TARJÁN GÁBOR: Mindennapi kultúránk hagyományai
2010. július 19.
A könyv valóban mindennapi, egykor volt mindennapi dolgokat mutat be. Kinek van ma erre szüksége? Mindenkinek, ha belátjuk, ha nem. Ugyanannyira újra magunkba kell szednünk ezt a lassan múzeumi jellegű szerves tudást, mint ahogy természetes igényünk, és természetes folyamat az is, hogy a nagy fájlmegosztó oldalakon csángó zenét hallgatunk.
Az előző, kevésbé terjedelmes mű címe: Mindennapi hagyomány volt, megjelent Erdélyben és Magyarországon is. A könyv valóban mindennapi, egykor volt mindennapi dolgokat mutat be.
Kinek van ma erre szüksége? Mindenkinek, ha belátjuk, ha nem. Ugyanannyira újra magunkba kell szednünk ezt a lassan múzeumi jellegű szerves tudást, mint ahogy természetes igényünk, és természetes folyamat az is, hogy a nagy fájlmegosztó oldalakon csángó zenét hallgatunk, vagy ezeket a mai fúziós dolgokat, amik alá be vannak vágva egykori archív videók, fotók. Amúgy a gyimesi és a moldvai zene a legkeményebb, aki szereti a Sepulturát vagy a Metallicát, ajánlom szíves figyelmébe, először élőben, koncerten, aztán otthoni hallgatásra.
Na de vissza a könyvhöz:
Különös erénye, hogy én adtam ki 
Arra való a könyv, hogy újra visszahelyezzük magunkat a teremtett világba, a minket illető helyre. Ugyanis a reneszánsz gondolat ma már nem állja meg a helyét, nem mi vagyunk a világ közepe, mi csak a pereme vagyunk a világnak, természetnek, és minden, amit az elmúlt 200 évben csináltunk, csak egy művi, nem igazi fejlesztése volt az ember által alkotott világnak. Találjuk meg magunkat, tegyünk csak annyit a világhoz, amennyi szükséges, ne többet.. A boltban csak azt vegyük meg, ami szükséges (higgyétek el, meg lehet szokni!!!), amiért bementünk, a vászonszatyorra vigyázzunk, meglátod, 2 év múlva is használhatod. Vásárolj piacon, kicsit drágábban, kicsit kevesebbet.
Na vegyük sorjában a könyvben szereplő főbb témákat:
Egészség: kezdődik a mai kor kórjainak ismertetésével és persze okaival, amelyek 100 évvel ezelőtt még nemigen léteztek. Ezen mindjárt el is gondolkodhatunk. De száz szerencse, mindenre van megoldás- ahogy drága jó anyósom mondi- és rögtön sorjáznak is az alternatív gyógymódok, amelyek régen a gyógymódoknak számítottak. Itt mindjárt ki is kristályosodik, hogy a mai kor alternatív gyógymódot kínáló természetgyógyászai tulajdonképpen mind javasok, füvesek, pákászok, bábák, kenők vagy éppen csontrakók. Ők is, akárcsak a régiek, a holisztikus gondolkodásmódot részesítik előnyben a gyógyításnál, azaz egész-ként szemlélik az embert (ugye ott van az egészség szavunk, csak bele kell gondolni mit jelent: egész-ség, hiába a magyar egy csodanyelv, de legalábbis magyarázó), nem tüneteket vagy egy bizonyos szervet kezelnek futószalagon. Apropó: ha beteg vagy és nem akarod feldobni a talpad az orvosok keze alatt (legmélyebb tiszteletem a kivételnek!!!), vagy legalábbis meg szeretnél gyógyulni, jobban jársz, ha a nyugati típusú orvoslás mellett keresel valami alternatív gyógymódot is. (csak tudnám, miért fizetjük a TB-t…)
Különben elgondolkodtunk már azon, honnan jön a franc, fene, nyavalya szavunk? Mert ezek mind-mind betegségeket jelentenek. Ezekre is választ kapunk a könyvben.
