2012.06.01.
Emil Cioran (jobbra) Codreanu (ül) társaságában az 1930-as években
Jelentős vitát váltott ki Romániában a nyilas kormány mellett a háború végéig kitartó Nyirő József újratemetése, mire a székelyföldi megemlékezés szervezésében részt vállaló házelnök, Kövér László felemlegette, hogy a nemzetközi hírű román íróknak is van elszámolni valójuk. Csakhogy a vasgárdista román értelmiségiek szerepéről évtizedek óta nagy vita folyik és Románia egyelőre nem akarja állami pompával újratemetni őket, ráadásul szigorú törvényekkel büntetik a fajgyűlölő szervezetek létrehozását. Megnéztük, mit lehet tudni Nyirő román megfelelőiről.
Kövér László szerint Nyirő életművében mindig szét tudta választani az irodalmat és a politikát. Ha neki sikerült, az utókor is megtehetné ezt – mondta az országgyűlés elnöke vasárnap a negyvenes évek végén a nyilas eszmékkel szimpatizáló íróról tartott székelyudvarhelyi megemlékezésen. A házelnök Mircea Eliade, Emil Cioran és Lucian Blaga román írók nevét is felemlegette, akiknek életművében szerinte úgyszintén fontos szétválasztani az írói és a politikai vonatkozásokat.
A román hatóságokkal folytatott bürokratikus vita miatt elmaradó újratemetés helyett tartott ünnepség diplomáciai vihart kavart. Vasárnap közleményben tiltakozott Románia három hete hivatalban lévő miniszterelnöke: a szociáldemokrata Victor Ponta szerint a magyar parlament elnökének nyilatkozatai „nem illeszthetők bele a román és a magyar állam jószomszédi viszonyába”.
Hétfőn a román külügyminiszter a Romania Libera nevű napilapnak nyilatkozva reagált Kövér kijelentésére. A koalícióban a liberális pártot képviselő Andrei Marga azt mondta, ők „előbb gondolkodnának”, komoly vizsgálatnak vetnék alá az említett írok életművét, mielőtt újratemetésüket tervbe vennék.
Agyonhallgatott múlt
Marga – aki 1997 és 2000 között oktatási miniszter volt, és 15 évig irányította a kolozsvári egyetemet – a filozófia professzoraként pontosan tudja, hogy ez a felvetés milyen kényes témát érint. Az emigránsként 1995-ben Párizsban elhunyt Emil Ciorant és az 1986-ban Chicagóban meghalt Mircea Eliadét valóságos mítosz övezi a kulturális és tudományos életben. Mivel a két filozófus műveit számos nyelvre lefordították – talán ők a legidézettebb románok –, jelenleg ők a román tudomány fő exportcikkei, még ha a legfelkapottabb műveiket már emigrációban írták.
Míg az 1953-ban Spanyolországban elhunyt Nyirőt most – elsősorban az újratemetéséről folyó viták miatt – fedezi fel újra a magyar olvasóközönség, Ciorant és Eliadét a nemzetközi tudományos élet már a második világháború után felkapta, ám politikai múltjukat sokáig homály fedte. A harmincas években mindkét író kapcsolatba került a félkatonai szervezetként működő, antiszemita, magyarellenes, a nyugati demokráciát megvető fasisztoid Vasgárdával, illetve annak „civil" szárnyával, a Mihály Arkangyal Légióval. Bár a romániai és a nemzetközi vitákban rendszerint Ciorant és Eliadét emlegetik a mozgalom propagandistáiként, a két világháború közötti román értelmiség egy jelentős része szimpatizált a Gárdával. Köztük az a Constantin Noica, akiknek tanítványai – köztük a román államfőnek egy ideig tanácsokat adó Andrei Plesu vagy a legnagyobb könyvkiadót, a Humanitas-t irányító Gabriel Liiceanu – meghatározó szerepet töltenek be napjaink tudományos életében. Igaz, a tanítványok Románia modernizálásának hívei és elítélik a szélsőjobboldali eszméket.
