2010. május 10., hétfő

Az IMF szerint az idén is folytatódhat a romániai gazdasági visszaesés


A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint a román gazdaság az idén várhatóan stagnálni fog, de előfordulhat, hogy folytatódik a visszaesés. Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének a vezetője hétfőn egy Bukarestben tartott sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a valutaalap a bruttó hazai termék (GDP) 6,8 százalékát kitevő államháztartási hiányt hagyott jóvá Romániának, amit Bukarestnek várhatóan a gazdaság stagnálása, vagy éppen visszaesése mellett kell teljesítenie.
Korábban az IMF 1,3 százalékos, majd 0,8 százalékos gazdasági növekedést jósolt Románia számára, de ezek a becslések túlságosan derűlátónak bizonyultak. Tavaly a GDP 7,1 százalékkal csökkent 2008-hoz viszonyítva. Franks szerint a kormánynak határozottan alkalmaznia kell a „kemény” megszorító intézkedéseket, amelyek szerint júniustól 25 százalékkal csökkennek a közalkalmazotti bérek, valamint 15 százalékkal a nyugdíjak és a munkanélküli segélyek. Franks szerint ezek a drasztikus kiadáscsökkentések lehetővé teszik, hogy Románia államháztartási hiánya 2011-ben ne haladja meg a GDP 4,4 százalékát. Hozzátette: a megszorító intézkedések mellett a parlamentnek el kell fogadnia az új nyugdíjtörvényt, hogy a nyugdíjrendszer fenntartható lehessen, valamint a helyi adóügyi törvényt, ami lehetővé teszi a helyi adók hatékonyabb begyűjtését. Emellett a felek abban is megállapodtak, hogy a kormánynak általában hatékonyabban kell fellépnie az adócsalások ellen. Az IMF, a Világbank és az Európai Bizottság képviselőit magába foglaló bizottság hétfőn fejezte be Románia negyedévi felülvizsgálati látogatását, amelynek az eredményességétől függ, hogy Románia megkapja-e az IMF hitelegyezmény ötödik, 850 millió euró értékű részletét. Franks korábban úgy nyilatkozott, hogy Románia csak akkor kapja meg júliusban az újabb részletet, ha addig a kormány valóban átülteti a gyakorlatba a kiadáscsökkentő intézkedéseket. Románia tavaly márciusban kötött az IMF szervezésében többoldalú nemzetközi hitelmegállapodást, amelynek értéke eléri a 20 milliárd eurót. Ebből 13 milliárd eurót biztosít a washingtoni pénzintézet. Krónika, 2010.május 10