2011. december 9., péntek

Helyi szervezetet hozott a Mikulás az EMNP-nek

2011.12.05
Péntek délután, mintegy negyven alapító tag részvételével zajlott le Nagyváradon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első helyi szervezetének alakuló ülése.
A Néppárt demokratikus úton lentről felfelé építkezik, ami azt jelenti, hogy először megalakulnak a helyi, majd megyei szervezetek, a későbbiekben pedig alakuló kongresszuson megválasztják a legfőbb tisztségek betöltőit is – mondta Zatykó Gyula partiumi régióelnök.

Zatykó Gyula és Nagy József Barna a széleken | Fotók: Szabó Tünde
Helyi szinten is bőven akad feladat, van miért harcolni – mondta az alakuló ülésen Csomortányi István, az EMNP regionális szervezési igazgatója. A fiatal politikus a nagyváradi városrendezési terv hiányát, a jelentős környezetszennyezést okozó hőerőmű működését, műemlékek (vasúti repülőhíd, Emília malom) lebontását, a helyi tanügy siralmas helyzetét, a kétnyelvűség hiányát említette olyan problémaként, amelyek nyilvános feltárását a helyi EMNP vállalná magára.
A nagyváradi szervezet 12 körzetből állna melyek világos, könnyen átlátható formában működnének. Nem lehet tagja a Néppártnak az, aki korrupcióval vádolható, vagy aki a kommunizmus idején besúgó volt, ezért minden további tagfelvétel ajánlásos alapon történik.

Csomortányi István a helyi problémákat méri fel
Az alakuló ülés utolsó pontjaként a jelenlévők megválasztották a helyi vezetőket. A nagyváradi szervezet elnöke Kristófi Kristóflett, továbbá Kovács Ernő és Polik Levente személyében két alelnököt is megválasztottak.
Az EMNT továbbra is megmarad civil mozgalomnak, és előadások, könyvbemutatók, megemlékezések, környezetvédelmi akciók szervezésével szolgálja majd a nemzet ügyét – mondta Nagy József Barna, az EMNT Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. sajtóközlemény

Megalakult Zilahon az EMNP
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/67100
2011. december 09

Újabb szervezete alakult meg december 6-án, kedden az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) Zilahon. Az alakuló ülésen jelen volt Csomortányi István, az EMNP regionális szervezési igazgatója, és Pólik Levente, a Néppárt nagyváradi szervezetének alelnöke is.
A testület elnökként Tunyogi Tímeát, alelnökként pedig Boda Márton Istvánt és Lukács Leventét bízta meg. A zilahi a párt hatodik területi szervezetét nyitotta meg. Az elmúlt napokban alapította meg az EMNP a nagyváradi, a máramarosszigeti, az érmihályfalvi és a koltói helyi szervezeteit is, ezek mellett pedig több tucatot előkészítettek tevékenységük megkezdésére, mert több település is jelezte már a csatlakozási szándékát – áll a szervezet közleményében.
Az EMNP szombaton, Marosvásárhelyen tartja országos programalkotó fórumát.



EMNP-szervezet Érmihályfalván

ifj. dr. Szilágyi Ferencifj. dr. Szilágyi Ferenc
Bihar megye – Kedden este tartotta alakuló ülését Érmihályfalván az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete, a megyei helyi szervezetek közül a nagyváradi után másodikként. Elnöknek ifj.dr.Szilágyi Ferencet (képünkön) választották, alelnökök Pap Sándor és Réder János. Az elnök csütörtök délelőtt lemondott a Helyi Tanácsban a Magyar Polgári Párt tagjaként szerzett tanácsosi mandátumáról, helyét az MPP választási listáján következő Hegedüs Attila foglalhatja el.