Zöldséget dobálnak

http://www.nyugatijelen.com/allaspont/zoldseget_dobalnak.php

Irházi János
Vasárnap, 2011. április 03., 16.36
Tessék megkapaszkodni.
Pár héttel ezelőtt vasárnap reggel megnéztem a Dunán a Gazdakört. Magyar termékekről, apró helyi gazdaságokban termelt zöldségről, gyümölcsről volt szó, meg arról, miként lehetne ezekkel a termékekkel rést ütni a kiskereskedelmi hálózatra rátelepedett multikon.
Lehet. Mutattak kisebb-nagyobb vidéki élelmiszerboltokat, zöldségeseket, akik kizárólag helyi őstermelőktől vásárolnak, s a „hazait” jelzik is a kirakatra ragasztott matricával. A forgalom érezhetően emelkedett, a termelők, akik nyilvánvalóan képtelenek naponta-hetente több tonnát szállítani a szupermarketekbe, hogy oda egyáltalán bekerülhessenek, megtalálták a rést a hálózaton.
S eszembe jutott Arad. Ahol a magyar gazdák panaszáradatán kívül még egyetlen csíráját sem fedeztem fel hasonló kezdeményezésnek. Tudom, marha egyszerű leszedni a keresztvizet a multikról, amelyek „mocskos és galád módon” szándékosan kiszorítják a hazait, hogy lenyomják torkunkon a külföldit. Ez persze süket propagandának tökéletes, az élet azonban ennél bonyolultabb, és megint a Gazdakörben látottakkal érvelek. Ha Magyarországon lehet, akkor itt ugyan miért nem?
Szeretek piacolni, vásárolni, nagyjából tudom-látom, mi mozog ezen a téren. De az elmúlt húsz év is kevés volt, hogy egy-két-három magyar gazda összefogjon, és a kispiacon vagy nagypiacon helyiséget bérelve kínálja a hazait. Sőt, nem is kell egy-kettő-három, elegendő egy is, ha ügyesen forgatja érdekeit. Az anyagi befektetés minimális, a munka viszont gigászi, de szerintem megéri.
Kolozsváron az állomás közelében talán egy éve még volt egy savanyúságos bolt, remélem, ma is megvan. Pár négyzetméter, a kirakatból árusítanak, rendszeresen sorba állnak az ablaknál. Aradon még egyetlen magyar gazdának sem jutott eszébe, hogy a paprikából, káposztából, karfiolból, uborkából savanyúságot gyártson. Mini bolttal a belváros környékén vagy a Forrayban milliókat kaszálna, a román háziasszonyok szentté avatnák a nevét. Nincs kicsi, aradi magyar pékség sem, amely végre lisztből is sütne magos, krumplis mifene hatmillió féle kenyeret, hasonlót Kovászna megyében láttam, tessék megkapaszkodni, a tulaj Prahova megyébe is szállít kenyeret, a kocsik éjjel indulnak.
Igen, tudom, gigászi munka, egyszerűbb szidni a kormányt meg a multikat, ráadásul vállalni kell a számlakiadás és adófizetés nyűgeit. Ám ha máshol megéri, Arad megyében ugyan miért nem? Tudom, a mindenkori kormány magasról toszik a gazdákra, de lám, vannak apró rések a rendszeren, amelyeket érdemes tágítani, s most csak néhányat említettem.
S ha a gazda tétovázik, akkor adjon kezdőlökést, például, az Arad Megyei Gazdák Egyesülete. Segítsen helyiséget bérelni, eligazodni az engedélyek megszerzésében, kínáljon logisztikát, ne pedig import vetőmagot és társait. Szidják a külföldit, de pont a szakszövetség az, amelyik mindent megtesz, hogy a magyarországi vérkeringésre kapcsolja az aradi gazdákat. Fontos a gabona, fontos a szakkiállításokon való részvétel, az együttműködés, de az is fontos lenne, hogy az ott látottakat végre itt alkalmazzák.
Na, és egy utolsó példa: ha már ennyi magyarországi tapasztalatcsere gyűlt össze, miért egy olasz kell friss, hűtött tejet adó automata gépeket elhelyezzen Aradon a kispiacon, de már egy belvárosi szupermarketben is, amikor ez a fajta értékesítés Magyarországon még a kádári időkben meghonosodott. Vajon mi az oka, hogy egyetlen aradi magyar tejtermelő sem koppintotta le?
Nem vesszőparipám, de a közös zöldségértékesítés, manufakturális élelmiszergyártás, parányi boltok működtetése elszalasztott lehetőség. Itt mi kisebbségben vagyunk, de a románok zöme imádja a magyar konyhát és a magyar kéz alkotta élelmiszert, sőt, ebben legalább megbízik.
Hát, húsz év alatt nem sikerült megcsíráztatni sem Arad megyében ezt a fajta szemléletet, és a szétforgácsolt gazdaélet-működést látva, egy jó ideig nem is sikerül.