A régies ’dalár’ szavunk a dalból vált fõnévvé (mondatrészként a címben jelzõvé), csakúgy, mint a dalárda; a dalár ünnep pedig a mai kórusfesztiválok õse volt hajdanán. A szót Arany János is „használja”, önironikusan, a Vojtina ars poeticája címû versében: „S mint hangjavesztett opera-dalár, Lettem éneklõbõl... énektanár”. Nos, a nyárádszeredai „dalár ünnep” énekesei között volt ugyan sok énektanár is, de hangját senki sem „vesztette”, annál nagyobb kedvvel dalolt.
Vasárnap tizedik alkalommal tartották meg meg két anyaországi – a simontornyai és az etyeki – kórusok szereplésével nemzetközinek minõsíthetõ találkozót. A Ferencz Csaba karnagy és a Bocskai Dalkör, az önkormányzat, a megyei tanács és az önzetlen helyi és környékbeli támogatók, cégek, vállalkozók, magánszemélyek összefogásával jól megszervezett kórusfesztivál rangot vívott ki magának: az erdélyi magyar kórusmozgalom egyik jelentõs eseményévé nõtte ki magát.
Idén a kétszázötven éve született dalszerzõ, költõ, folklórgyûjtõ, Pálóczi Horváth Ádám emléke elõtt hajtott fejet a fellépõ kórusok népes tagsága. Csokonai írta Pálócziról: „Õ az, aki magyar hangra tanította az erdõt.” A Kömlõdön 1760. május 11-én született, és Nagybajomban 1820. január 28-án elhunyt, református papi családból származó Horváth Ádám a debreceni kollégium diákja volt, Pápán mérnökként dolgozott, majd házassága után nejének balatonfüredi birtokán gazdálkodott. Megénekelte kies környezetét, õ nevezte elsõként magyar tengernek a Balatont. Azt írják a szakmunkák róla, hogy a köznemesség jellegzetes képviselõje, aki összhangba tudta hozni a felvilágosodás eszméit a nemzeti múlt hagyományaival. 1817-ben ott van a Keszthelyi Helikon ünnepségein, egy évvel késõbb már maga szervez hasonlót Göcsejben, ennek az alkotó írói fõleg hölgyek. Hagyományõrzõ munkálkodásának máig becsült gyümölcse az 1813-ban összeállított Ó és új, mintegy ötödfélszáz énekek címû kéziratos énekeskönyve: leírta a gyermekkorától hallott és ismert, feljegyzett régi dallamokat, köztük számos kuruckori éneket. Könyve „a régi magyar daltermés egy eléggé fel sem becsülhetõ részének legterjedelmesebb forrása.” Föllelhetõk benne az 1790-es, az 1800-as évek divatos, érzelmes dalszerzeményei, köztük több éppen a saját mûve. Számos régi népi dallamot elsõként jegyezett fel, ekként Pálócziban a magyar zenei folklór legelsõ úttörõjét tisztelhetjük. A szünetekben Nagy Eszter két Pálóczi-dalt is „megtanított” a résztvevõknek. Azért írom idézõjelbe, mert az énekesek zöme otthonosan dalolta, például a Béborula, már elmúla... címût, amelynek a refrénje sok-sok magyarnak ismerõs: „Gyere be, rózsám, gyere be, csak magam vagyok ide be, Addig a házamból ki nem mégy, míg három szál gyertya el nem ég.”.
(Fellapozva az Édesanyámtól 1960-ban, konfirmációmkor ajándékba kapott, 1955-ös évjelzetû Református egyházi énekeskönyvet, nem csodálkoztam azon, hogy Pálóczi Horváth Ádámtól három éneket is beválogattak a szerkesztõk, a 29-es, 96-os és a 106-os számút, az viszont a kései felfedezés örömével járt, hogy szülõfalum lakóinak leggyakrabban énekelt karácsonyi dala, kedvencem, a Krisztus urunknak áldott születésén kezdetû is az Õ szerzeménye.. .)
A találkozó a kórusok felvonulásával kezdõdött, a Bocskai tér rendezett, takaros parkja mellett seregeltek ünnepiben, majd bevonultak a mûvelõdési házba (melynek a lépcsõi elõtti terét nem ártana újraaszfaltozni) .
