Tízezerrel kevesebb a magyar lakosság létszáma Kolozsváron

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPMainArticleScreen.vm/id/3224
„Továbbra is Erdély második legnépesebb közössége vagyunk”
2012. január 26. SZERZŐ: KOVÁCS HONT IMRE, ZAY ÉVA

Bár fogytunk, de továbbra sem lehet megkerülni bennünket – ROHONYI D. IVÁN

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által feldolgozott adatok szerint jelenleg 16 százalékra tehető a magyarság aránya Kolozsváron – tudtuk meg László Attilától. A város alpolgármestere a Szabadsággal közölte, hogy a 2011-es népszámlálás során összesített információkat továbbították az Országos Statisztikai Hivatalhoz, amelynek még jóvá kell hagynia ezeket, lényegi változás azonban nem várható. A friss adatok 49 426 magyarról tanúskodnak, miközben a város stabil lakosságának száma 309 136-ra fogyatkozott a 2002-es 317 432-vel szemben. A 2002-es cenzus idején 60 287 magyar lakost számláltak Kolozsváron, akik a város lakosságának 18,96 százalékát tették ki, míg tavaly csupán 49 426 magyar személyt (16,04 százalék) vettek nyilvántartásba. A korábbi népszámláláshoz képest azonban nagyon magasra tehető azoknak a száma, akik nem nyilatkoztak nemzetiségükről, nyelvi- és felekezeti hovatartozásukról. 

Nemhogy közeledett volna a 20 százalékhoz, hanem 3 százalékponttal tovább csökkent Kolozsvár magyar lakosságának aránya az utóbbi tíz évben. A népszámlálás hivatalos – de az Országos Statisztikai Hivatal által még nem jóváhagyott – adatai szerint így már csak 16 százalék a magyarság aránya a kincses városban. A friss adatok 49 426 magyarról tanúskodnak, miközben a város stabil lakosságának száma 309 136-ra fogyatkozott a 2002-es 317 432-vel szemben. A 2002-es cenzus idején 60 287 magyar lakost számláltak Kolozsváron, akik a város lakosságának 18, 96 százalékát tették ki.

„Ezek tények, ezekkel a számokkal fogunk dolgozni” – közölte lapunkkal László Attila alpolgármester, hangsúlyozva, hogy a 16 százalék ellenére nem kell elkeserednünk, mert a valóságot nem fedi teljesen ez az arány. „5018 személy nem nevezte meg nemzeti hovatartozását, és nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy döntő többségük magyar” – nyilatkozta az alpolgármester.

A 2002-es adatokkal összevetve rémisztő következtetéseket vonhatunk le ilyen szempontból: tavaly annak dacára hallgatták el 5018-an az etnikai hovatartozásukat, hogy tíz évvel ezelőtt mindössze 55 (!) személy döntött ugyanígy. A nemzetiségi mellett az anyanyelvi és a felekezeti hovatartozást is megdöbbentő, sosem látott mértékben hallgatták el: 4609-en nem árulták el anyanyelvüket, míg vallásukat 7022-en tartották titokban.

Ezek a számok mind azt támasztják alá, hogy a „ködben” nagyon sok magyar rejtőzik. Ha az ötezer közül csupán háromezer magyar, már akkor is 17 százaléknál magasabb az érték! Hogy a nemzetiségüket nem vállalók csoportja többnyire magyar és roma személyeket fed, ezt többek között a számlálóbiztosok beszámolói támasztják alá, akik nem titkolták, hogy vegyesházasságok esetén nagy arányban hallgatták el az érintettek az etnikai hovatartozást. „Továbbra is Erdély második legnépesebb magyar közössége vagyunk, amellyel számolni kell, és amelyet nem lehet megkerülni semmilyen szinten” – nyilatkozta László Attila.

Fogyatkozásunk okai és a folyamat megállítása

Az idősebb nemzedéknek mai napig mintegy 40 százaléka magyar ajkú, vázolta László Attila. Tíz év alatt 36 ezer elhalálozást jelentettek be Kolozsváron, és a fenti értékek összevonásából – valamint tudva azt, hogy korábban még magasabb volt a magyarság részaránya – kiderül, hogy 16–17 ezer kolozsvári magyar hunyt el az utóbbi évtizedben. Ezt a veszteséget László Attila szerint elég hatékonyan pótolták, mert a részarány szempontjából nincs jelentős csökkenés. Az elhalálozás oka mellől „kikopni” látszik a kilencvenes évekre jellemző elvándorlás mint népességfogyatkozási ok. Helyébe az elöregedés lépett magyar viszonylatban, az elvándorlás inkább a román lakosság körében dívik – fejtette ki az alpolgármester, hozzáfűzve: egyik legjelentősebb gondunk az asszimiláció, erről árulkodnak a fent vázolt tények is, egyes adatok elhallgatása kapcsán. Másik fontos ok a várost övező településekre való kitelepedés: Szászfenes lakossága például megháromszorozódott, mintegy 14 ezer személlyel növekedett a lakossága. A kolozsvári nyilvántartásból „eltűnt” magyar lakosság egy része a metropoliszövezetben él – vélekedett László Attila.