Táplálék: ebben a fejezetben megtudjuk, hogyan és miket ettek elődeink, és rácsodálkozhatunk arra a tényre, hogy bizony nem gulyást zabáltak perkelttel, hanem gyűjtögettek mindenféle bogyókat, gombákat, terméseket- hogy miket, azt megtaláljuk a könyvben. Megismerhetjük régen elfeledett növényeinket, pl. a medvehagymát. Én ezt speciel régóta ismerem, mert apósom vagy 30 éve „fedezte fel” Székelyudvarhely erdeiben, és azóta is fogyasztja a család rendszeresen, főzeléknek, levesnek, salátába, rántottába. Ma a medvehagyma reneszánszát éli, és méregdrágán meg is veheted a bioboltban (az erdőben tavasszal annyi van, hogy lépni se lehet tőle).
Szó esik elég részletesen a kenyérsütés módjáról, így ha van otthon egy jó kis takaros búbos kemencéd (mondjuk a konyha és a fürdőszoba között
Öltözet: ez a rész bemutatja legősibb ruhadarabjainkat, a régiek testápolási módszereit, a hajviseletüket, bőrszerkókat. Tudtad pl., hogy Árpád vezér párducbőr kacagányt viselt? (nem egy madárfaj…), megtudhatjuk milyen volt pontosan a melles, a suba, a lábbelik hogyan néztek ki, továbbá azt is, hogy hogyan dolgozták fel a kendert, hogyan mostak, szőttek, szabtak-varrtak, milyen volt az ing, a pendely, a gatya, a gyapjúról is hosszasan ír. Végül pedig a kiegészítőkről is van egy-két oldal.
Hajlék: Hajlék- hajol-hajlik-fed- fedél- mi volt az eredeti funkciója, milyen tényezőket vettek figyelembe őseink egy hajlék felhúzásánál, ír a tűz fontosságáról. Ezek mellett szó esik a település felépítéséről is, hogy pl. a falun belül jól elkülönített társadalmi rétegek hogyan helyezkedtek el (ez ma diszkriminációnak számít, holott gondoljunk bele, milyen ésszerű dolog volt: a mellettem lakónak is annyi vagyona volt, mint nekem, így az én sanyarú életem nem is tűnt sanyarúnak). Akkor, szó esik az Árpádkori veremházakról, a vasalóról (nem arról, amivel az asszony sportolni szokott
Mesterségek: benne a hosszmértékek, űrmértékek, aztán tűzgyújtás, kőmegmunkálás, fémművesség, famegmunkálás, növényi és állati nyersanyagok felhasználása, kosárkötés, bőrkikészítés, szövés, fazekasság. Megismerjük a közlekedést, csontkorcsolyát, átalvetőt, bakszekeret, különféle kerekes járműveket, amelyeket elődeink használtak. A malmokról is megtudunk mindenféle hasznos dolgot, és azt is, hogy elődeink hogyan hasznosították a természeti energiákat (mellesleg nem ártana komolyan venni ezeket).
Természetismeret: hát ez a fejezet rettentően tetszett nekem. Tele van népi bölcsességekkel, amelyek az időjárásban adnak kiigazítást, pl. tudtátok, hogy ha eső lesz, akkor mosakodnak a macskák sokat? Vagy szintén esőt jelez, ha a hím állatok közösülésre tehetetlennek mutatkoznak. Hála Isten, nem állat vagyok- Kacc-kacc. De itt még nincs vége: még a só is összeáll olyankor, vagy a fatárgyak bedagadnak -nyilván a párás levegő miatt. Kinek tűnik fel ez manapság? Pedig a természetben annyi csoda van és nem mellesleg iránytű, csak figyelni kéne. Mert ugye élni sem tudunk az időjárás-jelentés nélkül, pedig a természet figyelmeztet minket mindenféle fennforgásra, csak már nem fogjuk a jeleket.
Szó esik a csillagokról és a csillagképek régi magyar neveiről is (legalább tudni fogjuk, mert szépen össze van szedve).