A második világháborút követő nemzetközi karrierje során Eliade elhallgatta légionárius múltját, bár közreadta naplóit, amiből sok minden kiderül az 1930-as évekbeli szerepvállalásáról, nézeteiről. Amikor éles kritikák érték a 30-as évekbeli írásai miatt, azt állította, ezek egy részét nem ő írta. Cioran rögtön a háború után beszélt ugyan róla, de bocsánatos bűnnek tartotta, egy olyan hibának, ami túljuttatta gondolkodását, filozófiáját bizonyos bukkanókon. A Vasgárda vezetőjével, Corneliu Zelea Codreanuval közös képen egyenruhában pózoló, róla dicsőítő cikket író Cioran egy 1972-es interjújában azt mondta, pusztán sodródott az árral, nem volt meggyőződéses légionárius. Mindkettőjük esetében a nemzetközi sajtó kapta fel a vasgárdista múltjukat, ami az elmúlt 20 évben ingerült vitákat váltott ki Romániában, s melyek ma sem zárultak le. A sajtóban megjelenő cikkek rendszerint azzal a végkövetkeztetéssel zárulnak, hogy írói, tudományos teljesítményük túl jelentős ahhoz, hogy csak politikai tevékenységük alapján ítéljék meg őket.
„Mindannyian fasisztává váltak”
„Hiszek népünk sorsában, hiszek az új ember keresztény forradalmában, hiszek a szabadságban, egyéniségben és szeretetben. Mindezekért hiszek a vasgárdista mozgalom diadalában, egy erős és büszke Romániában, hiszek egy új életmódban, amely a román lélek kincseit eljuttatja a világmindenség szellemi értékeinek nagy keringésébe” – tett hitet a mozgalom mellett annak lapjában, a Buna Vestireban Eliade 1937-ben (a filozófus légionárius írásainak magyar fordítását a Beszélő közölte 2002-ben – a szerk.).
Bár a történészek szerint a valláskutató hivatalosan nem volt tagja a mozgalomnak, Eliadénak nem ez volt az egyetlen írása, amiben kiállt a Gárda mellett, rendszeresen publikált a lapjukban. 1934-ben, amikor a professzora durva zsidóellenes kirohanásokat tett egy könyv előszavában, azzal védte meg a mesterét, hogy csak történelemfilozófiáról és a megváltásról írt. Mindezt abban az időszakban, amikor a Vasgárda elkövette az első politikai gyilkosságokat – 1933-ban kivégezték a velük szemben rendőri eszközökkel fellépő Ion Gheorghe Duca miniszterelnököt, 1936-ban pedig a Codreanuval szemben fellépő társaikat. Eliade írásaival részt vett az 1937-es kampányban, a választásokon a Gárda 16 százalékot szerzett.
A román uralkodó a választások után letartoztatta a mozgalom több vezetőjét – ekkor ölték meg a csendőrök Codreanut –, többek között Eliadét is, akit egy Csíkszereda melletti táborba internáltak. Itt az állambiztonság rá akarta venni, hogy ítélje el nyilvánosan a mozgalmat, de ő ezt megtagadta. A Vasgárdával később kiegyező, a királyt lemondató Ion Antonescu tábornok diktatúrája idején a nyolc nyelven beszélő író-filozófus diplomáciai feladatokat teljesített Londonban és Lisszabonban. A háború után előbb Franciaországba, majd Chicagóba került, ahol az egyetem vallástörténeti tanszékének vezetője lett. A világhírnevet az 1949-es Vallási hiedelmek és eszmék története, majd az 1956-os A szent és a profán hozta meg számára.
A baráti társaságához tartozó, később világhíressé vált drámaíró, Eugen Ionesco – aki a világháború idején maga is az Antonescu-rezsim diplomatája volt – a háború után úgy látta, hogy Eliade és professzora vonzereje, szakmai tekintélye győzte meg a fiatal tudósokat, írókat, hogy álljanak a Vasgárda mellé. Ahogy A kopasz énekesnő szerzője egy levelében fogalmazott: „mindannyian fasisztává váltak. Egy ostoba, rettenetes és reakciós Romániát teremtettek.”
