2011. december 9., péntek

Elvileg

http://erdely.ma/publicisztika.php?id=106004
2011.12.09
E sorok írásakor még javában tart a brüsszeli csúcs, amelyet előzőleg sorsdöntőnek mondtak felelős EU-s személyiségek is. Miután csütörtökön este díszvacsoráztak az állam- és kormányfők, jó kilenc órán keresztül vitatkoztak a szerződésmódosításról és az eurózóna állandó mentőalapjáról. 
Elvi megállapodás született ugyan egy új pénzügyi paktum költségvetésekre vonatkozó részéről, az már azonban világos, hogy konszenzus és betonszilárd megoldás a kilábalásra nem lesz, az eddigi nehéz napokat pedig még nehezebbek követik. A konszenzushiány azt jelenti, hogy a britek – és velük a huszonhetek közül a szigetországhoz csatlakozó magyarok – kimaradnak a német–francia fogantatású eurómentő szerződésből, mert azt saját országaik érdekeivel nem tartják összeegyeztethetőnek, nem akarják továbbá a Lisszaboni Szerződés módosítását. Az eurót használó 17 ország kormányközi szerződéssel halad tovább a fiskális unió felé, amihez minden tagállam szabadon csatlakozhat. A módosítás lényege: Alkotmányba (vagy azzal egyenértékű jogszabályba) kéne foglalni ezt a költségvetési deficitre vonatkozó „aranyszabályt”, amelynek értelmében azokat az országokat, amelyek költségvetési hiánya meghaladja a 3 százalékot, majdnem automatikusan megbüntetnék. 
A helyzet rendkívül bonyolult, a határozat-féleség távolról sem megoldás, az alapvető kérdés továbbra is az: szakad-e, vagy marad egységként az Unió?
A tegnapi sajtóvisszhangok – attól is függően, hogy melyik országból jönnek – különböznek. A brit lapok egyetértenek ugyan miniszterelnökükkel, amiért az hazája érdekében állt ki, de felhívják a figyelmet a szakadás veszélyére, ami viszont Nagy-Britanniának sem volna jó, mert elszigetelődéséhez vezetne. A francia újságok többnyire a francia álláspont mellett állnak ki, a németek azt írják: az a benyomás, mintha egyesek nem fogták volna fel a helyzet súlyosságát. Németország konkrét, hosszú távú és nem a piacokat pillanatnyilag megnyugtató, hosszabb távon az EU szekerét jó irányba terelő intézkedéseket vár(t) a brüssszeli csúcstól.
Mára kiderül, sikerült-e Európa fővárosában valóban megnyugtató, az Európai Unió szekerét a kátyúból kimozdító határozatokkal kecsegtető megoldást találni. A remények igen korlátozottak. Jámbor Gyula nyugatijelen.com