http://www.nyugatijelen.com/magazin/kettos_utes_donthette_oldalara_az_uranuszt.php
Kedd, 2011. október 11., 14.39
Egy új vizsgálat szerint, a hatalmas Uránuszt több „kozmikus” csapás „lökte fel”, és nem egyetlen becsapódás, ahogy korábban hitték.
Kedd, 2011. október 11., 14.39
Egy új vizsgálat szerint, a hatalmas Uránuszt több „kozmikus” csapás „lökte fel”, és nem egyetlen becsapódás, ahogy korábban hitték.
Az eredmények fényt vetnek az Uránusz és számos holdja korai történetére. Emellett arra késztethetik a kutatókat, hogy újragondolják elméleteiket a Naprendszer óriásplanétáinak születéséről és fejlődéséről.
Az Uránusz igazi csodabogár a Naprendszerben. Forgástengelye 98 fokban dőlt, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen majdnem oldalán forog. Közel és távol nincs még egy planéta, melynek ilyen forgástengelye lenne. A Jupiteré, például, három fokban dőlt, a Földé 23-ban.
A kutatók régóta gyanították, hogy az Uránuszt valamiféle erőteljes becsapódás döntötte le „lábáról.” Az elfogadott elmélet szerint a Földnél nagyobb objektum okozta a kárt, amikor hosszú idővel ezelőtt az Uránuszba csapódott. Egy sor számítógépes szimuláció elvégzése után Alessandro Morbidelli, az Observatoire de la Cote d’Azur csillagásza, a vizsgálat vezetője és csapata talán jobb magyarázatot talált. A kutatást október hatodikán ismertették Nantes-ban, az európai–amerikai bolygókutatási konferencián.
Számos bolygókutató a furcsa szöget azzal magyarázta, hogy egy hatalmas becsapódás ment végbe több milliárd évvel ezelőtt az Uránuszon. A teória egyik fő hibája, hogy ebben az esetben a bolygó holdjai ugyanazon pályákon maradtak volna, azonban maguk is majdnem 98 százalékban dőltek.
Azonban mi történik akkor, ha a megdőlés fokozatosabb folyamat, melyet nem egy hatalmas, hanem két, valamivel kisebb ütközés vált ki?
A szimulációk azt mutatják, hogy a kétcsapásos mechanizmus megoldhatja ezt a problémát, az Uránuszt oldalára döntheti, és lehetővé teheti, hogy egyenlítője mentén keringő holdakra tegyen szert – mondja Morbidelli.
Kulcsfontosságú az elméletben, hogy a becsapódásoknak igen hamar kellett érkezniük, mielőtt a bolygó holdjai kialakultak volna a körülötte keringő gáz- és porkorongból. Ez a korong, az ütközésekkel felvert törmelékkel kiegészülve vándorolhatott a bolygó körül, hogy vékony egyenlítői korongot alkosson, melyből létrejött az öt nagy hold.
A szimulációkban a korong ugyanilyen típusú egyenlítői migrációja az egyszeri becsapódásos forgatókönyvnél is működött, azonban ez a szcenárium egy fontos adatot tárt fel: a holdak rossz irányba keringtek, a bolygó forgásával ellentétes irányban. „Amennyiben az Uránuszt egyetlen folyamattal döntjük meg, akkor az egyenlítő mentén jönnek létre holdak, de mind retrográd forgású lesz, miközben mozgásuk valójában prográd.”
Az egyetlen mód, melynek révén az Uránusz holdjai a megfelelő helyen maradtak és a megfelelő irányba keringtek, ha a bolygó több nagyobb csapást szenvedett el. „Ha igazunk van, akkor az Uránuszt legalább kétszer találta el a Föld tömegével nagyjából megegyező objektum“ – mondja Morbidelli. Megjegyezte, hogy a Neptunusz dőlése – bár az Uránuszénak csak egyharmada – szintén egy nagyobb becsapódással magyarázható leginkább.
Hal Levison amerikai kutató szerint a csapat megoldotta a nagy becsapódásos hipotézis problémáját. „Azonban ez nem jelenti azt, hogy az elmélet helyes.” Elmondása szerint ugyanis számos egyéb módja van annak, hogy egy bolygó dőlésszöge megváltozzon.
Amennyiben azonban az Uránusz tényleg két nagy becsapódást szenvedett el, és a Neptunusz szintén kapott egyet, az azt jelezné, hogy a nagyobb becsapódásoknak jelentős szerepük van az óriásbolygók alakításában. Ez meglepetés lenne, ha a tradicionális teóriát nézzük, mely szerint a gázóriások úgy növekednek, hogy a kisebb bolygócsírákat gyűjtik be. Morbidelli szerint adataik igencsak újszerű forgatókönyvet jelentenének az óriásbolygók születésével kapcsolatban, de szerinte az Uránusz és a Neptunusz dőlésszöge ebbe az irányba mutat. (hirado.hu/Space.com/ScientificAmerican)