Ahhoz, hogy a kolozsvári összlakosság ne fogyjon, évente mintegy 2000 fiatalt kellene „nyernünk”, közülük 400–500 magyart azért, hogy a magyarság fogyásának folyamatát megállítsuk és visszafordítsuk. „Születésből és letelepedésből nyerhetjük meg ezeket a fiatalokat. Szükség van a gyermekvállalás arányának növekedésére, emellett pedig a Kolozsváron tanuló diákságnak mintegy 10 százalékát itt kellene tartanunk. Ehhez lakást, munkahelyet, oktatási és kulturális infrastruktúrát kell biztosítanunk számukra. Ez csak akkor valósulhat meg, ha vállalkozói önkormányzati rendszerünk lesz, és hatékonyan támogathatjuk mindazokat, akik befektetnek az infrastruktúrába. Ezek a befektetések közvetett módon megtérülnek, hiszen Kolozsvár jövedelmének is mindössze 6 százaléka származik helyi adókból. Egyelőre azonban nincsenek meg a kellő eszközeink, mert túlzottan centralizált ez az ország” – közölte az alpolgármester.

László Attila tudja, hogy ennek a demográfiai folyamatnak meglesznek a maga áldozatai, de meglátása szerint nincs ok az elkeseredésre. Ő maga lehetőségként, kihívásként tekint a számokra. A népszámlálás idején 301 354 nyilvántartásba vett személy volt Kolozsváron, 7602 azonban időszakosan nem tartózkodott a városban. A hosszabb időre elköltözöttek száma több mint kétszeresére nőtt a tíz évvel korábbi adatokhoz képest: 4795-ről 10 202-re emelkedett az érték.

Kilóg a lóláb felekezeti tekintetben is

A történelmi magyar egyházak körében valamennyi felekezet kevesebb lélekszámmal számolhat az új évtizedben. A magyar evangélikusok száma nem csökkent drasztikusan – 492-ről 453-ra esett (8 százalékos fogyás), a reformátusok viszont több mint 7,5 ezer lelket vesztettek: 38 779 hívet számláltak 2002-ben, 2011 végén viszont már csak 31 082-en voltak (18 százalékos fogyás). A római katolikusok és az unitáriusok nagyjából ugyanolyan arányban fogyatkoztak: előbbiek létszáma 17 540-ről 15 082-re csökkent (–14 százalék), utóbbiaké pedig 3369-ről 2938-ra (–12,8 százalék).

Az ortodoxok száma 220 011-ről 213 095-re zuhant, ez bő 3 százalékos fogyatkozást jelent.

Városszinten a történelmi magyar egyházak a következően arányulnak lélekszám szempontjából: a református hívek a város lakosságának 10,09 százalékát teszik, a kolozsváriak 4,9 százaléka római katolikus, 0,95 százaléka unitárius, 0,15 százaléka pedig evangélikus.

Látványosan emelkedett a muzulmán felekezetűek száma, olyannyira, hogy szinte kétszer annyi muszlim él ma Kolozsváron, mint evangélikus: a 2002-es 396-os szám 2011-re 863-ra ugrott!

Az ateisták száma közel háromszorosát mutatja a 2002-es értéknek: 1592 személy vallja magát ateistáknak, szemben a tíz évvel ezelőtti 549-hez képest. A felekezeten kívüliek száma is szöges ellentéte a korábbi adatoknak: 655 személyhez közel ezer adódott hozzá az utóbbi évtizedben, így ma már 1627-en tartoznak ebbe a csoportba.

A leginkább megdöbbentő azok száma, akik nem vallották be vallási hovatartozásukat: míg 2002-ben 559 „titkolózót” tartottak számon, 2011-ben már 7022-en nem nevezték meg a vallásukat.

