Brüsszel, 2010. május 5. Megjelent a Kitenkintő,hu-ban 2010. május 7., péntek
Az
Európai Bizottság jogi eljárást indít Magyarország és Portugália ellen a
természetvédelmi jogszabályok megszegése miatt. Magyarország már a második,
azaz utolsó írásbeli figyelmeztetést kapja az ország keleti részén található
Sajóládi erdő védelemben részesítésének elmulasztása, valamint nemzeti
jogalkotásában a Natura 2000 végrehajtásával összefüggő átfogóbb problémák
miatt. A Bizottság ugyancsak utolsó figyelmeztetésben részesíti Portugáliát
egy, az ország déli részén található üdülőhely fejlesztésével kapcsolatos
elégtelen hatásvizsgálat miatt. Végül a Bizottság első írásbeli figyelmeztetést
küld Romániának az EU természetvédelmi jogszabályainak nem megfelelő
alkalmazásáért.
Janez Potočnik, az EU környezetvédelmi biztosa így
nyilatkozott: „A Natura 2000 keretében kijelölt területek a sérülékeny élőhelyek védelmére hivatottak, amelyek viszont
az itt élő állat- és növényfajok megőrzését segítik elő. A tagállamoknak be
kell tartaniuk az ilyen területek védelmére és az értékes európai biodiverzitás
megőrzésére vonatkozó uniós jogszabályokat.”
Utolsó figyelmeztetés Magyarország számára
A kérdéses ügyben a Kelet-Magyarországon található Sajóládi erdőről van szó,
mely védett területté nyilvánított keményfaerdő. A Sajóládi erdő 2004-től a
Natura 2000 hálózat (lásd lent) részét alkotja, de a benne folyó illegális
fakitermelés és több erdőrésznek az erdőgazdálkodási hatóságok által végzett
tarvágása mostanra súlyosan megtizedelte faállományát. A terület számos védett
állatfaj számára szolgált menedékül, köztük a díszes tarkalepke (Euphydryas
maturna) számára, mely az egyik legveszélyeztetettebb lepkefaj Európában.
Noha a magyar hatóságok intézkedéseket hoztak az okozott kár felszámolására,
ezek a lépések elégtelennek bizonyultak. Az erdő állapotának romlása annak
ellenére folytatódott, hogy a magyar hatóságok hatékonyabb intézkedéseket
foganatosítottak az erdő fennmaradó részének védelmére.
Az eset jól példázza azokat a gyakorlati végrehajtási gondokat, amelyek az
irányelv nemzeti jogba való nem megfelelő átültetéséből fakadnak. A védett
területeket illetően a magyar jogszabályok nem írják elő az élőhelyvédelmi
irányelv szerinti szükséges védelmi szintet. Különös aggodalomra ad okot azon
Natura 2000 erdők elégtelen jogi védelme, amelyeket a nemzeti jog nem minősít
védett területeknek. A szabálysértések azon jogszabályi változások ellenére sem
szűntek meg, amelyeket a magyar hatóságok az erdő védelméről szóló 2009. évi
törvény keretében vezettek be.
Magyarországnak két hónap áll a rendelkezésére ahhoz, hogy válaszoljon. A
Bizottság ezt követően dönt arról, hogy az ügyet az Európai Bíróság elé
terjeszti-e.
Portugália is két hónapot kapott
A Bizottság első írásbeli figyelmeztetést küld Romániának, mert Európa
legfontosabb vizes élőhelyeinek egyikén nem alkalmazza megfelelően az EU
természetvédelmi jogszabályait. A kérdéses ügy egy idegenforgalmi létesítmények
fejlesztésével kapcsolatos projektet érint Románia keleti részén, a Duna-delta
déli partján fekvő fekete-tengeri Sulina városban. A sulinai tengerpart
fejlesztési projektje üdülőövezetek, egészségközpont és közúti összeköttetés
létesítését célozza. A terület a Natura 2000 hálózat részét alkotja, és az EU
madárvédelmi, illetve élőhelyvédelmi irányelveinek értelmében védelem alatt
áll. A Bizottság több hiányosságot is talált a környezeti hatástanulmányban,
ezek egyaránt érintik az élőhelyekre és a madárfajokra gyakorolt lehetséges
kedvezőtlen hatások értékelését. Véleménye szerint a tanulmány nem von le olyan
végleges következtetéseket, amelyek minden ésszerű tudományos kételyt
eloszlatnának az érintett területen tervezett létesítmények hatásait illetően.
A Bizottság ezért első figyelmeztetést küld Románia számára.
Különleges természetvédelmi területek
A
természet védelmét Európában két kulcsfontosságú jogszabály biztosítja: a
madárvédelmi irányelv és az élőhelyvédelmi irányelv. A madárvédelmi irányelv
alapján a tagállamoknak a legalkalmasabb területeket különleges
természetvédelmi területté kell minősíteniük a vadon élő madárfajok védelme
érdekében. Az élőhelyvédelmi irányelv megköveteli, hogy a tagállamok jelöljenek
ki közösségi jelentőségű természeti területeket a természetes élőhelytípusok
védelme érdekében, valamint megköveteli, hogy a felsorolt különböző fajokat
védelemben részesítsék. A különleges természetvédelmi területek és a közösségi
jelentőségű természeti területek együtt alkotják a védett területek Natura 2000
hálózatát, mely az EU legfontosabb eszköze a természetes élőhelyek és az azokon
megtalálható állat- és növényfajok védelmére.
