http://erdely.ma/gazdasag.php?id=103827&cim=palyakezdo_gazdak_kilatasai
Az agrártárca a fiatal gazdák ösztönzésére hozott 112-es intézkedés egyszerűsítésén dolgozik, a támogatás összegét a jelenlegi 25 000 euróról 40 000-re emelnék – számolt be nemrég Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár. A szaktárca a végzettség kötelezettségén is könnyíteni készül, a kedvezményezetteknek nem kell középiskolai szintű mezőgazdasági végzettséggel rendelkezniük. A módosítás értelmében a gazdaság méretének meghatározásánál a gombák és virágfajták nem haladhatják meg a gazdaság 50 százalékát, a virágültetvények pedig ennek legfeljebb a felét képezhetik. Dacian Cioloş uniós agrárbiztos ugyanakkor jelezte: az Európa Tanács agrárreformmal kapcsolatos javaslata szerint a fiatal gazdák 25 százalékkal emelt hektáronkénti közvetlen kifizetésben részesülnének.
A 2013-ra esedékes uniós agrárreform fontos elemének ígérkezik a pályakezdő fiatal gazdák támogatása. A tervbe vett, javaslati szinten lévő új kezdő támogatást negyven év alatti gazdák igényelhetik majd, tevékenységük első öt évében.
A tervezett változtatások mindenképpen jól jönnének. Ifjú Orbán Miklós illyefalvi gazda 120 hektárját egyetlen alkalmazottal, saját gépekkel műveli meg. Megpályázta a 112-est, és elnyerte a 25 000 eurós támogatást. Ebből az összegből azonban csak egy használt, 135 lóerős Renault traktort és egy mélylazítót tudott vásárolni.
Úgy tudja, más uniós országokban ennél sokkal nagyobb összegekkel támogatják a pályakezdő fiatal gazdákat, Dániában például 65 000 euróval. Orbán szerint egy közepes farmban gondolkodó fiatal gazdának 200–300 ezer eurós tőkére lenne szüksége az induláshoz. Ekkora összegre a 121-es, farmok modernizálására irányuló intézkedés keretében lehet pályázni, sokan nem tudnak azonban eleget tenni a pályázati követelményeknek, nem érik el a támogatás elnyeréséhez szükséges pontszámot.
Hogy mit tehet ilyen pályázati lehetőségek mellett az induló fiatal termelő? Orbán Miklós szerint a termelés minden lépcsőjéhez kapcsolódó, minél pontosabb és naprakészebb információk megszerzése jelenthet kapaszkodót, ezen múlhat sok esetben a nyereség. A világháló, telefon, egyéb kapcsolattartó rendszerek használata elengedhetetlen a pályakezdő számára is – mondja az illyefalvi gazda. Bokor Gábor Háromszék
Hozzászólás
vfkcs írta (2011-11-08 10:06:42)
Hány gazdának jut 120 ha?.
A turpisság itt van eltemetve, hogy nem értéket kell termelni kis területen! Az maradjon a hollandoknak, dánoknak, Nálunk nagy luxus a nagyüzem, nem megélhetés a népességnek.
A földön a gazdaságban a munkát kell szaporítani és az biztosítja az eredményt teljes belterjes integrált gazdálkodásban.
Szövetkezés, feldolgozás és értékesítés nélkül csak másnak gürcöl a gazda. Képzettség a fiataloknak legalább olyan fontos mint a tőke. A tőke egyszer s mindenkorra legyen a termőföld. A föld spekulánsokat tessék elzavarni.A hitel a termelő gazdaságnak a sírásója.
Miért nem szorgalmazzák a dániai vagy holland típusú mezőgazdasági szövetkezéseket.
A kolhozban kitanult vezetőket illene végre eltávolítani, mert csak a ,szxrt kavarják a sok okosságukkal.Inkább külföldön szerzett tőkével és tapasztalattal kell neki fogni. Csak az az akadály, hogy a mezőgazdasági felépítményekben, nagyon sok csak bürokráciából tengődő élősködő létezik, akik is nagyot csipnek a haszonból..
Szerk. megjegyzése.
Az ön által megemlített dolgokra sokban megadja a választ az anyaországban beindult Új Hangya Integrációs Szövetkezet! Ennek egyik erdélyi pillérje a nemrég megalakult Hangya Egyesület. Eddig már több helyen is megalakultak fiókjai ahol a gazdák mezőgazdaság több területén képzik az újonnan felállított Hangya Oktató Központban. A Kovászna megyei gazdák számára a nyújtódi gazdakörben megalakítandó Hangya fiók központban Aranykalászos Gazdatanfolyamok indulnak ha lesz rá elég jelentkező. (Erdélyi Polgár)
