Írta: Hollai Hehs Ottó 2020. október 15.,
Egy elemi iskola valahol Európában, a 2080-as években, a tanító néni a keresztnevekről beszél, és megkérdez egy kislányt: – Téged, hogy hívnak? – Én Szabó Mária vagyok. – Nagyon jó, most mondd meg, melyik a család és melyik a keresztneved, és hogy hívják anyukádat és apukádat? – kérdezi tovább a tanító néni. – Szabó a családnevem, Mária a keresztnevem, anyutól kaptam, apu pedig László, de mindenki Lacinak szólítja – feleli a kislány. Tanító néni tovább kérdez. – Te ott fiam, a harmadik sorban, mondd, mi a te keresztneved? – Péter vagyok – feleli a fiú. – És hogy hívják apádat és anyádat? – folytatja a tanító néni. – Egyik apám Péter, mint én, a másik Róbert, anyukám nincs – feleli a fiú, természetes hangon. – A tanítónő nem csodálkozik, de megkérdezi: – Téged örökbe fogadtak? – Nem – feleli Péter. – Péter apu adta a petesejtet, és Róbert apuka a spermát, mindkettő igazi apám.
Sokan most mosolyognak, rossz vicc, gondolják, Móricka régebben jobbakat mesélt. Az olvasottabbak, vagy a kíváncsiak, már elgondolkoznak, mert ők már hallottak az úgynevezett genderelméletről.
Szó sincs arról, hogy erről az új elméletről hosszabban értekezzek, bonyolult és többféleképpen magyarázható, sokan szidják, mint abszolút hülyeséget, a fiatalabbak, mint általában egy modern, liberális elmélethez, szívesebben hasonulnak vele.
A gender számomra legszerencsésebb jelentése: ún. társadalmi nem (tehát nem biológiai), illetve azon tulajdonságok, és viselkedési szokások összessége, amelyeket a társadalom a biológiai, nemi különbségek folytán elvár nőktől és férfiaktól.
Kihangsúlyozom, a témát az utóbbi időben mind a liberális baloldal, mind a konzervatívok, ütközőpontnak használják, és késre menő viták tárgya lett. Ettől én határozottan elhatárolódom. Vannak a genderelméletnek érdekes pontjai, amivel, normális gondolkodással egyet lehet érteni. Csak egyetlen példa; nem lehet a XIX. század női társadalmát – amikor például egy bátor írónő, Georges Sand, egy új forradalmi utat jelölt ki a nők számára – összehasonlítani a XXI. század „Új Nő társadalmával”, ahol, egy amerikai szólást használva, „a nők törnek föl, mint az olaj”. Ez mind talán nem is rossz, a túlerőltetett „patriarchális korszak”, lejáróban van.
Gondolom, ebből a rövid, tömörített okfejtésből az olvasó megérti, hova szeretnék eljutni. Igen, a modern technológia, a kibernetika világában, a társadalmi élet, az emberi kapcsolatok terén is lehet, sőt kell „modernizálódni”. csak ne vigyük túlzásba, mert az nagy bajokat okozhat. Azt állítjuk, hogy a biológiai sokféleség világában, mi emberek vagyunk a „csúcson”, szóval mi lennénk a legtökéletesebb biológiai teremtmény. Igaz, van állítás miszerint „a Föld jól meglenne az ember nélkül is”. Lehet, de azért biztos, hogy mi itt akarunk maradni, és tovább vinni, amit eddig létrehoztunk. Ehhez viszont ragaszkodni kell ahhoz a régi, „konzervatív” elvhez, szokáshoz, vagy törvényhez, hogy az emberi fajfenntartáshoz még mindig a két ellentétes emberi teremtmény, a nő és a férfi kapcsolata szükséges.
Sok mindenről lehet vitatkozni, sok érdekes elméletet lehet gyártani, lehet szabadosan gondolkodni és élni, de valljuk be, jövőnk a gyermekáldástól függ, és ez az áldás, a nő és a férfi szerelmi kapcsolatának eredménye.
Ne igyekezzünk ezt a – különben szép – „hagyományt”, különböző trükkökkel, mellébeszéléssel és modern elméletekkel érdektelenné tenni. Nem tenne jót ez a „fehér fajnak”. Ezt azért mertem kiemelni, mert máshol, az iszlám, vagy a konfuciánus és buddhista világban ez a tény szent és sérthetetlen.
A kezdeti, kicsit utópisztikusnak tűnő jövőbe tekintést, azért mertem megkockáztatni, mert a modern orvosi, génmanipulációs világunkban, nincs távol a lehetőség, hogy egy férfiból származó őssejtet petesejtté alakítsanak és a pár másik tagjának spermájával megtermékenyítsék. Így a gyereknek két biológiai apja lehet.
Köszönjük szépen, mi ebből nem kérünk.
Az egész azért jutott most eszembe, mert egy újonnan megjelent „mesekönyv” kapcsán – Meseország mindenkié – „háború” tört ki a két politikai tábor között, és miniszterelnökünk kijelentette: „Hagyják békén a gyerekeinket”.
Ehhez csak azt tenném hozzá, ne hagyjuk őket egyedül, szeressük őket, foglakozzunk velük, a régi jól bevált módszerek alapján, és főleg, mert ez a legfontosabb, „gyártsunk” belőlük mind többet, mert nélkülük egy pár évtized múltán, már csak múlt időben beszélhetnek rólunk, a keresztény, nyugati civilizációról.
