Az Építészek, Mérnökök, Képzőművészek Egyesülete (ÉMKE) kidolgozták a Régi-Új Budapest városrendezési koncepciót. E szerint a kommunista rezsimben a városhoz tapasztott kisebb városokat, zömmel munkások által lakott külvárosokat, peremkerületeket függetlenítenék a Nagy-Budapesttől. A fővárosnak szerintük ugyanis nem része Újpest, Kispest, vagy éppen Rákos, ezek a települések ugyanis állítólag nem kapcsolódnak szervesen a fővároshoz. Így működik Párizs vagy más nyugati nagyváros is. A sok külvárosi súllyal nem képes megbirkózni Budapest, így rehabilitációja sem lehet sohase teljes. Tarlós István még nem reagált a koncepcióra.
Budapest: “lezüllött, működésképtelen akármicsoda”
A város, amelyben lakunk, munkahelyünk és otthonunk. A kettő általában nem esik egybe, ezért állandóan közlekedünk. Utazással érjük el vásárlásaink helyszíneit, az egyéb szolgáltatásokat, de bizonyos fajta kikapcsolódások, szórakozások, élményszerzések ugyancsak mozgásra ösztökélnek. A jól szervezett városban ezek olajozott mechanizmusok, nem jelenthetnek kényszerű küzdelmeket. Egy lezüllött, működésképtelen, állandó akadályokkal fenyegető város azonban lakóhelynek is, munkahelynek is minduntalan újratermeli a problémáit. A polgár közérzete sebesen romlik, energiái pocsékolódnak, egészsége fölemésztődik a méltatlan küzdelemben. Ez az ÉMKE lehangoló kiindulópontja, úgymond a Demszky Gábor főpolgármester világvárosképének inverze. Ez az, amin változtatni kívánnak.
Túl nagy ez a vízfej!
Az építészek, mérnökök és képzőművészek szerint Budapest egy lakhatatlan város. Ráadásul az ország vízfeje: a lakosság egyötöde szorong benne. Napi tapasztalata az itt lakóknak, hogy infrastruktúrája elavult, minden szempontból szervezetlen, sőt, alighanem szervezhetetlen. Elönti a szemét, a kosz, a bűz, a légszennyezettség, útjai elavultak, szűk keresztmetszetük alkalmatlan a túlnövekedett gépkocsiáradat áteresztésére, mindenfelé állandósult dugók lehetetlenítik el a lepusztult tömegközlekedést is. És korrupciós botrányok színtere – folytatódik a nem éppen rózsaszínben felfestett ÉMKE-féle Budapest kép.
Rehabilitálni kell, de mit?
Egyszóval megérett a teljes rehabilitációra. Ebben a méretben azonban ez lehetetlen és értelmetlen. Kidobott pénz. A zsúfoltság időzített bombaként ketyegne tovább – egy még mélyebb zülléssel fenyegetve. A városban túlméretezett kiszolgálási rendszerek működnek részint akadozva, részint szemérmetlen vesztegetést gerjesztve. Mindez iszonyatos erőket emészt föl, a hatásfok pedig siralmas. Holott a város építészeti arculata, a sajátos eklektika is végveszélyben; meghatározó jelentőségű épületek nem is egyszerűen fölújításra, de megmentésre várnak. Felelős, fölkészült építészekre.
Budapest közigazgatási határainak változásai 1873-tól 1950-ig
Vissza kell állítani az eredeti Budapestet!
Mindenek előtt vissza kell állítani azt az eredeti méretet és szerkezetet, amelyben a város működőképes volt. Visszaállítani az 1950. január elseje előtti városhatárt. Leválasztani a peremkerületeket, amelyek mindmáig őrzik saját központjaikat, arculatukat, és önállóan tervezhetik, irányíthatják fejlesztéseiket, nem válnak a belső kerületek szemétlerakóivá, sem megalomániás lakóparkok sanda üzelmeinek áldozatává. És nem sivárodnak „logisztikai” központokká. A régi-új közigazgatási határokon belül pedig elkezdődhet az épületek helyreállítása, a „szlömösödés” fölszámolása, az utak fölújítása, a közlekedés átszervezése, a gépkocsiforgalom ésszerű korlátozása egy igényesebb tömegközlekedés által. A hatalmas munka a jelenlegitől mindenképpen különböző, koncepciójában megújult, szakmailag érett közigazgatást kíván; olyat, amelyet nem pártpreferenciák, lobbirendszerek uralnak, hanem az urbánus közösség napi és távlatos érdekei igazolnak. Ez pedig egy új várost jelent – ez a koncepció kiindulópontja.
