Megjelent az Erdély Ma-ban[ 2010. május 10., 09:21 ] [26]
Azt elmúlt húsz évben egyetlen kormány sem mert belekezdeni az oly nélkülözhetetlen államreformba. A bürokratikus rendszer mindinkább elterebélyesedett, a döntések java része ezen a szinten született meg, sehogy a normális működéshez oly szükséges liberalizációnak helyet adtak volna. A lap kommentárja szerint Traian Băsescu államfő múlt heti bejelentése, mely e téren jelentős változásokat ígér, csak az első lépés a szükséges úton.
A cikk hangsúlyozza: nem kis problémát jelent Bukarest számára, hogy ezekhez a fontos döntésekhez egy ilyen gazdasági krízisre volt szükség, mely az Romániát majdhogynem görögországi kihívásokkal szembesítette.
A jelenlegi krízis tanulsága, hogy nem lehet egyszerre virágzó gazdaságot és jóléti államot építeni. A román kormány döntése, mely a köztisztviselői kar jelentős leépítését, az állásukban megmaradók jövedelmének 25 százalékos csökkentését hozza magával, kiegészül még azzal, hogy 15 százalékkal csökkentik a nyugdíjakat és a munkanélküliek járadékát is. A megszorítások a lakosság egyharmadát – 7 milliót a 22 millióból – fogják érinteni. Ez volt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltétele ahhoz, hogy Románia lehívhassa a rendelkezésére álló 20 milliárd eurós hitelt.
A România Liberă úgy véli, a kormányzat helyesen választott, hogy nem a jóléti állam e percben teljesíthetetlen ábrándjait kergeti, hanem a gazdaság rendbetételéhez fog hozzá. Ez a helyes megoldás és a racionális is – írja a lap.
globusz.net/România Liberă
