A tömegtájékoztatás fő híreinek egyike, sőt majdnem egyetlene napok óta a dunántúli Ajka közelében, a Kolontár mellett bekövetkezett, több emberéletet, hatalmas anyagi kárt követelő gátszakadás. A zagytározóból kitört vörös iszapáradat szerencsétlenséget idézett elő. Az alábbiakban rövid összefoglalót olvashatnak mindarról, amit a vörös iszapról és a szerencsétlenség következményeiről tudni kell.
Bauxit, zagytározó
Az alumínium ércét, a bauxitot lisztté őrlik, és ebből nátrium-hidroxiddal, köznapi nevén marószódával vonják ki az alumíniumot. Mivel az érc nem tiszta, nem csupán alumíniumot tartalmaz, a folyamat végén az oldhatatlan anyagok (agyagásványok, bauxitmaradék, kőzetliszt stb.), rozsdavörös iszappá, úgynevezett zaggyá állnak össze. Ennek igen találóan vörös iszap a neve. Fejlett bauxit-feldolgozással rendelkező nyugati országokban, mint például Franciaországban, ezt kicentrifugálják, illetőleg szeparátorokban ülepítik, majd tömbökké sajtolják, és többnyire a vaskohászatban használják fel. A vörös iszap mellesleg meglehetősen értékes anyag, mert dús galliumban, germániumban, melyek a félvezetőgyártás alapanyagai. Magyarországon azonban nem dolgozzák fel, hanem úgynevezett zagytározókban gyűjtik. Vagyis kiengedik a természetbe, s ezzel a kérdést elintézettnek tekintik. Persze nem víztelenítik, s így benne marad a nátrium-hidroxid, közismert nevén a marólúg egy része is. Ráadásul a zagytárolók kialakításánál – meglehetősen régi történet –, jelen esetben az Ajkához közeli Kolontáron, nem vesztegették aláfóliázással, agyagos vízzárással az idejüket, hanem letaroltak egy területet, gátat emeltek köréje, s ezzel a kérdést, úgymond, megoldották. Úgy vélték, az iszap az ülepedés és tömörödés során nagyjából úgyis elvégzi ezt a drága munkát.
A gátszakadást illetően meglehetősen furának tűnik, hogy most következett be, és nem a nagy tavaszi esők idején, amikor valamennyi tározónál hajszál híján múlt, hogy a mostani, kolontárihoz hasonló gátszakadás következzék be. Az igaz, hogy az utóbbi időben is volt néhányszor eső, de közel sem akkora és nem olyan bőséges, mint korábban. Az is érdekes, hogy a gát olyan helyen szakadt át, ahol a lehető leglátványosabb, de egyben talán a legkevesebb emberi és anyagi áldozatra számítottak. Nos, az illetők, ha voltak ilyenek, súlyosan tévedtek.
A kiszabadult iszap ereje
A tragédiát elsősorban az a hullám idézte elő, amely végigszáguldott erdőn, mezőn, településen. Ez, a közvetlen kapcsolatnál, egy átlagsebességű gépkocsi becsapódási erejével mért ütést mindenre. Ez az erő természetesen függ a hullámmal közvetlenül találkozó felület nagyságától. Amint ez bekövetkezik, olyan súlyos tárgyak, mint például gépkocsik, gépek, kerti bútorok, farönkök indulnak el, melyeket maga a sodrás esetleg nem is tudna a helyükről kimozdítani. Mint a tűzhányók iszap- és sárfolyásánál vagy a földrengések által előidézett, pusztító erejű szökőhullámok esetében, itt is az uszadékok ereje okozza a legnagyobb rombolást, kárt, és a legtöbb sérülést.
Amint az első hullám tovahalad, mögötte a sűrűbb, iszapos anyag özönlik. Sűrűsége és viszonylag magas belső súrlódása miatt ennek felszínpusztító hatása is jelentős, ami a kiemelkedő tárgyak – pl. házak – sodrás felőli részén közvetlen kimosódást, mögöttük viszont komoly örvényáramlást idéz elő. A szemből érkező nyomás és a kimosódás, illetőleg a hátulról keletkező szívóerő további rönköket, kimosott fatörzseket visz magával. Ezeknek emberrel, tárgyakkal való ütközése nem szorul magyarázatra. Az utcák terelő hatása, a házfalaknál magasra csapó hullámok valamennyire irányítják, de egyben összpontosítják is az áradat erejét. Az elsodort emberek és állatok a gyors sodrás, a sűrű iszap miatt is igen nagy veszélyben vannak.