Behozták a proletárokat a városba
A II. világháborús angol-amerikai terrorbombázások, Budapest 1944-45-ös szovjet katonai ostroma, majd az 1956-os forradalom Vörös Hadsereg által történt leverése óriási anyagi károkat okoztak fővárosunknak. A minden képzeletet felülmúló anyagi veszteségek ellenére a legnagyobb károkat az emberi agyakban okozott az elmúlt 65 év- írja a koncepció. Az épületállományában és infrastruktúrájában is elmaradott falusi és kisvárosi jellegű települések gyűrűjével körülvett egykori impozáns Budapestet, 1949-től kifejezetten pártpolitikai céllal, megalomániás szovjet mintára 2 milliós „világvárosra” növelték. Micsoda fantasztikus gondolat volt, amikor a 10 milliós Magyarországnak 2 milliós vízfejű fővárost álmodtak meg az akkori illetékesek – folytatódik az értékelés.
Az 1949. évi törvény egyetlen huszárvágással beolvasztotta a főváros melletti településeket a fővárosba. Önálló kerületként csak Újpest, Kispest és Csepel válhatott a főváros részévé, a többieket egymással, vagy régi belső kerületekkel vonták össze. Tényleges önállóságuktól azonban nemcsak őket fosztották meg, hanem magát a fővárost is. Az utasításos tervgazdaság rendszerében az erőforrások elosztása, a fejlesztési célok meghatározása elsősorban ágazati szemlélettel történt. A „népgazdasági érdekkel” szemben az egyes települések szempontjai, mint alacsonyabb rendű „különérdekek”, nem jelentettek méltánylandó értéket. Rákosiék így – igaz, a saját szempontjukból logikus módon – megoldották az évtizedek óta vajúdó problémát.
„Megállapítható, hogy a peremvidék lakossága – elsősorban az elmaradt falusi jellegű községeké – fokozott várakozással és reménykedéssel tekint az egyesítés elé, s azt várja, hogy ezt az elmaradottságot máról holnapra meg fogjuk tudni szüntetni” – tudósít a polgármesteri hivatal által a törvény visszhangjáról készített összefoglaló. „Elsősorban a közművek és a közlekedés vonalán várják a legtöbbet. Így például Békásmegyer lakossága már nem is szerezte be az 1950. évre a HÉV bérletjegyét, mert biztosra veszi, hogy a BSZKRT-jegyek odáig érvényesek lesznek. Hasonló a helyzet a HÉV többi vonalainál is.” Az elkövetkezendő években a régi „belső” és az új „külső” kerületek közös sorsban osztoztak: sajátos települési értékeik és érdekeik megőrzésére, képviseletére egyként nem kaptak lehetőséget.
Amerikában felrobbantották a panelházakat!
A „világváros” emberanyaggal történő feltöltése érdekében az 50-es években a fővárosba irányított, egykor szegény paraszti származású kétkezi munkásréteg számára, a főváros körül az 1960-as évektől kezdve brutális épületekből lakótelepi gyűrűt építettek, amelynek áldásait mai napig élvezi mind az egyén, mind a város. A rosszul hőszigetelt, építészetileg értéktelen, a magyar építészeti hagyományoktól idegen borzalmas házgyári épületekkel ma sem tudjuk igazán, hogy mit kezdhetünk. Kényszerű hőszigetelés után újabb 100 évre kívánjuk tartósítani? St. Louisban (USA) már az 1970-es években felrobbantották az elszlömösödött panelházakat, és a helyükön megszületett a „poszt-modern építészet”!
Ne a lakópark határozza meg a városképet!
Budapest XX. századi történetének értékelése alapján megállapíthatjuk, hogy célszerű a XXI. századhoz méltó korszerű várostervezési és építészeti szellemben teljesen új, a humánum és a gazdaság számára is előremutató új koncepciót megalkotni, amiben nem a hazai és külföldi multinacionális érdekek által vezérelt „ad hoc” várostervezés folyik, és ahol az „ingatlanfejlesztők” nagyobb „erszényük” révén nem rondíthatnának bele a még ma is gyönyörű adottságú fővárosunkba. Sürgős átfogó cselekvésre van szükség, hogy 2010-től megindulhassanak az új várostervezési és városszabályozási munkák előkészítései. Egy választási ciklusnak megfelelő idő alatt Budapest Székesfőváros az egykori arányos városszerkezeti elemekkel, méretekkel valóban újjászülethet, és méltó társa lehet a rangos közép-európai szomszédainak: Bécsnek, Pozsonynak, Prágának, Ljubljanának. Mit is kell ezért tenni? Sokat és sürgősen!
Forrás: „Magyar kultúra egyetemessége és jövendője Építészet és Képzőművészet” tanulmány
A javaslatot összeállította az ÉMKE tagjai közül:
– Kévés György Kossuth-, és Ybl-díjas építész, elnök
– Gerő László építész, városrendezési szakmérnök
– Kovács András építész
– Németh András Ybl-díjas építész
– Fajó János Kossuth-, és Munkácsy-díjas képzőművész
– Mengyán András Munkácsy-díjas képzőművész
– Fábián László író, képzőművészeti szakíró
