Vidéki kultúra, kultúrvidék...

A mai erdélyi vidék immár húszéves vajúdása egyik fő ok, amiért még 2009-ben a polgári párt Gazdasági és Vidékfejlesztési Szakosztályt állított fel. Neves szakemberek helyett a tapasztalt és sokszor nem "tülekedő" szakemberekre építve sikerült egy komoly Szórványtervet készítsen, ami iránt eddig nagyon sokan érdeklődtek, anélkül, hogy kérték volna a párt szakgárdájának a segítségét. Nemrég egy sor olyan dolog is előtérbe került, amelyek mellett már nem igen lehet elmenni. A sok problémás dolog közül most a vidéki kultúra, és ezen belül a színház vidékre ható szerepével szeretnénk foglalkozni.
Köztudott dolog, hogy mindegyre azt tanácsolják a vidéki gazdáknak, hogy agro-turisztikával foglalkozzanak, de azt már nem, hogy hogyan.
Pedig ha valaki figyelemmel követte volna a polgáriak szakosztályainak tevékenységeit láthatták volna, hogy a turisztikai szakosztály második turisztikai fórumán éppen a kultúrturizmus került szóba. Igy került előtérbe, hogy a vidék igényli a színházi életet is, de nem igen kapja meg. A vidékiek számára pedig csak az önszorgalomból felállított szini-csoportok és a táncosok nem mindig hálás szerepe maradt. Ugyanakkor a régi kultúrházi rendszer felbomlott és sok esetben ezek kereskedelmi egységekké vagy rosszabb esetben kocsmákká alakultak át, ahol még az alacsony szintű előadásokat sem lehetne megtartani.
A színházi vándor előadások ritkák vagy egyáltalán nincsenek programba iktatva.
Hogy ki a hibás azt most nem érdemes tárgyalni, inkább a hogyan tovább kérdésköre lenne a fontos.
A külföldi turista-hivatalok, cégek visszajelzései alapján tudni lehet, hogy a vidéki turizmusba jól beépíthető a színházi előadások is nem csak a tánccsoporti tevékenység. Az önműködő és autodidakta színi-csoport előadásai jócskán emelik a falusi turistaprogramok színvonalát.
Nemrég egy norvég ismerős mesélte, hogy a vidéki hagyományőrző-csoportok megalakítására még anyagi támogatást is kaphatnának, éppen a norvég kormánytól.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy faluhelyen egyes tevékenységeknek hagyománya van. Annak ellenére, hogy az utóbbi húsz év "felszabadulása" elfelejtetni igyekezet, vannak pozitív visszakapcsolódások is. A népszínházakra vagy a falusi színi csoportra oda kellene figyelnie a hivatásosoknak, de főleg a színházi vezetőknek, hiszen potenciális nézőseregtől esik el a mára már anyagi gondokkal küzdő színésztársulatok zöme.
A színiakadémián tanulók számára pedig egyfajta gyakorló-tér lehetne a faluszínház. Nem a modernitás, az egyszemélyes színházi produkcióban rejlik az erő, hanem a tömegek színházi kultúrájának a minőségi felemelése. Az sem szégyen ha valakit áruval fizetnek ki, mert a falun nem igen van pénz... Igy mindenki jól járhatna.
Nemrég a polgári párt kulturális szakosztálynak japán vendégei voltak, akik meglepően sok új dolgot mutattak be a meglátogatott helységekben. Számukra a modern számítógépes lehetőségek nem a tam-tam zene hallgatását, hanem a népi szólamok kristálytisztán való visszaadását jelentette. A táncokat is nem élőben, hanem videó felvételről tanulták, mégis úgy ropták tánclépéseket mintha egész életükben magyar tánccal nőttek volna fel.
A karácsonyi színielőadásokat, játékokat magyarul ugyan de modern technika vívmányai segítségével mutatták be egy olyan falusi kultúrházban, ahol egy gombostűt sem lehetett volna elejteni, mert annyian voltunk. Kalotaszegi vidék számukra a "második" hazát jelenti és nem igen értették miért hagyták el a házigazdák a szép előadásokat.
De szívesen nézte a tömeg azt az előadást is, amit a kimonóba öltözött japán úriember adott elő, olyannyira meggyőzően, hogy le sem kellett fordítani azt, amit énekelt. Az előadott ősrégi színjátékot aztán modernek semmiképpen sem nevezhetjük, de mégis a japánok ragaszkodnak a körömszakadtáig, hogy megmaradjon - azért, hogy az utókor is játszhassa!
A kultúrvidékben a vidéki kultúrának is helye van!(GBI, Erdélyi Polgár)