ECHO-TV 2010-06-05
A határon túli magyarság választott vezetőivel való együttműködésről, az oktatásról és a magyar nyelv határon túli használatáról folytatott eszmecserét Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton Budapesten.
Lomnici Zoltán a megbeszélés után az MTI-nek elmondta: fontosnak tartják az együttműködést a határon túli szervezetekkel az emberi méltóság tekintetében is. Egyetértettek Markó Bélával a nyelvhasználat kérdésében, vagyis abban, hogy a hivatalos ügyek intézése is lehetséges legyen a kisebbség nyelvén, s az oktatás vagy a hitélet is folyhasson magyarul. A magyar nyelvű oktatás kérdését is mindkét fél fontosnak tekinti. Megállapodtak abban, hogy szorgalmazni kell a határon túli magyar egyetemeken és főiskolákon a magyar nyelven történő oktatást.
A történelem tanítása is szóba került Lomnici Zoltán és Markó Béla találkozóján. Úgy vélték, higgadt párbeszédre van szükség ahhoz, hogy a történelem oktatása megfelelő legyen, a történelemhez jól értő, elfogulatlan tudósok folyamatos párbeszédére van szükség, amelyhez a civil szervezetek nagy segítséget nyújthatnak.
Egyetértettek abban is, hogy az anyaországgal történő kapcsolattartás szempontjából a schengeni megállapodások rendkívül fontosak, és lényegesnek tartják, hogy jelentős könnyítések lesznek e téren Szerbiában és a Kárpátalján is.
Lomnici Zoltán beszámolt arról is, hogy Markó Béla gratulált az emberi méltóság védelmére közzétett felhívásához. A tavaly novemberben kiadott felhíváshoz rövid idő alatt csatlakoztak parlamenti pártok, egyházak, civil szervezetek és több mint 14 ezer magánszemély.
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta, hogy a jövőben további határon túli magyar vezetőkkel is eszmecserét kíván folytatni. MTI
A kisebbségben élő magyarok védelmére szólít az EMT
Lomnici szerint a nyelvi diszkrimináció sérti az alapvető emberi jogokat.
| http://www.dunatv.hu/otthon/lomnici-marko.html | 2010.06.05 |
Az alkotmánysértő megnyilvánulások mellett a magyarellenességet is elítéli az Emberi Méltóság Tanácsa, amely a határon túli magyarok védelmére szólít fel. Lomnici Zoltán, a szervezet elnöke Markó Bélával, az RMDSZ elnökével találkozott.
A felek egyetértettek abban, hogy valamennyi határon túli magyarnak meg kell adni a nyelvhasználat lehetőségét a közügyekben, a kulturális életében és a hitéletben is. Mint mondták: a nyelvi diszkrimináció sérti az alapvető emberi jogokat. Az Emberi Méltóság Tanácsa felhívásához az egyházi és civil szervezetek mellett eddig 14 ezer magánszemély is csatlakozott, ebből körülbelül ötezren a Felvidékről és Erdélyből.
– Ez is azt bizonyítja, hogy nagyon nagy az igény az erdélyi és a felvidéki magyarság, illetve a vajdasági magyarság esetében az emberi méltóság védelmére – mondta híradónknak a kezdeményező.
– Szükség van az Emberi Méltóság Tanácsára, szükség van erre a kezdeményezésre. Nyilván itt Magyarországon is szükség van és Európában is, de azt kell mondanom, hogy még nagyobb szükség van erre a határon túli, tehát a más országokban élő magyar közösségeknek. – erősítette meg Lomnici szavait az RMDSZ elnöke.Szerző: Váradi Béla
Megjegyzés
Remélhetően a EMT nem tekinti egyedüli határon túli vezetőnek a szövetségiek elnökét hiszen vannak még mások is...
