Filipp Dávid 2020.08.01.
A régi komcsi beidegződések jöttek elő ismét.
Az elmúlt időben nagyon belejött a fenyegetőzésbe a DK és maga Gyurcsány Ferenc is, aki billentyűzetet ragadott és a kommunista diktatúrát megidéző stílusban ment neki Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház igazgatójának. A magyar baloldal vezetőjénél az verte ki a biztosítékot, hogy a Kossuth-díjas rendező lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnöke.
Készülni kell. Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot – fogalmazott Facebook-oldalán a bukott miniszterelnök.
Emeljük ki tehát még egyszer: Gyurcsány Ferenc egy hatgyermekes, törvénytisztelő, világszerte ismert művészt akar földönfutóvá tenni.
Nem világos, hogy Gyurcsány miért kezdett aggódni a magyar művészet szabadságáért, ugyanis nem rémlik, hogy felháborodásának adott volna hangot annak idején, amikor Karácsony Gergely főpolgármester megválasztása után néhány nappal kijelentette: nem valószínű, hogy Dörner György, az Újszínház igazgatója a következő pályázaton nyerni fog.