http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/categ_id/3
| 2011. szeptember 30. HERÉDI ZSOLT |
Szeptember 22-én Brüsszelben megint elodázták Romániának és Bulgáriának a schengeni övezethez való csatlakozásáról szóló döntést. Nem terjesztette elő szavazásra a lengyel EU elnökség, mert Hollandia és Finnország belügyminiszterei előre kijelentették: megvétózzák. Így el akarták kerülni a leszavazás kudarcát.
 Aznap és másnap este tévénézés közben váltogattam a román tévécsatornákat, és amint az várható volt, jó pár adón ez a vétó volt a téma. A kommentárok logikai fonalára viszont nem számítottam, sőt ezek jó részén megdöbbentem. Lehet, a „furcsa” műsorokat néztem, a gyermekes, sértődékenyebb politikusokat, „elemzőket”, megmondóembereket, de az összkép akkor is ijesztő volt. Az általam látott műsorrészletekben egy olyan meghívott politikus illetve véleményirányító személyiség sem volt, aki osztotta volna az említett két állam hivatalos magyarázatát. Azaz felvállalta volna, hogy Románia valóban nem érett meg a schengeni zóna tagságára. Senkiben fel sem merült, hogy államunk esetleg valóban nem tudja az elvárt mértékben megvédeni a határait, hogy valóban nagy lenne a szervezett bűnözés és nem utolsósorban a korrupció, s tényleg nem megfelelően vizsgálják ki a bűnügyeket, a romák társadalmi integrációja pedig sikertelen. Már az előző parlamenti állásfoglalás is nevetséges (sőt kissé paranoiás is) volt, melyben felszólították a nyugati országokat, hogy döntsenek igazságosan. Tehát akinek bármi kifogása van a romániai állapotokat illetően, s nem tart bennünket érettnek a schengeni „klubtagságra”, az nem igazságos. Nagy igyekezetünkben az éretlenség ékes bizonyítéka volt az az átlátszó, pofátlan erőfitogtatás (ami ugyanakkor infantilis, sunyi zsarolásnak is tekinthető), amikor átlátszó ürüggyel feltartóztatták a határon a holland tulipánvirágokat és tulipánhagymákat. Nem mintha nem lehetnének baktériumok a szállítmányban, de hosszú évek óta importáljuk ezeket, és pont most jutott eszükbe derék vámosainknak ezt ellenőrizni.Önkéntelenül is egy hazai felzúdulás jutott eszembe a kilencvenes évek közepéről, amikor egy-két angol lap megírta, hogy Romániában óriási a bűnözés, alacsony színvonalú a közbiztonság, és a turistákat figyelmeztették, hogy vigyázzanak a pénzükre, mert úton-útfélen átverésre utazó utcai valutaváltókba fognak botlani. Itthon nagy volt a felháborodás, akkor is a beszélgető-műsorokban mindenki a külügyminisztertől és diplomatáinktól kért, követelt magyarázatot, ellenlépéseket. Senki nem a belügyminisztertől követelte, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a valóban nagyarányú csaló, bűnöző, illetve a velük együttműködő rendőrök ellen. Azt hittem ez az önajnározó struccpolitika már a múlté, de az elmúlt hét meggyőzött róla, hogy alkalomadtán a pozitív önkép védelmében, bármikor elővehető, hisz kényelmesebb, mint a szembenézés a valósággal.
Mossuk kezeinket
Az egyszeri néző a következő magyarázatokat tudhatta meg a szerepeltetett hangadóktól:A két ellenző ország európaiatlan, Hollandiában egy szélsőséges párt befolyásolta a döntést (többek közt Băsescu államfő is ezt hangoztatta, sőt, ő dobta be ezt az ötletet a B1-en, megadva ezzel az alaphangot a „mossuk kezeinket” hullámhoz). A szélsőséges rasszista, idegengyűlölő politika határozza meg Hollandia politikáját. Ez a kijelentés fölöttébb furcsán hatott azzal együtt, hogy pár meghívott elismerte – mert hát tagadhatatlan tény –, hogy Hollandia egy úgymond multikulturális állam. Továbbá volt, aki kihangsúlyozta azt is, hogy Hollandia az egyik legfontosabb befektető Romániában. Ebből persze még véletlenül sem azt a következtetést vonták le a meghívottak, hogy akkor elég sok és fontos nagybefektetőnek van némi ismerete Romániáról, a hazai ügyintézési kultúráról, intézmények működéséről. A másik országot illetően pedig az egyik – számomra ismeretlen – meghívott egyszerűen kijelentette, hogy a finnek meg alapvetően idegengyűlölők. Annyira intoleránsak, hogy tőlük másra nem is számíthattunk. Szóval itt is alapvetően velük, másokkal volt a baj, Romániában minden rendben.
