A kereskedelemben már tíz–tizenöt százalékos drágulás tapasztalható, és egyre nő az olcsóbb importtermékek aránya.
Tavaly az alacsony felvásárlási árak miatt kerültek szorult helyzetbe a gyümölcstermelők, most a hetek óta tartó ítéletidő tizedeli a termést. „A korai érésű cseresznye- és meggytermés negyven–ötven százaléka pusztult el az elmúlt hetek csapadékos és viharos időjárása következtében” – mondta lapunknak Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács és Szakmaközi Szervezet (Fruitveb) ügyvezető igazgatója. A szakmai szervezet szerint országos szinten ki lehet jelenteni, hogy az éves termés egyharmada veszett kárba az elmúlt hónapban, bár gyümölcsfajtánként és régióként rosszabb is lehet ez az arány.
„A szamócatermést is megtizedelte az időjárás, és a később érő gyümölcsök, például a dinnye esetében is kisebb termésre számítunk” – mondta Mártonffy Béla. A dinnyepalánták nagy része tönkrement a belvízzel sújtott területeken, de a nedves földeken is nagy számban rohadnak a palánták. A kisebb termésátlag mellett további problémát jelent az ágazatnak, hogy csúszni fog a szezon, több szezonális gyümölcs esetében „összeérések” várhatók. „A csapadékos időjárás kedvez a gombabetegségeknek, ezért a termelők magasabb növényvédelmi költségeket kénytelenek elkönyvelni” – hangsúlyozta a Fruitveb ügyvezetője. A szakmai szervezet szerint a most érő gyümölcsök esetében már elmondható, hogy a minőséggel is problémák lesznek. „A gyümölcsök élvezeti értéke nem csökken ugyan, azonban a jégverés nyomai sok helyütt meglátszanak a most szüretelt terméseken, illetve a – szamóca esetében a nedves föld miatt – foltokban rothadást lehet felfedezni a termés héján” – állítja a szakmai szervezet vezetője.
Ennek ellenére a Fruitveb szerint a hazai piac ellátása biztosított, a kisebb termésmennyiség és a rosszabb minőség inkább az exporttermények esetében jelentkezik hátrányként. Áremelkedésre – a kereslet–kínálat általános szabályai szerint – minden gyümölcsfajta esetében számítani kell. „Áll a víz a gyümölcsösben, s ez megnehezíti a növényvédelmet” – mondta lapunknak Szakács Roland tiszadobi gyümölcstermesztő. A gazda elmondása szerint nemcsak a nagy mennyiségű csapadék, de a hirtelen változó időjárás is nagy gondot okoz az ágazatnak. „A megérett cseresznyét vizesen nem szabad leszedni, mert a ládában összeérő nedves szemek hamar rothadásnak indulnak. Nem tudom, melyik gazda van rosszabb helyzetben: akinek elverte a termését a jég, vagy az, akinek az érett gyümölcs a fán csattan szét, mert nem tudja leszüretelni” – panaszolta Szakács Roland.
„A kereskedelemben már tíz–tizenöt százalékos áremelkedés tapasztalható a kevesebb termés következtében. Habár vásárlóink és üzleteink elkötelezettek a magyar áruk iránt, a folyamatos drágulás és a megfelelő áru hiánya miatt egyre nagyobb arányban jelennek meg importtermények a polcokon, amelyek harminc–negyven százalékkal is olcsóbbak lehetnek a hazai gyümölcsöknél” – mondta Fodor Attila, a CBA üzletlánc kommunikációs vezetője.Wiedemann Tamás
