Makkay József 2012.03.01.
Ugyanabban az időben két erdélyi magyar párt tartott külön rendezvényt a hétvégén: az Erdélyi Magyar Néppárt Csíkszeredában, az RMDSZ Marosvásárhelyen hívta össze híveit szombatra. Megtörténhet, hogy mindössze véletlen egybeesés, de az is lehet, hogy a Néppárt előre bejelentett I. Országos Küldöttgyűlésére „szervezte rá” az RMDSZ saját SZKT-ját, hogy ezzel is tompítsa, ellensúlyozza az új ellenzéki párt sajtóvisszhangját.
Miközben Tőkés László – a tőle megszokott RMDSZ-bíráló hangnemét visszafogva – a kongresszuson többször hangsúlyozta, hogy nem célja az RMDSZ-szel foglalkozni, odaát, Marosvásárhelyen Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára egyszerűen kétségbe vonta a volt püspök EP-mandátumának jogosságát.
Azt követelte Tőkés Lászlótól, hogy RMDSZ-tagságáról és képviselői mandátumáról is mondjon le. Hangneme köszönő viszonyban sincs Kelemen Hunor múltheti, sepsiszentgyörgyi kinyilatkozásával, miszerint az RMDSZ-székházról nem csak a zárat, hanem az ajtót is leszerelték a két párt közötti közeledés, a párbeszéd könnyítése végett.
Jól látható, hogy az RMDSZ-vezetők egy részében a párbeszédre való készség még nyomokban sem fedezhető fel. Ilyen összefüggésben több mint elgondolkodtató az RMDSZ által felvállalt „belső koalíció” sikere: 2009-ben Tőkés László megegyezés szerint került a közös EP-listára, az EMNT-t vagy, ha úgy tetszik, az RMDSZ politikájával szemben álló romániai magyar ellenzéket képviselve. A román törvények által kilencszázalékos szavazati arányt követelő pártkoalíció helyett egy belső, magyar megegyezés kereteiben született, íratlan koalíció részeként állt össze az RMDSZ–EMNT-csapat. Ha akkor, úriemberekhez méltó módon, kézfogás jelezte a két politikai szervezet közötti egyezséget, ma, három év után kizárólag RMDSZ-képviselőként beállítani és számon kérni Tőkés Lászlót több mint gerinctelenség. Kovács Péter elszólása jól jelzi azt a fajta RMDSZ-hozzáállást, amit „pártunk és kormányunk” képvisel ellenzékével. Másrészt intő jelként szolgál a jövőre nézve, hogy aki bármilyen szövetséget kötne az RMDSZ-szel, az előtte tízszer gondolja végig.
Érdekes módon az RMDSZ vezérei nem ennyire finnyásak a román pártokkal. Ahonnan ugyanis hatalom és pénz jön, ott nincs helye kétkedésnek, visszatáncolásnak. Egy román kormányzópárt minden erdélyi magyarnál többet nyom a latba.
Nem vitás, persze, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt nincs könnyű helyzetben. Egy több mint húszéves, a legkisebb erdélyi magyar tanyáig lenyúló RMDSZ-hatalom szövevényében nehéz úgy építkezni, hogy mindenhol megfelelő emberek tudjanak közösségük elé lépve alternatívát ajánlani. Az emberek hozzászoktak az RMDSZ-hez, amely hatékony módon elhitette az erdélyi magyarsággal, hogy Bukaresten kívül nincs élet. Az ott vállalt kormányzati szerepért cserébe valamit láttak a választók is: immár magyar falvakban is aszfaltoznak, több helyen van vezetékes ivóvíz, kitatarozták az iskolákat… Kérdés, persze, hogy az ezredforduló után 12 évvel ez mennyire a magyar párt érdeme, és mennyire az Európai Unióé, amely a Románia számára biztosított forrásokkal a középkorból szeretné kiemelni a régiót.
Az sem vitás, hogy az új párt létrejötte elsősorban a jövőnek szól, ahogyan azt Tőkés László szóvá tette a 2016-os választásokra való hatékony felkészülést szorgalmazva. Az egy évvel ezelőtt szárnyra bocsátott kezdeményezés mára vált kongresszus-éretté, ami viszont még nem a választási siker előszobája. A megmérettetés csak ezután jön, és arról senkinek nem lehet illúziója, hogy RMDSZ-ék kesztyűs kézzel bánnak majd vetélytársaikkal. Aki még emlékszik az MPP körüli hercehurcára, jól tudja, hogy a kormánypártnak semmi sem drága, ha hatalmi pozíciójának megtartásáról van szó.
A párbeszéd tehát elkerülhetetlen. Az új párt politikusain múlik majd, hogy ez mennyire lesz sikeres, miként tudják mederbe szorítani „az ajtóleszerelő” RMDSZ-taktikázást, és akár becsábítani őket az EMNP-székházába is.