Hitvilág: az ősi pogány hitvilág és a keresztény hagyomány keveredését mutatja be, amelyre nem más hívta fel még a figyelmünket, mint a csíksomlyói Daczó Árpád Atya, azaz Páter Lukács a Csíksomlyó titka című könyvben. A könyv az őselemeket is felsorakoztatja, a Nap és a Hold fontosságát is hangsúlyozza eleink életében.
Kalendárium: ebben a fejezetben benne vannak a napok nevének eredete, csakúgy mint a hónapok, a napóra, a holdjárás, és a legfontosabb keresztény és a népi ünnepeink napokra lebontva.
Szóval „kompakt” kis könyvecske, nem hiányozhat egyetlen magyar ember könyvtárából sem, mert egy igazán alapos (komoly bibliográfiával ellátott) munkáról van szó, egy igazi néprajzos tollából, nem mellesleg a Kárpát-medence minden tájáról hozván példákat. A szerző könnyed, magával ragadó stílusa olvasmányossá is teszi a könyvet, tehát még este az ágyban is lehet lapozgatni, mintha csak egy regényt olvasna az ember. A tanulság: meg kell hallgatni az idősebbeket, mert csak oda lyukadunk ki, hogy a régiek tudtak valamit, ők sokkal racionálisabbak voltak, rend- rendszerszeretők, és ez az életükre is kihatott, ezért nem ismerték a depressziót, káoszt vagy éppen az unalmat. Nem kell úgy csinálni mindent, ahogy ők, de nézzük meg, ők mért úgy csinálták, ahogy, és utána- ha már van viszonyítási alap-, mondjuk azt, hogy nekünk ez nem felel meg.
SZÍNIA: A magyar ház mágikus titka
2010. október 01.
Mi az, hogy magyar ház, már megint csak magyar így, magyar úgy…Létező kategória lehet ez, hogy magyar ház?! Bizony hogy az, pont annyira, mint a zulu ház. Fölülről nézve, az Úristen magasságából biztos, hogy szemernyi különbség sincs a kettő között. Azonban mi, emberek, azon belül magyarok, nem föntről nézzük magunkat és viselt dolgainkat, hanem innen lentről, szemmagasságból. Ezért kell számunkra minden, ami magyar „alanyi jogon” több, értékesebb, szebb legyen, mint ami nem magyar. Ez az alapvetése ennek a bejegyzésnek.
Mitől magyar valami? Attól, hogy magyar szellemiséget hordoz, teszi ezt csendesen, hétköznapian, magától értetődően, ámbár átütő erővel és kétségbevonhatatlanul. Átsüt rajta mindaz a sokezer év, amióta vagyunk, itt vagyunk, Isten ege alatt a Földön, a helyünkön, a Kárpát-medencében..
Az, hogy miben több -nekünk, magyaroknak mindenképp- a magyar ház a többi náció építményeinél, azt kideríthetjük Színia: A magyar ház mágikus titka c. könyvéből.
„Van egy álmom… Ebben az álomban Magyarországon olyan házak épülnek, amelyből teljesen egyértelműen kiderül egy idegen számára, hogy csakis Magyarországon járhat.”- írja a szerző. Levezeti, hogy a magyar ház egy térbeli összetett rovásjel, mely olvasata: Isten (a föld létező legmagasabb rendű tényezője).
A könyv végére járva, lehet, hogy szemétre vetjük a párkapcsolatunkat erősítő – feng shuis- páros delfinjeinket (már ha van ilyenünk), mert valahogy értelmét veszíti ez az egész. A hit, az elmélyült érzés az, ami megváltoztat ebben. A könyv megadja azt a pluszt, hogy akaratlanul is keresni fogjuk az otthonunkat díszítő magyar jelképeket, meglepődünk, milyen keveset találunk, ami arra fog minket késztetni, hogy leljük fel őket, mutassuk meg barátainknak is, és látni fogjuk, melyek azok, mert mindennél jobban fognak nekünk tetszeni. Azt hiszem ilyen formán, Színia eléri a célját.
