http://erdely.ma/dokumentum.php?id=99553
Megszokott jelenség már megyénkben, hogy ősszel, az iskolakezdésig hátra maradt idő hosszával fordított arányban sűrűsödnek „érdekképviseleti” szervezetünk oktatáspolitikai győzelmi jelentései. Miért pont életünknek ez a szelete lenne kivétel? Hiszen mint ahogyan azt nap mint nap hallhatjuk, tulipánosaink munkája semmi egyéb, mint siker siker hátán. Mindenki érzi is a bőrén alaposan. „Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve!” Mintha Ferenc József klasszikus mondata ma is érvényes lenne, dőlhet hátra a jóhiszemű polgár nyugodtan. Nos, azért nem egészen...Ahogyan a focit gólra, a középiskolai oktatást érettségi eredményekre játsszák, s habár nemzeti csapatunk igen jól „fűrészelt” az utóbbi időben, bihari oktatási intézményeinkről sajnos már nem mondhatjuk el ugyanezt. Túl azon a tényen, hogy az oktatás minden területén súlyosan alul vagyunk reprezentálva, teljes kistérségekből hiányzik a középfokú magyar oktatás, a szakoktatásban a „slágerszakmákat” nem oktatják magyar nyelven, mai napig sincsen Nagyváradon önálló magyar szakközépiskola, a magyar ajkú diákok közel harmada románul tanul – és folytathatnánk hosszasan a sort: az idei érettségi vizsgán egyértelművé vált, hogy a meglévő iskoláinkkal is súlyos gondok vannak. Jelzésértékű, hogy az iskolák között a megye utolsó helyezettje magyar oktatási intézmény, olyan többségében magyar intézmények, mint az érmihályfalvi vagy nagykágyai líceumok, az utolsók között szerepeltek, de talán ami a legfájóbb, a bihari magyar oktatás valamikori ékköve, az Ady Endre Elméleti Líceum is a korántsem előkelő 14. helyre csúszott vissza megyénkben. Olyanok előzték meg, mint az alig egy évtizedes múltra visszatekintő görög katolikus gimnázium vagy a megyei első helyezett baptista Emánuel-gimnázium, de még a bodonosi, szlovák tannyelvű Jozef Kozacek Elméleti Líceum is hatékonyabbnak bizonyult a maga 3,12%-os bukási átlagával. Beszédes, hogy a tavalyi országos tantárgyversenyeken valláson és magyar nyelven kívül gyakorlatilag labdába sem rúgtak diákjaink. Mindezek ellenére a siker szajkózása szakadatlanul zajlik.Hónapok óta lelkesítik a közvéleményt az „új” önálló nagyszalontai és margittai magyar gimnáziumokkal. Csak éppen azt felejtik el mellé tenni, hogy például a nagyszalontai sikernek az volt az ára, hogy a több mint száz esztendős, tágas, impozáns városi iskolát, melyet Trianon előtt a nagyszalontai magyar polgárok emeltek, „egy tollvonással” átadták a román gimnáziumnak, úgy, hogy az új magyar tanintézet szétszabdalva, öt különböző épületben kezdi működését. Talán a helyi románság még jobban örül az RMDSZ sikerének, mint maguk a nagyszalontai magyarok. És azt se felejtsük el, hogy habár az önálló magyar tanintézmények létrehozásának jogát egy sor hazai, a nemzetközi jogból átemelt kisebbségvédelmi törvény szavatolja, valóban komoly viták után sikerült csak a margittai Octavian Goga Főgimnáziumból kiszervezkedni, de azon az áron, hogy ezúttal is mi szedjük a sátorfánkat, a magyar intézmény két, a céloknak alkalmatlan, lepusztult épületet kapott meg, teljes felszerelését a román intézménynél hagyva. Szintén ide tartozik, hogy közben Váradon ismét megszűnik a magyar oktatás egy iskolában, ezúttal a szőllősi Onisifor Ghibuban. Kivonulás, átadás, megszűnés, ez az érem, illetve a „siker” másik, vagyis az igazi oldala. A fő gondot abban látjuk, hogy az RMDSZ saját monopóliumaként kezeli az oktatás ügyét is. Nem félünk kimondani, hiszen nyílt titok: lassan már tanári állást sem kaphat az, akire a megfelelő helyen nem bólintottak rá, nem is beszélve az igazgatói tisztségekről. Meggyőződésünk, hogy ilyen kádermutyi eredménye szeretett váradi líceumunk, az Ady Endre nevét viselő „alma mater” utóbbi tíz éves sorsa is. Annak a párthűségen alapuló szakmai kontraszelekciónak, amit a Bíró Rozália–Kiss Sándor vezetői tandem honosított meg, egyenes ágú következménye lett diákjainknak a megyei átlagot alulmúló idei, tragikus érettségi szereplése. Így lehetséges, hogy valaki körzeti RMDSZ-elnökből aligazgató és egyszerű műhelytanárból iskolaigazgató lesz, mint például a mostantól Szacsvay Imre mártírjegyző nevét viselő, valamikori 9-es iskolában. És ha már a névadásnál tartunk, nagyon örülünk a Szacsvay-iskolának! Sőt, minél több közintézménynek magyar nevet kellene adni, mert részarányunkhoz, a város történelméhez képest – amint azt az utcanevek kapcsán is láttuk – nagyon is alul vagyunk reprezentálva. Az viszont gyomorforgató, hogy a levitézlett, számtalan korrupciós ügybe keveredett bihari RMDSZ ezeket a nemes és felemelő alkalmakat is a pártpropaganda céljára sajátítja ki, jobbról előz és szemforgatva magyarkodik. Mennyire van hitele azok „magyarkodásának”, akik az elmúlt években Nagyváradra hordták az MSZP–SZDSZ nemzetellenes politikusait, történészeit, íróit, akik Gyurcsánynak és elvtársainak tapsoltak Nagyváradon? A magyarországi nemzetellenes politikusokkal együtt a bihari RMDSZ-es politikusok is árulóink lettek. Szacsvay Imre szobra és tisztelt emléke előtt nincs mit keressenek az árulók. Szacsvay a hűség, ők az árulás emberei. Tisztelt Bihar megyei magyar honfitársaink: mi a hűségesekkel vagy az árulókkal tartunk? Válasszunk, mert választani fogunk!Nagyvárad, 2011. szeptember 8. Az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezetének elnöksége