„Intolerancia”, amit importálni kellene
Két olyan államról mondták azt véleményformálók, politikusok, hogy szélsőségesek, intoleránsak, európaiatlanok, amelyektől a kisebbségek iránti tolerancia terén bőven lenne mit tanulniuk. Kijelentéseikre, viselkedésükre mindenképp ráillik a címbeli mondás, a „bagoly mondja verébnek, hogy nagyfülű.” Nem csak régi tagjai az EU-nak, de a másság iránti toleranciájuk, tiszteletük is figyelemreméltó.Az intoleránsnak nevezett Finnországban az őshonos kisebbségek kollektív jogaikat messzemenően szélesebb körben gyakorolhatják, mint mi itthon. Számunkra csak vágyálom az a mértékű kisebbségi jog, kisebbségek iránti bizalom, ami a finnországi kisebbségeket megilleti országukban. Finnország alkotmánya kimondja, hogy az ország nemzeti nyelve a finn és a svéd, és minden állampolgárnak joga van anyanyelvének használatához az élet minden területén. Nekünk is ezt ígérték meg a Gyulafehérvári Nyilatkozatban lassan már 93 éve, és azóta is ígéret maradt. E tekintetben Bíró Béla egyik publicisztikájából idéznék: „A román vagy a szlovák kormányzat hivatalosan ma sem hajlandó elfogadni a közösségi jogok intézményét. Bár az erőltetett asszimiláció igényét kénytelen volt (legalábbis átmenetileg) feladni, a román állam a romániai magyarság közösségi létét ma is csak megtűrni hajlandó. Tételesen kizárólag a román a hivatalos nyelv, s ezen, lényegileg, az sem változtat, hogy helyileg (elvben mindenütt, gyakorlatilag csupán a Székelyföldön) ma már a magyar is használható. Az állampolgár magyarul is fordulhat az állam központi vagy helyi intézményeihez, igaz, beadványához a szöveg román fordítását is mellékelnie kell. (Akkor meg minek?) A törvény tehát továbbra is különbséget tesz román és nem román állampolgárai közt, épp azzal, hogy a különbözéshez való jogukat nem hajlandó tételes jogként elismerni. Csak román anyanyelvű és kultúrájú polgárainak nyelvét ismeri el államnyelvnek, másokét már nem.” (http://nol.hu/velemeny/20101025-multikulti___sok_vagy_keves_)
Amikor svéd a kisebbségi
Ezzel szemben a svédeknek autonómiájuk van, nyelvük hivatalos státust élvez, sőt mi több, bizonyos helyeken, ahol a svédek abszolút többségben vannak, nyelvük egyedüli hivatalos nyelv, amit a finneknek is kötelező megtanulni. A Wikipédia enciklopédia szerint Finnországban az egész oktatás kétnyelvű, az óvodától kezdve az egyetemekig találkozhatunk svéd nyelvű intézménnyel. A „kötelező svéd” miatt politikai viták alakultak ki. „Egyelőre győzött az a vélemény, hogy a svéd nyelvismeret ablak Európára és az indoeurópai nyelvekre, a szoros északi együttműködés és a skandináv kereskedelem és érintkezés eszköze a finn nyelvvel ellentétben.” A közigazgatási rendszer nyelvi szempontból, az említett forrás szerint, a következő csoportokat különbözteti meg: kétnyelvű egy település, ha a másik nyelvet 8%-a beszéli a lakosságnak, vagy ez a szám eléri a 8000 főt, ha nem érik el ezt a számot, akkor a település egynyelvű.A számik, vagy más néven lappok által lakott történelmi régió pedig, Lappföld tartomány, Finnország egyik tartománya és egyben egy régiója is. Tehát elismerik, és nem próbálják egy paranoiás nemzetállami vágy hatására még a létét is tagadni, a kisebbséget beolvasztani. Nem kell napi politikai csatározásokat sem vívniuk, mint nálunk a Székelyföld külön fejlesztési régió elismeréséért. Arról nem is beszélve, hogy azért csak a Székelyföld a visszatérő téma, mert ez az egyetlen nagyobb terület, ahol abszolút többségben él a magyarság. Ezen kívül több kisebb régió lakosai is szeretnének külön státust maguknak (Partium, Kalotaszeg), de számolva a többségi ellenkezéssel, ez egyelőre még megvalósíthatatlan vágy, vagy inkább álom marad, így politikai kezdeményezés ötlete fel sem merül. A számik kapcsán azt is meg kell jegyezni, számos történelmi és objektív oka van annak, hogy nyelvüknek nincs ugyanolyan státusa, mint a svédeknek (pl. modern nemzetté fejlődésük később indult, valamint jóval kevesebben vannak, illetve nagyon szétszórtan élnek egy nagy területen).
