Bevallom őszintén, a sajnálkozás és a csalódás keserű érzésével olvastam végig az Ön nyílt levelét, amelyet április 8-án a Magyar Polgári Párt (MPP) országos, megyei és széki tisztségviselői, valamint önkormányzati képviselőinek címezve írt.
„A Párt elnökének újabb ámokfutása késztet ismételt megszólalásra: menteni, ami még menthető” – írja a hangzatos és „mélyenszántó” megfogalmazású első mondatában a képviselő úr. Valóban így volna, s tényleg ez volna az őszinte szándék? Meglehet, hogy az Ön - kissé megalapozatlan szólamokra emlékeztető - első mondata könnyen megtéveszti a jóhiszemű olvasót. Mert ugyebár, mi választópolgárok, azt már megszoktuk az írott- és az elektronikus sajtóból, hogy amikor az egyik politikusnak nem tetszik a másik politikus tevékenysége (vagy sérti a saját érdekeit), akkor azok mindjárt „ámokfutóknak” nevezik egymást. Ez az elnevezés manapság már közhelynek is számít. Az is meglehet, hogy az ilyenfajta mondatokat ma már sokan megmosolyogják. De az sem kizárt, hogy mások egy kicsit alaposabban mérlegelve, bátorkodva megkérdezik mindjárt: miért gondolja Ön - kissé elhamarkodottnak tetsző magabiztossággal, hogy éppen a saját személye alkalmas a megmentői feladatra? Tulajdonképpen, Ön mit is szeretne megmenteni?
Tovább olvasva a nyílt levelét, számtalan igen kemény hangvételű vádaskodás és minősítés hangzik el politikai ellenfele irányába. Ezekből most csak egy néhányat idézek: politikailag és erkölcsileg egyaránt bukott elnök és kritikátlan követői, baklövések, ballépések, szánalmas politikai manifesztum, bolsevik gyakorlat, pártvezetői inkompetencia, stb., lásd a levél egész tartalmát. Keresem többször is a mondatok között e súlyos minősítésekre a megfelelő bizonyítékokat, vagy legalábbis a megalapozott érvelést, de ezeket sehol sem találom. Választópolgári minőségemben tisztelettel kérdezem meg tehát: mi készteti Önt - mint egyházi embert és volt püspököt, hogy ilyen, sok kívánnivalót maga mögött hagyó hangnemben fogalmazzon, egy nagy nyilvánosságnak szánt levélben?
A levél harmadik bekezdésében Ön elveket és vitákat említ. Hát, ami a vitákat illeti, abban nem is volna hiány. Még az Ön részéről sem, főleg ha visszatekintünk az Ön véget nem érő hadakozására és nyugodtam mondhatni „iszapbirkózására” az RMDSZ érdekvédelminek nevezett szervezetével. Véleményem szerint, sok esetben indokolt volt velük vitázni, de számtalanszor indokolatlan is, vagy legalábbis értelmetlen. Tény az, hogy az Erdélyi Nagyar Nemzeti Közösségnek ebből nem sok „kézzelfogható” eredménye származott, s a jövőképe sem lett jobb ettől egyáltalán. Igaz, a nagy vitatkozásban egyik félnek sem akart elegendő bölcsessége legyen, hogy erre idejében ráeszméljen. Emlékszem, voltak akkor is hosszasan húzódó perek és bírósági döntések, a végén pedig lett belőle egy látványos kirekesztés, amelynek Ön volt a szenvedő alanya. A gazdasági-szociális megoldások helyett, olvastunk is erről hosszú hónapokig.
Az elvekkel kapcsolatosan pedig csak annyit, hogy tudomásom szerint nem kevés azoknak a száma, akik igencsak megkérdőjelezik, vagy elítélik - az elvek szempontjából - az Ön azon döntését, hogy az RMDSZ választási listáján induljon, mint EU-parlamenti képviselő. Egy ilyen, mondhatni sok ellentmondást magában hordozó döntés után, eléggé nehéz feladatnak tűnik másoknak elvekről beszélni, vagy esetleg meggyőzően példázni.
Folyamatosan követve az írott- és az elektronikus sajtót, nekem az a véleményem, hogy Ön most egy újabb véget nem érő, ugyancsak „iszapbirkózásnak” nevezhető hadakozásba kezdett, most éppen a Magyar Polgári Párttal (MPP). Ez esetben már nemigen hihető az ideológiai, vagy politikai irányvonalat súlyosan megkérdőjelező alapérvek felhozása, hiszen egy olyan politikai szervezetről van szó, amely jobb-közép beállítottságú, és amelyik írott programjában polgári-, keresztény-, konzervatív-, nemzeti értékrendet vall magáénak, mely értékrendet - gondolom én - Ön is magáénak érez.
Inkább úgy tűnik, hogy szép dolog volt nagy nehezen teljesíteni egy politikai párt bejegyzéséhez a szükséges feltételeket, de amikor már kialakult egy olyan szervezeti felépítés, amely képes volt elindulni az első megmérettetésén, akkor igen jó lett volna, ha az teljesen az Ön felügyelete és gyámsága alá került volna. Nem megalapozatlanul gyanítom én ezt, hiszen köztudott, hogy az MPP elnöki székére ki más pályázott sikertelenül, mint éppen az Ön saját unokaöccse (hogy most a pártban fontos tisztséget betöltött testvért, vagy más rokonokat ne is említsek). Kavart is nagy zűrzavart, s minden lehetséges és lehetetlen „szálat” meg is mozgatott a siker érdekében, valójában csak magáról állítva ki bizonyítványt. Az is megér még egy misét, hogy a „belső ellenzékieskedés” és a pereskedés elindításának ügyében éppen az Ön által vezetett szervezet Bihar megyei elnöksége és közeli tagsága járt a kezdeményező szerepben. Bevallom, eléggé „furcsa” egybeeséseknek és körülményeknek tűnnek mindezek számomra.
