http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/61649
„A tábor egyéves szervezés eredménye, amelyet az eső sem tehet tönkre” – emelte ki Lovassy Cseh Tamás, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) alelnöke a VII. EMI-tábor tegnapi megnyitóján, Gyergyószentmiklóson. A zuhogó eső ellenére a nulladik esti ötszázról, tegnap délig hétszázra nőtt a táborlakók száma.
A déli ünnepélyes megnyitót népdaléneklés és néptáncbemutató tarkította, majd nyitóbeszédek hangzottak el. Az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) elnöke, Batizán Attila lelkipásztor rövid áhítattal köszöntötte a jelenlevőket. A nemtörődömségéről hírhedt bibliai Balsazár király példájával intett: amikor megjelenik a falon az írás, és megszámláltatunk, nem járhatunk úgy, mint a király – utalt a közelgő népszámlálást előrevetítő EMI-tábor-logóra. „Magyar népünk akkor fog megmaradni, ha teljes mértékben odafordulunk Istenhez” – emelte ki.
„Erdély magyar ifjainak összetartozási igénye hozza létre ezt a nemzetépítő ifjúsági tábort, amelynek nagy örömömre a házigazdái lehetünk” – mondta Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, aki immár kettős állampolgárként szólt az egybegyűltekhez, kérve őket, éljenek a honosítás lehetőségével.
Csergő Tibor, az EMI-tábor állandó támogatója, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója – a szó nemes értelmében – szokványossá váló társadalmi és politikai eseménynek nevezte a rendezvényt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tábor mottója (Megszámláltattál. És híjával találtattál?) Bánffy Miklós sorozatának első két kiadványa címét tartalmazza, holott a harmadik kötet címével nyeri el igazi súlyát: Darabokra szaggattattál. Szerinte a tábor segíthet az erdélyi aktuálpolitikai válságból való kilábalásban.
Bár tavalyi látogatása után pozitívan vélekedett az EMI-táborról, és a szervezők szerint idén is itt lenne a helye, mégsem tartja meg gyergyószentmiklósi előadását Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. „Hétfőn jelentették, hogy a házelnök egyéb irányú elfoglaltságai miatt nem jelenhet meg.” – mondta Soós Sándor EMI-elnök a megnyitó utáni sajtótájékoztatón.
Kövér László szerette volna, ha az MPP-elnök – akivel meglehetősen jó kapcsolatot ápolnak – is felszólal az EMI-táborban, de a rendezvény szervezői Szász Jenőt nem hívták meg. „Ebben a táborban nincs helye olyan embernek, aki december elsején Cotroceni-ben koccint” – közölte Soós, hangsúlyozva, hogy nem az MPP-vel van gondjuk (ezt igazolja, hogy a kerekasztal-beszélgetéseken az MPP képviselői is jelen vannak), csupán Szász Jenő személye nem kívánatos.
Kövérnek szombaton kellene előadást tartania. A számára kijelölt időpontot továbbra is fenntartják, és továbbra is számítanak látogatására.
Megjegyzés
Az EMI elnökének ama kijelentése, hogy a "koccintó"-nak nem lenne helye az ifjúsági táborban hamis állításokat is tartalmaz. Kérdezzük látta-e azt a jelenetet vagy csak a sajtóból értesült állításokra alapozza kirekesztő mondatát? Biztos nem látta, csak átvett egy olyan dolgot, ami csak őt jellemezheti vagy parancsra cselekszik!
Az általa vezetett táborban - amely mellesleg mindenki számára nyitottnak indult, ha belépési díjat kifizette - és egyféleképpen a tusványosi és a félszigeti rendezvényeket igyekezne "lepipálni" azzal, hogy az ifjú-i nyitottságot és a nemzeti vonalt igyekezvén összefogni - mondhatni eddig eredményes volt, de...
Az elnök úr felett is szép lassan elmúltak az évek és már sok olyan forrófejű jön az általa rendezett táborba akik ma-holnap az ő fejét is követelni fogják, talán meglehet érdemtelenül.
Ezért meg kéne fontolnia, hogy megmarad-e vezérnek vagy szép lassan "beadja a derekát"(ahogy az EMI-vel történt összeállással is tette, amikor is egy második helyet feladott egy vélt "erősítésért"). Mi csak megkérdezzük az EMI több ezer tagja mellé, a MIT mennyit hozott? Persze dicsérni lehet, hogy az erők így megduzzadnak, csak vigyáznia kellene arra, hogy a nemzeti oldal nem csak az EMI és a MIT-ből állhat, amiért nem éppen ildomos, hogy a polgáriakat nem kellőképpen kategorizálja - azokat a polgáriakat ahová nemrég még ő is tartozott...
Természetesen mindenkinek jogában áll, hogy arra vegye útját amerre akarja, de ezért sem őt és senki mást sem szabadna elítélni, megróni, hiszen "a kétélű kard jobbra és balra is fordulhat és sebezhet is"... Az is meglehet, hogy eljöhet az az idő is, amikor a koccintást nem tudja elkerülni az EMI volt vezetője sem, hiszen ha egy párt érdekében kell majd az elnöki palotában tisztjét tegye a protokoll koccintás visszautasítása esetében a pártja húzhatja a rövidebbet... A karakánság és a politikai húzások sokszor kirekesztőek lehetnek és akinek sok ember, párttag megélhetése foroghat kockán, akkor mint pártvezetőnek meg kell gondolnia mi a kissebbik rossz...

Azért megróni egy anyaországi vezetőt, mert a "koccintó"-nak a barátja, szerintünk illetlenség, mint ahogy egy volt tagtársnak is a leteremtése is az! Kár elrontani egy szép karriert holmi csúfolkodó modorral! (Erdélyi Polgár)