A fríz, mint hivatalos nyelv
Hollandiában az állampolgári nemzetfogalomban gondolkoznak, de az őshonos kisebbségnek, a frízeknek a nyelvét a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának megfelelően elismerik hivatalos nyelvként. Elég az online enciklopédián, a Wikipédián is rákeresni és megtudhatjuk, hogy használják kormányzati szinten, a közigazgatásban, az oktatásban és a médiában. A tartományban gyakorlatilag minden helységnév- és utcanévtábla, a középületek feliratai kétnyelvűek. A bevándorló tömegek utódai, bár kevésbé termelik újra otthoni kultúrájukat, azaz nincs arab, indonéz vagy török iskola, sem egyetem, de kultúrájuk, hagyományaik ápolására megvan a lehetőségük. Például minden nagyobb városban vannak mecsetek, bevándorló közösségek. S hogy a hollandok mennyire fogadják el az integrálódni képes bevándorlókat, azt jelzi az is, hogy a második legnagyobb város, Rotterdam polgármestere marokkói muzulmán bevándorló. Mindamellett a bűnügyi statisztikákat jelentősen rontják a marokkói bevándorlók, tehát távolról sem egy általános pozitív kép él a társadalomban a marokkói bevándorlókról. Akár a bolgárokról és a románokról (az EU-ban egyedül Hollandiában kell munkavállalási engedély e két állam polgárainak a munkaerőpiac bármely szegmensére). De ez mégis inkább annak a jele, hogy kevésbé általánosítanak, kevesebb az előítélet. Kíváncsi vagyok, itthon mikor lesz valamelyik nagyvárosnak vállaltan cigány polgármestere. S akkor még mindig egy őshonos kisebbségről beszéltem. Bevándorlók akkora tömegénél – mint ami Hollandiában van jelen – egyelőre el sem tudom képzelni, hogy itthon milyen xenofób hisztéria lenne úrrá a lakosságon és a politikusokon.Úgyhogy inkább arról van szó, hogy az említett országok nem akarnak a nyakukba venni egy olyan újabb bevándorló hullámot, amelyben jelentős számban vannak jelen az integrációra kevésbé hajlamos egyének. És egy olyan államot sem kívánnak a schengeni „klubba”, amelyik még nem érett meg a klubtagságra. Mert az elmúlt két hét eseményeinek kapkodásaival politikusaink és közéleti hangadóink tökéletesen bizonyították ezt az éretlenséget – néhány józan elemzői kivételtől eltekintve. A mucsai erőfitogtatás, a tárgyalópartnerek hülyének nézése, a tettek helyettesítése lobbizással és a puszta ígérgetések – nos, mindez bejött elég sokszor a román diplomáciának (Trianon idején főleg). Főleg, ha ebből a nyugati országoknak is származott némi haszna (például az EU csatlakozással új piacot, hiányszakmákban utánpótlást nyert a gazdasági fellendülés idején). De ez már a múlté. Ráadásul gazdasági recesszió idején a Nyugat sem nyer azzal, ha szemet huny a hiányosságaink fölött. Úgyhogy tényleg fel kellene nőni. |