Szatmári parasztház
I. rész: A szerző egy Wass Albert idézettel indít, mely megfogalmazza nagyon is találóan egy ház kisugárzását (mert van ilyen). Ebből máris érezhetjük, hogy nem egy szokványos száraz „építészeti” könyvet tartunk a kezünkben. Inkább hasonlít egy néprajzi, ezoterikus „kirohanáshoz”, de azért ennél több: folyamatokat indít el bennünk, kérdéseket fogalmazunk meg magunkban, és a könyv végén érezni fogjuk, hogy tartozunk valahová, születésünknél fogva részesei vagyunk egy olyan magas szintű hagyományrendszernek, amely fölöslegessé értéktelenít minden idegen sallangot- jelen könyvnél maradva, az otthonunkban, hajlékunkban, házunkban. A magyar mélytudat egy létező, érezhető dolog, mely megformál, megemészt, átalakít, így is mondjuk: megmagyaráz.
A könyv a magyar ház mágiájával folytatódik, a ház megteremtésével. Mi ebben a mágia? Mivel minden ház- és nemcsak ház- teremtés eredménye, egy-egy megvalósult gondolaté- tehát a ház nem más, mint egyéni gondolatok és kollektív gondolatok együttes eredménye. A hagyomány pedig, Színia szerint, nem más, mint egy nagyon erős, régóta működő kollektív gondolat.
A hagyomány fontos része az életünknek, hiszen – a szerző szerint- már születésünkkor több hitrendszerbe belépünk: először a teljes emberiségtudatba, aztán a magyarságtudatba, és végül a családunk közös tudatába is, ez a családi nevelés-hagyomány, amit mindig viszünk magunkkal, alapja a nevelésünknek.
A könyv az ősi magyar térrendezéssel folytatódik. Külön kiemelten foglalkozik a magyar ősvallással és a későbbiekben levezeti az őseink világképét, a Szent Hármasságot (az Istenanya, Az Atyaisten, a Fiúisten hármasát), összekötve a csillagképekkel. Hagyományaink szerint minden létező dolog tartalmazza az Atya-Anya-Fiú hármasságát, így az ember is: szellemi központ (Atyaisten- korona csakra), lelki központ (Fiúisten- szív csakra) és testi központ (Anyaisten- gyökér csakra). Nagyon fontos jelképünk az égigérő fa, azaz a Világegyetem, mely megjelenik a mesékben, a díszítéseken is.
Ez a rész részletesen foglalkozik a rovással, azaz a jelekkel, amelyek teljesen leképezik- jelen esetben a ház szerkezetét, úgy, hogy ha a formát vesszük, az, ha értelmezni tudjuk, vagy akarjuk a rovást, formájával megmutatja saját magát. Ebben a fejtegetésben lehet kételkedni, de mindenképp elgondolkodtató. Levezeti, hogy a magyar ház nem más, mint a Teremtés kozmikus folyamatának modellje, a Téridő jelképe, és szerkezetében minden benne foglaltatik, amit ebben a dimenzióban őseink a Teremtésről tudtak, szerkezetében benne foglaltatik a magyar ősvallás és jelképrendszer, és azért volt olyan, amilyen, mert őseink ennek a legpontosabb leképezésére törekedtek. Ez maga a folyamatosan élő hagyomány- ez élt tovább a 19 századig az emberekben.
A magyar hagyomány szerint a ház is eleven test, az ember testének folytatása, a Mindenség modellje, amely védi és összeköti őt a Világegyetemmel. Pl. a háznak homlokzata, fülkéje, ablakszeme, szemöldökfája, stb van. A régészeti leletek is bizonyítják, hogy a magyar parasztházak ezer év alatt nemigen változtak. Szó esik a honfoglalók jurtáiról illetve házairól, aztán az egyterű ház és az erők rendszeréről, az égtájak fontosságáról (megmagyarázza az égtájak jelentését).
II. rész: A ház beosztásáról van itt szó: tetőzet, bejárat, kert, szobák, a tűzhely fontosságáról. A tűz az Atyaisten termékenyítő ereje, a tűz lángja nem mást jelent, mint az ember lényegét, a lelkét. Sok szó- kifejezés van a tűzzel kapcsolatban, amely mind pozitív erőt jelez, pl. tűzről pattant menyecske, háztűznéző, Így jut a következtetésre, hogy a ház az ember testével azonos, a tűz pedig a lelkével.
