2012. június 6., szerda

Zákonyi: megszámlálhatatlan magyarellenes intézkedés született

2012.06.06. 
A Magyar Külügyi Intézet főigazgatója nem gondolja, hogy Romániába nemkívánatos személynek nyilvánítanák Kövér Lászlót, de ez ott van a levegőben. 
Ellenzékből mindig könnyebb nemzetpolitikát csinálni, mint kormányon – jelentette ki Zákonyi Botond, a Magyar Külügyi Intézet főigazgatója az m1 Ma reggel című műsorában. A műsorban korábban Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője a kormány nemzetpolitikáját bírálta. 
Zákonyi felhívta a figyelmet arra: utoljára két és fél hónapja került sor magas szintű tárgyalásokra a magyar és a román fél részvételével. Akkor Martonyi János külügyminiszter járt Bukarestben, döntöttek a marosvásárhelyi egyetem akkreditációjáról, az autópálya-építésekről és a kohéziós tanácskozásról, s elindult a következő kormányülés tervezése. Ezt követően Romániában volt egy kormányváltás, és megszámlálhatatlan magyarellenes intézkedés született.
Úgy vélte: az elmúlt években a magyar-román kapcsolatok szívélyesek voltak, jól alakultak, ezt használta ki az új kormány, és a kapcsolat megrontását a magyar félre hárítja. Ebben a román média partner, hiszen az elmúlt húsz évben erre volt trenírozva. Ha van egy magyar ügy, azért a magyar fél a hibás – fogalmazott Zákonyi Botond.
Azok az intézkedések, amelyek a határon túli magyar közösségek érdekeit sértik, általában nem az uniós jogot érintik, hanem tagállami belügynek számítanak. Ezeket az ügyeket be lehet vinni az Európai Parlamentbe, lehet belőlük politikát csinálni, de nem lehet ezek kapcsán kötelezettségszegési eljárásokat kezdeményezni – érvelt a szakember.
Annak kapcsán, hogy Kövér László házelnök magánemberként a román kérések ellenére is Romániába látogat, és részt vesz kampányrendezvényeken, azt mondta: sokan azt gondolták, hogy Sólyom László volt köztársasági elnök szlovákiai tervezett látogatása a személyek szabad mozgása szempontjából sima ügy lesz, aztán kiderült, hogy nem.
Zákonyi Botond kiemelte: nem gondolja, hogy Romániába persona non gratának nyilvánítanák Kövér Lászlót, de – mint fogalmazott – ez ott van a levegőben. Ennek az ügynek, és az egész román-magyar nézeteltérésnek a lezárása csak november végén történhet meg, ha lezajlottak a parlamenti választások, s megalakul az új kormány. A románok most olyannyira elvetették a sulykot, a megszavazott törvényekkel, a meglengtetett törvénytervezetekkel illetve a verbális hadakozással, hogy ebből nem tudnak, és nyilvánvalóan nem is akarnak visszalépni – fejtette ki a Magyar Külügyi Intézet főigazgatója.  hirado.hu