2012. június 1., péntek

A gazdaságra alapoz az MPP

2012 május 31.,
Még idén megépítik az első fahulladéküzemet azok az osztrák befektetők, akik a Magyar Polgári Párt (MPP) meghívására érkeztek Erdélybe, a beruházás a helyhatósági választások után valósul meg – közölte Keizer Róbert, az MPP kolozsvári elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. Hozzáfűzte: tárgyaltak Salzburg környéki szállodák képviselőivel, akik hajlandók megosztani tapasztalatukat az erdélyiekkel.
Fodor Alpár kolozsvári tanácsosjelölt – aki második helyet foglal el az Erdélyi Magyar Néppárttal közös listán – a gazdasági elképzeléseket ismertetve elmondta: jelenleg mindössze 280 ezer turista érkezik Kolozsvárra évente, a városban kevés a szállás és az is félelmetesen drága. Fodor szerint nem elérhetetlen célkitűzés az évi egymillió turista, s ez szerinte 200 millió euró jövedelmet jelenthetne Kolozsvárnak évente, és 5-7,5 ezer új munkahely jönne létre.
Az MPP két, vidéki polgármesterjelöltjét is bemutatta: Csüdöm Ferenc bánffyhunyadi polgármesterjelölt a romák helyzetének megoldását és a munkanélküliség felszámolását tekinti elődleges feladatának, míg a Kalota községben induló Bálint Lídia Erzsébet a turizmusra fektetné a hangsúlyt a rendkívüli természeti adottságokkal rendelkező településen.— Kiss Gergely, Krónika