• Napjainkban egyre többen vannak azok, akik pesszimistává, panaszkodóvá válnak. Az önazonosság pilléreinek a megingása miatt van ez, vagyis azért, mert nem megfelelő támpontokon nyugodott az eddigi életük.
• Föl kell tenni a kérdést: milyen az én életem? Azaz: leginkább milyennek kellene lennie az életemnek? Megfelel-e ennek az életnek a mostani életstílusom, gondolkodásmódom és a terveim? Vagy inkább egészen más értékek és mércék határozzák meg?
• Rég kiderült, hogy üres a piac logikája. Az embernek a vallás, az Isten utáni tartós szomjúságát az ezotérika különféle praktikái képtelenek kielégítő módon betölteni, hisz azok csak olcsó pótlékok.
• Nem kell félni a lemondást vállaló önkéntességtől; az ingyenes, szeretetteljes önátadástól; a teljes kiüresedéstől; a bizalomtól, hogy merjünk elidőzni Krisztus sebeinek a szemlélésében!
• Az ember ma olyan válságot él át, amely létének gyökereit, legmélyebb alapjait érinti. Az élet különféle területein ért veszteségek mélyen lelkiek. Példa erre a sok hűtlenség, a fellazulást kereső megoldások, a „sikerpolitika” köpenyébe bújtatott különféle programok.
• A beszűkülésre, a lelkileg túlságosan törékeny állapotra akkor derül legingább fény, amikor élni, megosztani, ünnepelni kellene. Mert miért is olyan félszegek az Úr ünnepei, illetve a családi ünnepek?
• A romlottság, ha nincs bűnbánatra való igazi készség, akkor még nagyobb romlottsággá válik.
• Táplálni kell tehát magunkban a kegyelmi életet, összeilleszteni azt, ami szétesett. Isten a vele való mély találkozásra, új életre hív meg minket! Eljött tehát az ideje a megtérésnek, a bűnbánatnak, a sok bilincsből való megszabadulásnak!
Fr. Anaklét OFM