Levele megfogalmazásakor - az elveket és erkölcsöt felemlítve - ezekről a fontos tényekről miért hallgatott mélységesen a képviselő úr?
Most még csak nem is említettem azokat a szépreményű, de a politikai életben perifériára szorult politikusokat, akik nem biztos ugyan, hogy tehetségükkel, felkészültségükkel, vagy tudásukkal meggyőzik a választópolgárokat, de mégiscsak ott forgolódnak az Ön palástja körül. Ők bizonyosan türelmetlenül szeretnének már elindulni valamilyen választáson. Forgolódnak is ezért igen buzgóan. Építő munkáról nemigen lehet tudósítást hallani részükről (amivel képességeiket esetleg bizonyítgatnák), de hát mentségükre legyen mondva, az igazat kiáltó ellenzékit mégiscsak könnyebb és egyszerűbb eljátszani.
Az egyik bekezdésében Ön még a „nemzetpolitika érvényesítésének áldott keretét” is megemlíti. Nekem erősen úgy tűnik, hogy e szép megfogalmazás mögött mintha egészen másvalami lappangna. Többször is figyelmesen elolvasva az Ön nyílt levelét, az a tudat erősödött meg bennem, hogy a demokratikus értékrend, az elvek és erkölcs emlegetésének szép „csomagolása” alatt, inkább csak egy kétségbeesett kísérlet van álcázva. Engedtessék meg nekem, hogy - mint gondolkodó választópolgár - azt higgyem, hogy itt nem a demokratikus elvekről van szó valójában, hanem csupán csak az Ön saját politikai érdekeinek a mentéséről. Mert ugyebár, ahogyan sajtóból is értesülhettünk (az RMDSZ kirekesztés után), most már az MPP vezetősége is tudtára adta Önnek, hogy köszöni szépen, de nem kér az Ön gyámkodásból és mindenható gondoskodásából, útmutatásaiból.
Tisztelt képviselő úr, véleményem szerint az Ön által április 8-án keltezett levelével már nem lehet megtéveszteni az erdélyi választópolgárokat. Az 1989-es romániai eseményekben az Ön érdemei kétségen kívül elévülhetetlenek, akkori kivételesen bátor és következetes magatartása nagy tiszteletet érdemlő. Mint akkori fiatal egyetemista diák, azokban az években ez számomra is példaképű erővel hatott. De az óta már felnőtt egy új generáció, és sok minden történt. Többek között az is, hogy meg tanultunk szabadon gondolkodni és szabadon kifejteni a véleményünket; valamint tiltakozni akár a jól álcázott megtévesztési kísérlet ellen is.
A magam részéről pedig azt gondolom, hogy kissé elhúzódva és kínlódva talán, de a magyarországi alapvető politikai folyamatokat és átalakulásokat eléggé pontosan leképezve, itt Erdélyben is kialakulóban van egy jobb-közép, polgári-, keresztény-, konzervatív-, nemzeti értékrendet magáénak valló politikai párt. A késés majdhogynem két évtizedesnek látszik, de jó esély mutatkozik arra, hogy évekkel később majd olyan mélyreható változásokat és reformokat tudjon elindítani közösségünkben, mint ahogyan jelenleg megteheti a fölényes győzelmet arató FIDESZ Magyar Polgári Szövetség. Most Magyarországon egy olyan nemzeti felemelkedési időszak kezdődhet - nem megalapozatlan reményekkel - amelyhez fogható csak az 1867-es kiegyezés után volt.
A nemzeti újraegyesítés céljából pedig jó lenne, ha a sokéves késést behozva, az Erdélyi Magyar Nemzeti Közösség is mielőbb igyekezne felzárkózni ezekhez a fejleményekhez, s a legtöbbet nyerni a kibontakozni készülő, pozitív magyarországi politikai- és gazdasági folyamatokból. Ehhez pedig rendkívülien sok munkára, szervezettségre, fegyelmezettségre, kitartásra, akaratra és konokságra, valamint mérhetetlen szorgalomra van szükség itt Erdélyben (a magunk részéről természetesen, kivétel nélkül). Mert a XXI-ik században csak ezekkel felvértezve lehet eredményeket elérni. Aztán, az „iszapbirkózás” helyett, az olyan politikusok helyett, akik személyükkel inkább csak megosztani képesek a közösségüket, akik folytonosan csak feszültségeket gerjesztenek, valószínűleg mások fognak jönni (ez a változás azokra is vonatkozik, akik nem „kritikátlan követőknek” tartják magukat, mint Ön képviselő úr).
Ezt az eljövetelt csak azért is merem én konokul remélni, mert az idő már megmutatta, hogy elég várakozás után ugyan, de Magyarországon hitvány és felelőtlen szélhámosok után mások is tudtak jönni. A bánat és a kesergés után, ennek örüljünk tehát most önfeledten mindannyian, mi magyarok itt a Kárpát-medencében.
Ja, majd elfelejtettem hozzátenni: ott még államférfi is akadt. S ej-haj, talán évek multán, még Erdélyben is előkerül majd egy szűkösen, mert most ez az állás itt betöltetlen.
Az itt le írottak a magánvéleményemet fejezik ki, a szólásszabadság jegyében. Dr. Szász Csaba