A lúg
Talán a legfontosabb. A hírek szerint 12–13 pH-t mértek az áradatban, ami kb. 1%-os lúgtöménységnek felel meg. Egy bizonyos anyagban található szabad hidrogénionok töménységét pH-val jelzik – a 7-nél kisebb az illető anyag savasságát, a 7-nél nagyobb a lúgosságát jelenti. A tározóból kiszabadult iszap említett pH-ja folyékonyabbá teszi az áradatot, ezért nagy területet önt el. Ez egyben a legjobb hatása. Rosszabb viszont az, hogy ez a kevésnek tűnő lúgmennyiség szembe kerülve nagyon rövid idő alatt vakságot okoz, így ember és állat, ha a fején átcsapott az ár, gyakorlatilag elveszett. Lenyelve a száj és a nyelőcső felmaródását okozza. A gyomrot kevésbé támadja, mert azt vastag nyálka, és a lúgot közömbösítő sósav védi. Ezért használtak a szerencsétlenséget követően eleinte sósavat a folyókba ömlött iszap semlegesítésére.A bőrre kerülve a vörös iszap pillanatok alatt feloldja a bőrt védő vékony zsírréteget, majd ezután a bőr rétegeit is. Ez erős égő, maró fájdalommal jár. A ruha tovább súlyosbítja a helyzetet, mert szivacsként felszívja a lúgot, és a bőrön tartja. Tovább súlyosbítja a marást azzal, hogy a mozgásnál dörzsöli a testet, és a megmart felületeket egyrészt ingerli, másrészt a lúg marásától elkocsonyásodott szöveteket letörli, amivel további friss szövetet nyújt a maró anyagnak. A körmök alatt, a hajlatokban, a sérülésekben a lúg megáll, és napok múlva is marja, pusztítja a szöveteket, napokkal a megmenekülés után is súlyos gyulladást okozva.
Tárgyak A lúgnak olyan erős maró hatása van, hogy az üveget is megtámadja. Jelen esetben azonban, úgymond szerencsére, viszonylag kis töménysége és a rövid behatási idő miatt erről nincs szó. Az ekkora töménységű lúgnak a legtöbb anyag egy ideig ellenáll. A baj az, hogy az iszap ezt a hatásidőt elnyújtja. A tárgyakról a festéket lemarja, a vasat kikezdi, hatására rozsdázni kezd, az alumínium tárgyak viszont (utcai lámpák, táblák tartóoszlopai, a gépkocsik motorjának borítása) gyakorlatilag feloldódnak. Ez ott jelentős, ahol ezek a tárgyak a kisebb-nagyobb tavakban megállt vörös iszapban maradnak.
Környezet Lúgtartalma miatt a földeken szétterült vörös iszap gyakorlatilag sterilizálja környezetét. A talajlakó mikroorganizmusok, rovarok, állatok ugyanúgy elpusztulnak, mint a gombák és a növények. A mikroorganizmusok hiánya miatt a talajban megszűnik a lebontás, a növények gyökérzetének legfinomabb részei pedig az oldódás áldozatául esnek, s emiatt a növények elpusztulnak. A pusztuló növények tömeges rothadása negatívan hat az élővilágra. Persze majd akkor, ha rothadnak.Legalább egy év szükséges, míg a helyzet nagyjából javul. Az iszap felszínét kikezdi, megbontja az erózió, a lúg reagál a levegő szén-dioxidjával, és nátrium-karbonáttá, sziksóvá alakul. Még így is lúgos marad, de nem annyira. Az alumínium és a nehézfémek nagy része, a sziksóval együtt többé-kevésbé megkötődik a talaj felső fél méterében. Hosszú évek esőzései ezeket lassan belemossák a talaj alsóbb rétegeibe, ahol részben megkötődnek, részben a talajvízben feloldódnak. Sűrűségük azonban ekkor már csak műszerekkel és a bulvársajtó pánikkeltő, felelőtlen riogatásával mérhető. Ahogy a mostani radioaktivitás, ami ugyan megvan, de olyan elenyésző, hogy egy zsák szuperfoszfát ehhez képest Csernobil. Komoly sugárzó anyag az ajkai szén volt, amivel évtizedekig fűtöttek az emberek, a hamuját meg szétszórták az udvaron, a kertben, mégsem világít senki.
Az élet visszatérése
A szikes földön már meg tudnak telepedni a szél által odasodort mikroorganizmusok। Ezek először lebontják, amit lehet, majd lassan megjelennek a sziktűrő növények, vagy ha szerencsénk van, az úgynevezett pionírtársulások, amit köznapi nyelven gaznak mondunk. Jellegzetes példájuk a szántóföldek szélén burjánzó növényzet. Mikor ezek megmaradnak és nőnek valamelyest, megélnek rajtuk a rovarok, majd ezekből a kisebb rágcsálók, később pedig a többi állat. Az elpusztult földre lassan, évek múltán visszatér az élet. Néhány évtizeddel később mindez a történelem figyelmeztető példája lesz, egy vörös üledékréteggel, és azokkal az emberekkel a földben, akiknek még élniük kellett volna, akiknek, és akiket még évekig szeretni kellett volna.SZERZŐ: ASZTALOS LAJOS
