerkesztőként dolgozott. Segédszerkesztője Molnár Emil, akit a Székely Újság alapítójaként tartanak számon. Az első kiadás 1944 augusztusában szűnt meg.
1989. december 23-án jelent meg a Székely Újság második kiadása, amely 45 lapszámot ért meg 1991. március 11-éig. A harmadik sorozat 2002 márciusában került piacra és kilenc lapszám látott nyomdafestéket.
A Székely Újság negyedik sorozatának első lapszáma 2008. november 6-án jelent meg. Sokan rövid életet jósoltak neki, nem látták létjogosultságát, tekintettel arra, hogy az előző újrakiadási erőfeszítések rövid életűek voltak. 2011. november 6-án hároméves lesz a negyedik sorozat, amely mostantól Székelyföld közéleti hetilapjává válik, és célja ma is „úgy a politikában, mint az élet egyéb megnyilvánulásaiban ápolni az erényt", ahogy azt az első laptulajdonos, Kovács Jenő István megfogalmazta.
Polgári Élet – egy kis visszatekintő
Hét évvel ezelőtt, 2004 őszén jött létre a Polgári Élet, deklaráltan felvállalva a jobboldali, hagyományos értékeket, az ellenzékiséget, a kritikai gondolkodást. Az alapító főszerkesztő, Zsidó Ferenc úgy határozta meg a lapot, mint a gondolkodni, érteni és értelmezni akarók lapja, mely megírja azt, amiről a többi sajtóorgánum hallgat. A hét év végig „ellenszélben” telt el, a lap semmiféle alapítványi támogatást nem kapott, nem részesült azokból a pályázatokból, amelyek erdélyi magyar sajtótermékeknek voltak kiírva. Az ok igen egyszerű: ezeket a pályázati pénzeket (egyelőre még!) az RMDSZ kezeli, melynek szemében a Polgári Élet vörös posztó. A kedvezőtlen pénzügyi helyzet ellenére a lap megmaradt, fejlődött. Mert szükség volt rá, mert űrt töltött be a sajtópiacon.
A nyomtatott sajtó helyzete, szerepe változóban, átrendezőben van. Jelentősége csökken, lévén, hogy az olvasók száma apad (a tévé és az internetes hírforrások kerülnek előtérbe). Nemrég nagy port kavart fel, hogy országos román lapok szűntek meg, olvadtak össze. Nagynak, erősnek gondolt újságok tűntek el egyik napról a másikra. Ez a trend folytatódni fog az erdélyi magyar sajtóban is: egyes termékek el fognak tűnni, megmaradni csupán a legerősebbek fognak, illetve azok, amelyek az összefogásban, az erőkoncentrációban keresik a megoldást. Ezt felismerve döntött a Polgári Élet a Székely Újsággal való fúzióra: a két lap hasonló szellemiségű, így szükségszerű volt, hogy a szellemi és anyagi erőforrásait egyesítse, így biztosítsa jövőjét.
Polgári Élet
Megjegyzés
Köszönjük a Polgári Élet eddigi szerkesztőségi gárdájának azt a munkát, amivel eddig megmutatták a Választás Szabadságának alternatíváját és a másként gondolkodó olvasók számára olyan lapot tettek az asztalra, amely nem riad vissza a visszásságok és helytelen politikai hozzáállások kritizálásától sem. A másként cselekvők számára pedig útmutatóként szolgálva, a politikai semmit tevést és a tehetetlenséget ostorozva alternatív gondolkodásra ösztökélt.
A Kolozs megyei valamint a kolozsvári MPP vezetősége és az Erdélyi Polgár szerkesztősége ezúton szeretettel üdvözli a régi-új Székely Újság-Polgári Élet szerkesztőségi gárdáját és kíván neki hosszú életet és sok-sok olvasót az elkövetkezőkben baráti üdvözlettel Kolozsvárról, remélve a további jó és hasznos együttműködést. (Erdélyi Polgár)