Ócsai tájház kemencével
A könyv folytatódik a jelképek ismertetésével. A jelképek születésünktől fogva velünk vannak, már a gyerekrajzokban is megjelennek, a népmesék nagyon fontos szimbólumrendszerrel bírnak, így feltétlenül fontos, hogy gyermekeinket megismertessük velük (érdekes az annapetigergő- könyv is egy gyereknek, mert hétköznapi problémákat dolgoz fel, de egy népmese gazdagítja a lelkivilágát, a fantáziáját, elkalauzolja egy álomvilágba, és megismerkedik legfontosabb jelképeinkkel). Azt tapasztalatból is tudhatjuk, hogy a legtöbb testi és lelki problémát a gyökerek, a hagyományok hiánya okozza, elég arra gondolni, hogy a régi faluban nem volt magányos ember, magára hagyott beteg vagy hajléktalan, és a fiatalok is megtalálták a párjukat.
A jelképeink rendkívül fontosak, mert a jelkép: erő, és ezért fontos magyar jelképekkel körülvennünk magunkat. Felsorolja ezeket: pl. nyolcágú csillag, Hold, szív, körkereszt, rács, rombusz, elmondja, melyik jelképet mire használhatjuk akár a mindennapokban, hogy életerőnket erősítsük. A jelkép régebben közvetlen információt közvetített, használták és értették őket a régiek.
III. rész: A házépítés fázisairól ír a népi hagyományban: áldomások, házszentelők, stb. Arról, hogy a magyar faluban a templom tornya volt a legmagasabb pontja a településnek, úgy működött, mint egy kozmikus antenna. Ma bankoknak, biztosítóknak van a legmagasabb tornyuk….Vessük össze a két épület szerepét az élhető élet tükrében. Hagyományainkról bővebben a Tarján Gábor: Mindennapi kultúránk hagyományai c. könyvben olvashatsz.
A házépítésnél nemcsak a hagyomány a fontos, hanem a hitrendszer is, ezért pl. ha más nép házépítési hagyományait követjük a hitrendszerét is át kell vennünk. Pl. a feng shui azért nem tudja a magyar házban megállni a helyét, mert nem azonosak a szimbólumok, pl. a sárkány nálunk negatív mesealak, Kínában pedig szerencsét jelent, ugyanez a helyzet a színekkel, az égtájakkal kapcsolatban is.
A szerző szakértője a kínai feng shuinak, több tanfolyamot is elvégzett, egészen a mesterfokozatig tanulta, mire rájött, hogy alkalmazhatatlan, és értelmetlen, a magyar jelképrendszerrel és hagyománnyal összeférhetetlen, és a káoszon kívül mást nem tud okozni.
A szerző tippeket ad, hogy a kínai feng shui helyett mivel tápláljuk lakhelyünk energiáit a magyar jelképrendszernek megfelelően, hogy benne jól érezzük magunkat.
Ez is olyan, mint az egyszeregy: a kínai gondolkodás által kialakított rendszer, a feng shui, ott tud működni igazán, a saját kultúrájában, életterében. Érezzük meg, lássuk meg évezredes kultúránk maivá lényegült maradványait, vagy éppen megőrződött lenyomatait, éljünk magyarul, gyökereinktől nem elszakadva, gyökereinkből táplálkozva. Mi lesz a fával, növénnyel, ha elválik gyökerétől? Ugyanaz történik az emberrel is, a legkevésbé sem képletesen. Csak nem olyan húsbavágóan.
„Minden ember ismerje és becsülje saját műveltségét, hagyományait és azok szerint éljen boldogan. … A magyarok kövessék a magyar szokásokat…Minden nép ragaszkodik a saját műveltségéhez, és abban érzi jól magát… Ez természetes, hisz műveltségünk az azonosságunk, az énünk része.” -Láma Ngawang, tibeti tanító.
