[ 2010. szeptember 10., 07:54 ]
Sűrűn hallani ezt mostanában. Minden szinten szinte mindenki előrántja a szlogent, ha számára kényelmetlen jelenségről értesül a közvélemény. Főleg a politikusok, közhivatalnokok, ilyen-olyan tisztségviselők kárhoztatják a médiát ezzel meg azzal.
És a replika jogára hivatkozva azonnal megpróbálnak visszaverni, cáfolni bármilyen bíráló észrevételt, kritikát. (Dicséretet még soha senki el nem hárított magáról.)
Ennek tulajdonítható, hogy az utóbbi időben elszaporodtak lapjainkban, a Népújságban is a különböző hivatalok, intézmények, testületek, funkcióban levők válaszai. Nincs is ezzel semmi baj, megjelennek, hiszen ez is a demokrácia jele, velejárója. A baj az, hogy a legtöbb esetben nem a lényeget tartalmazzák, nem azt, hogy az észrevételek, a közölt újságírói vagy olvasói jelzések nyomán ilyen vagy olyan módon igyekeznek a felvetett gondokat orvosolni, a bírált jelenségeket megváltoztatni, a véleményeket elemezni és azokból a kellő tanulságokat levonni, hanem azonnal visszaverik a nekik nem tetsző felvetéseket, akár tények, akár vélekedések jelennek meg az illető írásban. Nem vitatjuk el senki válaszadási jogát, csak ezt a hozzáállást furcsálljuk. Úgy tűnik, hogy jobb ügyre, hasznosabb munkára hivatott alkalmazottak, olykor egész részlegek összpontosítanak arra, hogy figyeljenek a feladatkörükben netalán hibázó, mások álláspontjára fittyet hányó, elfogultságot tanúsító fontos személyeket ért bírálatokra, hogy minél hamarabb reagáljanak és cáfolják a közölteket. Holott az emberek azt várnák, hogy sértődött cáfolatok és ide-oda mutogatás meg különféle vádaskodások helyett az érintettek arról szólnának, hogy az észrevételek nyomán konkrétan ezt tették, illetve a továbbiakban ekképpen próbálnak javítani a helyzeten. Tőlünk nyugatabbra ez általában így történik. És magunk is sokkal szívesebben adnánk helyet lapunkban az ilyen „replikáknak.” Persze, a jelenlegi gyakorlat szerint az újság, a szerkesztőség is megkapja a válaszadóktól a kellő bőséggel adagolt szemrehányást, a sajtóetikára, egyebekre vonatkozó kioktatást, elmarasztalást. Megtehetik ezt is, nem dől össze tőle a világ. De sokkal többre menne azzal egyén és közösség, és lehet, hogy ez a válságba borult, kilátástalan világ is kissé előbbre haladna körülöttünk, ha tisztségétől, beosztásától, hatalmától, befolyásától függetlenül mindenki nagyobb alázattal, odaadással, körültekintőbben és kevésbé öntelten, felfuvalkodottan, basáskodva végezné tennivalóit.Nagy Miklós KundNépújság
