Jámbor Gyula 2021. január 22.,
Aligha kell elismételni a kedves olvasó számára, hogy január 22. a Magyar Kultúra Napja. Más népeknél is van ilyen nap – a románoknak például január 15-én, legnagyobb nemzeti költőjük, M. Eminescu születésnapján.
A magyarok a Himnusz szövegének megszületését választották: Kölcsey Ferenc – Ferenc tekintetes úr, ahogy az aradi születésű Szentimrei Jenő nevezte a róla szóló regény címében – januárnak e napján tett pontot az egyetemes magyarság imájává vált szöveg végére.
E napot az 1881-ben alakult aradi Kölcsey Egyesület (világszerte több ilyen nevű kulturális egyesület is működik) mindig is megünnepelte – kivéve természetesen azokat a második világháború utáni éveket, amikor megszüntették –, s jó ideje, újraindulása óta mindig. Ünnepi üléssel, kulturális műsorral, s az elmúlt évben, években az aradi magyar kultúráért valamit tett személyiségek Kölcsey-díjjal jutalmazásával.
Nos, mint azt az egyesület alelnöke, Fekete Károly a csütörtök esti összejövetel bevezetőjében elmondta, a járvány felülírta a szabályokat. A Jelen Ház nagytermében – amely máskor zsúfolásig megtelt volna egy hasonló eseményen –, most negyven-egynéhány ember ült („talpig maszkban”) egymástól tekintélyes távolságra; nem osztották ki a 2020-as évre szóló Kölcsey-díjat (értesüléseink szerint erre sor kerül valamikor az év folyamán, egy nagyobb ünnepségsorozat keretében, ha már túl leszünk a nagy megpróbáltatáson). Elmaradt a szokásos, bár meghirdetett, január 22-re tervezett kulturális műsor is.
Ilyen idők járnak.
A csütörtök esti Kölcsey-megemlékezés mindezek dacára, szerintem, nem hagyott keserű szájízt azon kevesekben, akik a helyszínen voltak: egy gördülékeny, tömör és okos beszédekből álló, két nagyszerű kiadvány bemutatásával zárult rendezványen vehettek részt. (Mellesleg, premierként, az eseményt online követhette bárki – aki tudott róla és volt lehetősége – az aradi RMDSZ Facebook-oldalán; ma, meg később is megnézheti, aki akarja.)
A Kölcsey alelnökének a bevezetője után (hogy ne felejtsem: előtte elhangzott a Himnusz Sinkovits Imre előadásában), Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő köszöntötte a hallgatóságot. Gondolom, nemcsak tisztségviselőként, hanem az egyik most bemutatott kötetet anyagilag támogató Pro Identitas Egyesület elnökeként is. Berecz Gábor Kölcsey-elnök a szokásos protokoll szerint az egyesület tavalyi munkájáról tartott volna beszámolót, ehelyett azonban csak a szép tervekről – volt belőlük bőven –, és azoknak (a helyzetből adódó) elmaradásáról beszélt, attól kezdődően, hogy már a március 15-i megemlékezést is el kellett napolni.
A Kölcsey-rendezvény idei súlypontja két kiadvány ismertetése volt.
Az egyik a 3Havi Szemle decemberi száma. Szerkesztői eredeti ötlettel álltak elő: a nemzeti összetartozás évében arra kérték fel olvasóikat, hazai (!) közreműködőiket, írnák meg prózában, versben, ahogy gondolják, mit jelent manapság magyarnak lenni Aradon, hogyan viszonyulnak a többséghez, érték-e sérelmek őket magyarságuk miatt stb.
No, az összegyűlt írásokból összejött egy kb. 100 oldalas (elég nagy formátumú) kötet.
Amolyan korkép, de lehet, hogy kórkép. Ilyen vagy amolyan szempontból mindenképpen tanulságos.
Na és itt van Olasz Angéla ny. (számos, köztük Kölcsey-díjjal kitüntetett) aradi történelemtanár kötete, a Történelem és emlékezet című.
Ha jól emlékszem, ilyen díszes kiállítású „utódja” (kemény, színes borító, jó minőségű papír) még nem volt az ún. Fecskés, egykor szerény külsővel megjelent aradi Kölcsey-sorozatnak.
Sokan ott voltak az Aradi Hagyományőrző Polgárok rendezte, nagy közönségsikert aratott előadásain (magam emlékezetem szerint valamennyin), most a kötet fellapozásakor mégis meglepődve tapasztalom, hogy néhányat („zanzásított”, azaz rövidített, szerkesztett változatban) nem ismerek. Igen, mert azok másutt (például a mesztegnyői nyári táborban) hangzottak el.
Akik nem ismerik a magyar és erdélyi magyar történelmet, e kötet kitűnő „étvágykeltő” bevezetés lehet a megismeréshez. Remélem, mindenekelőtt a fiataloknak. Akik úgy-ahogy ismerik, azoknak is üdítő, emlékezetet felelevenít, új, ismeretlen adatokkal szolgáló olvasmány.
***
Bennem a „csonka” magyar kultúra napi ünnepség – az adott körülmények között – nem hagyott hiányérzetet. Amit ebből, most ki lehetett hozni, azt a Kölcsey kihozta.
Persze szeretném, ha a következő rendezvény másféle lenne. Megszorítások és maszk nélküli.
Kurunczi Ferenc fotója