Nagyobb házakban, de kevesebben

A népszámlálási statisztikákból az is kiderült, hogy nagyobb területű házakban élünk jelenleg, mint 2002-ben. Valamivel több, mint 130 ezer lakóházról, lakrészről árulkodnak az adatok, a szobák száma pedig 308 310. Mivel a helyiségek területe is szerepel a nyilvántartásban, kiszámítható, hogy a lakások szobáinak átlagos összterülete 51,8 négyzetméter, az egyes szobák átlagterülete pedig 21,68 négyzetméter. Tíz évvel a fenti két adat 38,6, illetve 16,61 négyzetmétert mutatott.

Az épületek száma közel háromezerrel nőtt tíz év alatt: 19 091-ről 22 036-ra emelkedett az épületek száma, a bő 130 ezer házban, lakásban pedig 119,3 ezer háztartás működik.

Meglepő volt a csökkenés mértéke

A kolozsvári magyar népesség arányának a 2002-es népszámlálási adatokhoz viszonyított csökkenését alapvetően egy ismert, illetve további elemzéseket igénylő összetevő határozta meg – mondta lapunknak Kiss Tamás szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Tájékoztatása szerint a kolozsvári népességszerkezetre vonatkozó népszámlálási eredmények alulmúlták az előzetes becsléseket: a szakemberek számítottak ugyanis a magyar nemzetiség számarányának valamelyes, de nem tízezres mértékű csökkenésére.

– Tudatában voltunk annak, hogy a város magyar népességének korszerkezete jóval kedvezőtlenebb, mint a románságé, ennek alapján nyilván nagyobb mértékű természetes népmozgalmi veszteséggel is számolni lehetett – magyarázta a szociológus. A kolozsvári magyarság elöregedése főként a kilencvenes évek elején bekövetkezett erőteljes elvándorlási hullám következtében hangsúlyosabb a város össznépességéhez viszonyítva. Ilyenképpen a 2002-es népszámlálási adatokhoz képest jegyzett veszteségnek több mint fele az elhalálozási és születési egyenleg alakulásával magyarázható – tette hozzá.

Magas asszimilációs veszteség

A fenti összetevőtől nehezen választható el a vegyes házasságok alapvető következménye, az asszimilációs veszteség, hiszen ez mindenekelőtt a magyar gyermekek számának csökkenésében nyilvánul meg. Az ezredfordulót követően országos szinten a magyarság magasabb mérvű szaporulata kompenzálta ezt a veszteséget, de Kolozsvárra vonatkozóan ez nem érvényes. – A város fiataljainak mintegy egynegyede vegyes házasságot köt, gyermekeik etnikai hovatartozása ¾-¼ (román–magyar) arányban változik – magyarázta a szociológus. A nyelvi képességek szintjén is megállapították, hogy a vegyes házasságból származó gyermekek többsége nem tanul meg magyarul, és nyilván iskolaválasztásuk tekintetében sem biztatóbb a helyzet.

A népszámlálási eredményeket befolyásoló másik tényező a migrációs egyenleg: kétségtelen, hogy ez is meghatározta a népszámlálás eredményeit, de összetételének – a perifériára való kiköltözéseknek, innen a városba való bevándorlásoknak és a nemzetközi migrációnak – konkrét alakulása még nem ismert. A rendelkezésre álló adatok szerint például a Kolozsvár peremtelepüléseire kiköltözött magyarok nem felülképviseltek a románság ilyen irányú migrációjához képest – részletezte Kiss Tamás.

Szembetűnő a csalások mértéke?

Kolozsvárra vonatkozóan ugyanakkor meglehetősen magas, 1,63 százalék volt azoknak a polgároknak az aránya, akiket a nemzetiségüket ki nem nyilvánító kategóriába soroltak. – Nyilvánvaló, hogy ez a szám nem az úgynevezett nagyvárosi individualizáció, hanem a népszámlálás során elkövetett csalások következménye, amelyek (Kolozsváron sokkal inkább, mint Marosvásárhelyen) úgy tűnik, hogy a sajtóbotrány ellenére is átmentek – hangsúlyozta a szociológus. Ha a fenti adatot összevetjük más, hasonló szerkezetű városokban, mint például Brassóban mért 0,2-0,3 százalékos aránnyal szembetűnő a különbség – tette hozzá. Mint mondta, a népszámlálási körzetekre lebontott eredményeket vizsgálva nyomon lehet majd követni, hogy a nemzetiségüket ki nem nyilvánító lakosok száma a többségében magyar- vagy románlakta körzetekben volt-e magasabb.

Mindemellett pozitívumnak tekinthető, hogy a kolozsvári magyar népesség jelentős mértékű csökkenése nem egy országszerte megnyilvánuló tendencia (a székelyföldi és a partiumi eredmények egészen jók), és az adatok általában véve nem múlják alul az előzetes számításokat – összegezte Kiss Tamás.