http://www.nyugatijelen.com/ifi/evrol_evre_nepszerubb.php
Évről évre népszerűbb
Szombat, 2011. október 29.,
Apró kis vulkánok, feszültségmérők, színes, bugyogó folyadékok, szikrázó fénysugarak, füstölgő kémcsövek, mikroszkópok és sok más látványos eszköz között tüsténkedett több száz diák tegnap, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolában V. alkalommal sorra kerülő, a megyei tanfelügyelőség által évente megszervezett Tudományok Fesztiválján.
Évről évre népszerűbb
Szombat, 2011. október 29.,
Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő eseményen Arad, Temes, Kolozs megye középiskolái, illetve egyetemei képviseltettek, de a standoknál találkoztunk magyarországi, sőt egy ciprusi diákcsoporttal is.
A Csiky Gergely Főgimnázium tanulói Rogoz Marianna-Veronika fizika-kémia, illetve Molnár Mária fizikatanárnő irányításával olyan érdekes jelenségeket mutattak be, mint például a diffrakció és interferencia, a sztroboszkóp-hatás, a szublimáció vagy az egymással nem elegyedő folyadékok helycseréje. A kis fizikusok és kémikusok csapatában Pálfi Kinga, Veres Bernadette, Piros Vivienne, Molnár Andrea (IX. C), Kovács Ernő András, Hankó Thália és Wittmann Rudolf (IX. A), valamint Matei Denis (XII. A) dolgozott együtt.
Két asztallal arrább egy magyarországi csapat csalogatta a látogatókat látványos szemléltető eszközeivel. Az üllési Fontos Sándor Általános Iskola (Szegedtől 26 km-re) öt hetedikes, illetve nyolcadik osztályos diákját Tasi Zoltánné, Kocsisné Hecskó Ágnes és Maróti Mihályné pedagógusok kísérték el. Mint elmondták, szemléltető, kísérleti eszközeik zömét a gyerekek (olykor szüleik segítségével) saját kézzel készítették el a tanórákon kívüli foglalkozásokon, így a tananyag elsajátítása, a jelenségek megértése is könnyebben ment. A fantáziát és kézügyességet fejlesztő Leonardo-hídja, a gőzforgó vagy a pillepalackból készült rakétakilövő állomás bizony sok kíváncsi szemet odavonzott standjukhoz.
Pattus Illés fizikatanár, főszervező szerint több mint harmincöt standot rendeztek be, a kísérleteket, bemutatókat pedig legalább ezer (a megye több iskolájából érkezett) diák tekinthette meg. Petruşca Tămăşan iskolaigazgató a Nyugati Jelennek elmondta, a rendezvénynek helyet adó tornaterem idén érezhetően szűkebbnek bizonyult, mivel egyre több résztvevő/látogató érdeklődik a fesztivál iránt, melynek célja ébren tartani a diákok tudományok iránti kíváncsiságát. Sólya R. Emília
