Középtávon 250.000-el kellene csökkenteni az állami alkalmazottak számát – jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségének vezetője, Jeffrey Franks. – 2006 és 2008 között 250.000-el nőtt a közalkalmazottak száma. Középtávon vissza kell térnünk az eredeti számhoz. Nem egyetlen év alatt, a csökkentés több esztendő alatt is megvalósítható – fejtette ki Franks egy sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta a szándéknyilatkozatban, nem szerepel az idén elbocsátandók pontos száma, de a csökkentés egyértelmű, mert kiindulópontnak tekintendő a következő évi költségvetés kidolgozásakor.
Az IMF küldöttsége jelenleg immár negyedszerre értékeli a Romániával kötött készenléti hitel-megállapodásban rögzítettek teljesítését. Az értékelés nyomán az IMF igazgatótanácsa június második felében dönt arról, hogy folyósítja-e az ötödik, 850 millió eurós hitelrészletet.Paprika Rádió
Megjegyzés.
Remélhetőleg ezek között lesznek azok az AGA-k keretében működők is, akik csak a pénzt vették fel de nem nagyon dolgoztak érte. Számuk egyes adatok szerint több tízezerre tehető.. (Erdélyi Polgár)
Remélhetőleg ezek között lesznek azok az AGA-k keretében működők is, akik csak a pénzt vették fel de nem nagyon dolgoztak érte. Számuk egyes adatok szerint több tízezerre tehető.. (Erdélyi Polgár)