A mûsort ezúttal is a kedves-mosolygó s Kovács Ágnes vezette, szerre bemutatva a fellépõ kórusokat. A házigazda Ferencz Csaba Bocskai Dalköre nyitott, furulyált Kovács Márta, gitáron játszott Váradi Imre. Három dalt is énekeltek Pálóczi énekes könyvébõl, majd Gárdonyi Zoltán, Birtalan József és Kozma Mátyás feldolgozásaival tettek koronát a mûsorukra. A Máté Imréné dirigálta simontornyai (Tolna megye) Krammer Ferenc kórus éppen tizenharmadszorra találkozott a bocskaisokkal, egyik évben õk jönnek, a másikban a szeredaiak látogatnak Simontornyára. Repertoárjuk változatos, egyházi és világi, magyar, olasz és angol dalokat egyaránt énekelnek. Zongorán kísért Dofkai Frigyes
Újonc volt a közeli Márkod református egyházközségének asszonykórusa. Dávid István lelkész irányítja a 2006-ban alakult, egyelõre kis létszámú dalkört. Értelemszerûen vallásos énekeket adtak elõ. A marosvásárhelyi Szabadság úti református gyülekezet Szabadság vegyes kara, a fiatal házasok dalárdája Dénes Elõd lelkész kivételes szervezõképessé gének, zeneszerzõi-karvezetõ i tehetségének, és a billenytûs és húros hangszerek világában való jártasságának is köszönheti létét. Nevükhöz méltón, felszabadultan dalolnak, az egyházi énekek sorát egy pompás Bródy János-dallal toldva meg. Etyek 4211 ezer lakosú község Fehér megyében, Budapesttõl mindössze 26 kilométernyire. 1991-ben alakult nõi kara, ’97-ben a férfiak is csatlakoztak, de továbbra is külön él a nõi kar, mint a vegyes kar nõi részlege. Etyek az egyetlen olyan falu Magyarországon, amelynek két minõsített kórusa van, mindkettõ a fesztiválkórus rang birtokosa. Kezdettõl fogva mindkét kórust Magdó Ildikó vezeti. A Signum kórusban énekel az olimpiai aranyérmes Rigófütty énekegyüttes legtöbb tagja is. Veretes mûsorukon Karai József, Kodály-, Bárdos-mûvek szerepelnek. Nagy tapsot aratva elõadták Kozma Mátyás Három válaszúti népdal címû feldolgozását is. (Magdó Ildikó tanárnõrõl hadd árulom el: nem idegen tájainkon, hiszen Erdõszentgyörgyhö z kapcsolja zsenge gyerekkora. Édesapja Budapestrõl jött a Kis-Küküllõ- parti községbe. Dr. Pethõ Istvánról nemrég derült ki, hogy a maga és családja életének, biztonságának kockáztatásával nyújtott menedéket a román titkosrendõrsé g, a hírhedt Sziguránca elõl menekülõ Bözödi György történész-írónak és a szobrászmûvész Szervátiusz Jenõnek, mégpedig akként, hogy a rendelõ-lakás (késõbb iskolaépület) dupla padlásos terében 2x3 méteres szobácskát alakítva ki, valósággal elfalazta õket. Nem is találták meg egyikõjüket sem a pribékek. Pethõ Ildikó akkor öt-hat éves lehetett, a családot aztán kitelepítették. A tanárnõ ma budapesti lakos, de második otthona és a szíve csücske természetesen Etyek.)
Az 1972-ben alapított sepsiszentgyö rgyi Vox Humana Kamarakórus Szilágyi Zsolt remekmûve. Világjárt s -járó dalosok, magas mûvészi színvonalon szólaltatják meg színes, változatos repertoárjukat, köztük Birtalan József, Farkas Ferenc, Pászti Miklós alkotásait. Profi módon énekelnek, és ez a legkevesebb, ami elmondható róluk. Jelenlétük emelte a rendezvény színvonalát.
A marosvásárhelyi Vártemplom Psalmus vegyes kara Birtalan Judit karnagy irányításával jött létre 1986-ban, jelenleg a vásárhelyi kórusfesztiválokat is szervezõ Kovács András „pásztorolja”. A legnagyobb létszámú volt a fellépõk között. Kiérlelt, tiszta csengésû harmónia, jellegébõl fakadóan egyházi dallamokat mutat be, de az alkalomtól függõen népdalfeldolgozá sokat is.
Gyakran jutalmazta vastapssal a telt ház közönsége a dalosokat, mégis, a népszerûségi díjat, ha lett volna ilyen, a marosvásárhelyi Cantuale férfi ötösfogata vitte volna el: percekig tartott az ujjongás mûsoruk végén. Nyilas Szabolcsék röpke pár esztendõ alatt bebizonyítottá k, hogy csaknem mindent képesek magas mûvészi szinten elõadni, sajátos színárnyalatokkal, hangulatosan, kedvesen, mély beleéléssel. És van „saját” zeneszerzõjük is, Márton Zsolt Barna személyében, akinek Fenyõ a fûznek címû alkotását Purcell, Kodály, Weber mûveinek társaságában volt szerencsénk élvezni és megtapsolni. Záródalként ismerõs szerzõ mûvét énekelte a színpad és a terem népe. Birtalan József szülõfaluja, Szilágybagos a lelõhelye a feldolgozásnak: Már Bagoson learatták az árpát.
Nem maradtak el a díszoklevelek, virágok, ajándékok sem. Ferencz Csaba nemcsak a karvezetõket jutalmazta a népviseletbe öltözött kislányok és fiúcskák segítségével, hanem a társszervezõket, így Dászkel László polgármestert, Suba Gyöngyi házigazgatót és a támogatókat is.
Jókedvûek találkozása volt, már-már családias légkörû, mégis tartásos, színvonalas, olykor emelkedett hangulatú a tizedik nyárádszeredai dalár ünnep.Bölöni Domokos
