2011. október 19., szerda

Létrejön-e a teljes egység?

http://erdely.ma/kozeletunk.php?id=102491&cim=letrejon_e_a_teljes_egyseg
Az összefogás fontosságát hangsúlyozták a Magyar Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának (NÖB) mai kihelyezett ülésén Nagyszalontán. Potápi Árpád, a NÖB elnöke az ülés elején kijelentette: a bizottság mindent megtesz annak érdekében, hogy közösen lehessen jobbítani a magyar nemzet sorsán.
Bár a Nemzeti Összetartozás Bizottság kihelyezett ülésén minden felszólaló hangsúlyozta az összefogás fontosságát, mégsem volt politikai felhangoktól mentes a szerdai bizottsági gyűlés. 
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke beszédében hangsúlyozta: a Partium és a Székelyföld két különböző sajátosságokkal rendelkező régió, ami azt jelenti, hogy előbbiben nem lehet ugyanazokat a politikai, társadalmi kritériumokat alkalmazni, mint az utóbbiban. Hangsúlyozta: a Székelyföldön elképzelhető több magyar politikai szervezet versengése, de „aki a Partiumban megosztja a magyarságot, az a román pártokat támogatja. A rögtön utána felszólaló Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom partiumi szervezetének megbízott elnöke kijelentette, hogy az előtte szóló Szabó Ödön rózsaszín szemüveget tett a bizottság szemére. Kifejtette: míg régebben egymillió szavazatot kapott a romániai magyar érdekvédelmi szervezet, addig ez a szám mára négyszázezerre csökkent. „Van még mit tenni, és erre lennénk itt mi, akik más úton akarunk eljutni ugyanoda – fogalmazott Zatykó Gyula, kijelentve, hogy készek az együttműködésre azokkal, akik nemzetben gondolkoznak, de nem tárgyalnak a korruptakkal és a volt besúgókkal.
Integráció in integrum
A felszólalók sorában Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke kifejtette, el kell jussunk odáig, hogy megvalósuljon az integráció in integrum, azaz a teljes egység, mert akkor a románok is másképp viszonyulnának a magyarság kérdéseihez, mint amilyen például a restitúció ügye. A kihelyezett ülésen az egyházak részéről felszólalt Gyenge Béla kanonok a nagyszalontai római katolikus egyház képviseletében, Mátyás Attila evangélikus-lutheránus esperes, és Buzogány Csoma István unitárius lelkész. Az önkormányzatokat Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester és Bognár Levente aradi alpolgármester képviselte, akik az illető települések megvalósításairól és gondjairól adtak képet a bizottságnak.
János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora a magyar oktatás fontosságára, ezen belül pedig a PKE-nek a magyar oktatásban játszó kiemelkedő szerepére hívta fel a figyelmet. 
Ifj. Szilágyi Ferenc, a Partium Autonómia Kezdeményező Testület elnöke a partiumi autonómia megvalósíthatóságáról tartott rövid előadást. Az otthoniak közül Szémán Péter, a Báthori István Alapítvány elnöke beszélt utoljára.
Az ülésen elhangzottakra a bizottság tagjai reagáltak, mintegy összegezve a történéseket. Pap István Erdély Online