„Véresre kell verni”
Cioran legalább olyan nyíltan kiállt a Vasgárda mellett az 1930-as években, mint Eliade – igaz, teljesen más filozófiai megfontolásból. Míg a vallástörténész mélyen hitt abban, hogy a román nemzet évszázadok óta különleges és zseniális tehetséget hordoz magában, Cioran azt gondolta, hogy a románság egyike lesz azon népeknek, amelyeket forradalmi változásokat hoznak a világban. Idegenkedett a Gárda falu-kultuszától és hagyományokhoz való ragaszkodásától, amiért Eliade meg is fedte, mert úgy látta, hogy Cioran „nem érzi át a román nép zsenialitását”.
A mozgalomhoz leginkább annak mozgalmi jellege, sőt, a terror vonzotta. „Romániában csak a terror, a brutalitás és a határtalan nyugtalanság képes a változásra. Minden románt le kellene tartoztatni és véresre verni; csak így lehet rávenni egy felületes népet a történelemalkotásra” – írta egy Németországból hazaküldött levelében a nácik 1933-as hatalomra kerülése után. Ebben az időszakban többször újjongva írt Hitlerről és Mussoliniról. Meggyilkolása után Codreanuról is lelkendezve írt portrét, megjegyezve, hogy a „Kapitány” (a gárdavezető mozgalmi neve – a szerk.) „értelmet adott a románok létezésének", mert előtte a népnek semmilyen küldetése nem volt.
A magyarokat és a zsidókat is lenézte, az utóbbiakat pökhendinek, önteltnek, rövidlátónak tartotta, a zsidóságot beolvaszthatatlanul idegennek. A hatvanas években megváltozott a véleménye: továbbra is haraggal, de mindkét népről tisztelettel írt: a zsidókról például azt írta, hogy „az alsóbbrendű románokkal” való érintkezésük során elvesztették vallásos szellemüket, „majdnem olyan felületesek lettek, mint mi”. A magyarokat azért tisztelte, mert úgy látta, nem alázatosak, nem szoktak hozzá a parancskövetéshez.
Viszont külföldi ösztöndíjainak köszönhetően nem lett részese az otthoni eseményeknek: 1936 és 1945 között mindössze két olyan év volt, amikor hosszabban Romániában tartózkodott. A háború után Párizsban telepedett le, ahol olyan barátokra talált, mint a zsidó származású – szintén Romániából származó – Paul Celan vagy a híres drámaíró, Samuel Beckett.
A románságról ekkor már lekicsinylően írt, alkalmatlannak tartotta népét a történelemalkotásra, nem is használta anyanyelvét. Az 1949-es A bomlás kézikönyvével írta be magát a filozófiatörténetbe, ami után a világundor, a nihilizmus filozófusaként tartották számon.
A regényhős
Míg a háború után Cioran beszélt a múltjáról, de szélsőjobbhoz való viszonyát félvállról intézte el, Eliade hallgatott. Legfeljebb arról beszélt, hogy nem tudott a vasgárdista terrorról, pogromokról. A keleti kultúrát az 1920-as évek végén Indiában tanulmányozó filozófus a szervezetét vaskézzel irányító Codreanut a békés ellenállást hirdető Gandhihoz hasonlította. Eliade – akinek filozófiai alapköve volt a vallásos szellemiség és az istenhit mint az emberi lét lényege –, az 1930-as években rendszerint a légionáriusok vallásosságát, a görög-keleti egyházhoz való viszonyát emelte ki.
A két író múltjáról először külföldön írtak, amire a román értelmiség reagált. A legtöbb vitát a Nobel-díjas amerikai író, Saul Bellow 2000-es regénye váltotta ki, aki a mű elemzői szerint az egyik mellékszereplőt barátjáról, Mircea Eliadéról mintázta.
A Ravelsteinben a Radu Grielescu nevet viselő szereplő a vallástörténet elismert szakértője, aki a 30-as években vasgárdista volt és zsidókat ölt. A feltételezést, hogy „Grielescu” azonos lenne Eliadéval, több neves román történész utasította vissza, hangsúlyozva, hogy ha vádolható is antiszemitizmussal a filozófus, azzal semmiképpen, hogy valaha is tevőlegesen részt vett volna a borzalmakban. hvg.hu
Hozzászólás
sylvain írta (2012.06.01. 08:41:54)
Vitatkoznék a hvg cikkírójával: a Noua Dreapta mi, ha nem fajgyűlölő szervezet, és ennek ellenére nagyon is legálisan működik.
