http://www.erdely.ma/ajanlo.php?id=97782&cim=k%E9zdiv%E1s%E1rhelyi_v%E1rosnapok_%D5szi_sokadalom
Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala az idén is megszervezi az Őszi sokadalom néven ismert Városnapokat. A rendezvényre augusztus 25-28 között kerül sor. Az idén sem lesz hiány néptáncból, zenéből, színházi előadásból, és sporteseményből.
Több helyszínen, változatos program várja a város és a környék lakóit e négy nap alatt. A szűkebb közönséget megszólító események mellett lehetőség nyílik több alkalommal is a felhőtlen szórakozásra. Meghívottként fog színpadra lépni többek között: Szabó Ádám, László Attila, és Demjén Ferenc.
PROGRAM
Augusztus 25., csütörtök
Kantai Szentháromság templom
17.00 Liszt Ferenc és magyar követői – ünnepi koncert – Gyöngyösi Cantus
Corvinus Vegyeskar
Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár
Könyvtári nyílt nap 10-18 óra között: Könyvtárbemutatás egyénileg vagy csoportosan
És állandó rendezvények és foglalkozások aug. 25-27 között
- Wass Albert születésének 100. éves évfordulója alkalmából kiállítás a szerző műveiből;
- Kérdőíves játék az Őszi Sokadalom és Kézdivásárhely témakörben. A kérdőív helyes kitöltésére a díj egy évre szóló ingyenes könyvtárhasználat a még nem könyvtári tagoknak, 2 óra ingyenes internethasználat a már könyvtári
tagoknak;
- Csempészd vissza! című felhívásunk azokhoz szól, akik elfelejtették határidőre visszahozni a könyvtárból kikölcsönzött könyveket. Az Őszi Sokadalom ideje alatt visszacsempészhetik a könyveket késedelmi díj fizetése nélkül, a könyvtár előcsarnokában elhelyezett ládába.
- Könyvbörze, azaz használt könyvek vására.
Céhtörténeti Múzeum
9-16 óra között a múzeum állandó gyűjteménye és az Incitato kiállítás látogatható
Vigadó színházterem
18.15 Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli, avagy a Meccs – a Városi Színház előadása
Vigadó kisterem
20.15 A Camera Club Siculorum fotókiállításának megnyitója Központi Színpad
20.30 Kozma Orsi Quartet koncert
22.30 László Attila koncert
Art Caffé Club
00.00 Antovszki Band koncert
Augusztus 26., péntek
Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár Olvasásnépszerűsítő tevékenységek:
- Meseolvasás, dramatizálás, gyurmából a kedvenc mesefigurák megjelenítése
10-14 óra között.
- Drámajátékok, fejtörők I-IV. osztályos tanulóknak 15-17 óra között.
Céhtörténeti Múzeum
9-13 óra között a múzeum állandó gyűjteménye és az Incitato kiállítás látogatható
Vigadó kiállítóterem
17.00 István Sándor fafaragó kiállításának megnyitója (a Nők Egyesülete szervezésében)
Vigadó színházterem
19.00 Operett est Lukács Anitával, Simon Boglárkával, Kiss Zoltánnal és Vadász Zsolttal
Sportcsarnok
Zöld Napok az Asimcov, Kovászna Megye Tanácsa, Kézdivásárhely Helyi Tanácsa és a Green Energy Egyesület szervezésében
11.00 Kiállítás megnyitó
13.00-15.00 Konferenciák: Hulladékhasznosítás, Hulladékból energia Gyerekszínpad – Millenium Park
16.00 – 20.00 Játszóház
Gábor Áron Tér és Sportcsarnok
12.00, 18.00
Násztánc – utcaszínház a Kézdivásárhelyi Városi Színház előadásában
Idol színpad
19.15 Reborn – dance zene
20.00 Misa – magyar party-zene
20.45 Teleki Zoltán énekel – Máthé Péter és egyéb slágerek feldolgozásai
21.30 Bangó Margit és zenekara – cigányzene
23.00 Titán – élőzene koncert, dallamos rock
Központi Színpad
16.00 Háromszék Táncegyüttes: Erdélyország sok szép vize – folklórműsor
18.00 Chameleon Jazz Band koncert
20.00 Equinox és Ráduly Botond (Manó) koncert
22.00 Metropolis koncert
00.00 Funky Munky koncert
Art Caffé Club
21.00 Cover’n Cover – közismert angol slágerek Kátai Judit és Orbán Ferenc előadásában
22.00 St. George Quintet koncert
Augusztus 27., szombat
Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár
Olvasásmaraton Kriza János (1811-1875) születésének 200. éves évfordulója alkalmából, felolvasás a szerző műveiből 10-18 óra között.
Céhtörténeti Múzeum
9-14 óra között a múzeum állandó gyűjteménye és az Incitato kiállítás látogatható
Vigadó színházterem
11.00 Benedek Elek: A szegény ember királysága – a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház előadása
19.00 Humorest Maksa Zoltánnal és Aradi Tiborral
Gábor Áron Tér

Sportpálya
10.30 Állatkiállítás (szarvasmarha, ló és kutya)
Sportcsarnok
Zöld Napok
10.00-18.00 Kiállítás és vásár
11.00-13.00 Konferenciák: Agro Food
10.00-17.00 Pityókafesztivál
Gyerekszínpad – Millenium Park
10.00 – 14.00 Ügyességi versenyek gyerekeknek
10.00 Játszóház
11.00 Marcsi bohóc
12.00 Minestrone Band – zöldségzenekar
Gyárak útja
12.00 Auto Crono – Gyorsulási verseny, I. rész 400 m
15.00 Mikeboy – motorosbemutató
16.00 Auto Crono – Gyorsulási verseny, II. rész 400 m
Idol színpad
15.00 Testvérvárosok előadásai
19.00 Csürkészek – kabaréműsor
20.00 Yoyo – dance zene
20.45 Meli – magyar slágerek feldolgozásai
21.30 McPapa – hip-hop dance
22.00 Mikeboy – éjszakai motoros show
22.30 Zekler Band – nemzeti rock zene
Központi Színpad
18.00 Garázs koncert
20.00 Ganxsta Zolee és a Kartel
21.30 Sex Action koncert
23.00 Kampec Dolores koncert
00.00 Silver Proof koncert
Art Caffé Club
23.00 Celest koncert
Augusztus 28, vasárnap
Gábor Áron Tér és Sportcsarnok
12.00, 18.00 Násztánc – utcaszínház a Kézdivásárhelyi Városi Színház előadásában
Sportpálya
10.00 Lovasbemutató
11.00 Díjugrató verseny
13.00 Fogathajtó verseny
Sportcsarnok
Zöld Napok
10.00-14.00 Kiállítás és vásár

11.00 Gyerektáncház a Folker zenekarral
12.00 Minestrone Band – zöldségzenekar
15.00 Orbán Ferenc: Találkozás a szentjánosbogárral – koncert gyermekeknek
Idol Színpad
17.30 Kangoo Jumps bemutató
18.00 Ég és föld zenekar – nosztalgia slágerek
19.00 Sandrini bűvész fellépése
20.00 Humorest Fülöp Gyuszival – stand up comedy
21.00 Fásy mulató
Központi Színpad
17.30 Selfish Murphy – shamrock&roll koncert
19.00 nemEZ koncert
20.00 Szabó Ádám, Király L. Norbi fellépése
21.30 Zanzibar koncert
23.30 Demjén Ferenc koncert
Art Caffé Club
23.00 Black River Blues Band koncert